Soha véget nem érő havi ajánlattal házal az önkormányzati újság: az olvasók harminc évet utazhatnak vissza az időben a városházi politikusokkal. A cechet az adófizetők állják, bár ennyi pénzből jóval több érdemi és hiteles információ juthatna a budakeszi polgárokhoz. Szerencsére időközben megszülettek a korszerű alternatívák.
Egy hónap alatt további 18 millió forintnyi beruházásról rendelkeztek a képviselők úgy, hogy az erre szolgáló keretek már május végére kimerültek. Ez mindent elmond az önkormányzatban zajló költségvetési tervezésről és monitoringról.
Szeptember végére már több mint 120 milliós mínuszba került az önkormányzat, azaz ennyivel lépték túl az éves beruházási és tartalék kereteket. Nem csoda, ha valahonnan sürgősen pénzt kell szerezniük.
Több órányi monológokkal nem lehet párbeszédet kezdeni. Csak frusztrálni a polgárokat, akik majd messze elkerülik a hasonló alkalmakat. Vagy ez lenne a cél?
Iskolai elvándorlás máshol is létezik, de Budakeszin elképesztő méreteket öltött. Ebben a léptékben a szülői motivációkból már társadalmi hatás kerekedik: egy óriási, falusi iskola a nívós budai kerületek tőszomszédságában.
Sehol egy mosolygó arc, annál több legörbülő száj. Az éves felmérésekben sajnos így jellemzik Budakeszi egyetlen általános iskoláját, ha a diákok alapképességeit a saját, otthonról hozott lehetőségeikhez mérik.
A hivatalban két éve küzdenek az átláthatóságért. Aztán jön a városvezetés, összehív egy oktatási fórumot, majd eldugja a rajzokat, amelyekről a fórum szól.
A fővárosban és Pest megyében természetes úton csökkenne a népesség. A térség utánpótlását a vidékről beköltözők biztosítják, de az urbanizáció fő célpontja nem a nagyváros, hanem a kertvárosi régió. A folyamat olyan mélyen gyökerezik, hogy alig hat rá bármiféle krízis.