A fővárosban és Pest megyében természetes úton csökkenne a népesség. A térség utánpótlását a vidékről beköltözők biztosítják, de az urbanizáció fő célpontja nem a nagyváros, hanem a kertvárosi régió. A folyamat olyan mélyen gyökerezik, hogy alig hat rá bármiféle krízis. 

Időről-időre felröppennek a hírek, hogy véget ért a kertvárosok tündöklése, lecsendesedett a kiköltözési hullám vagy megindult a visszaköltözés a fővárosba. Ezeknek a híreszteléseknek lokálisan és/vagy időszakosan még akár lehet is valóságalapja, de összességében a budapesti agglomerációra, illetve kiemelten annak úgynevezett nyugati szektorára biztosan nem igazak:

Mivel az egész térség évtizedek óta szimbiózisként működik, a nyugat-budai agglomeráció adatait érdemes a budapesti és Pest megyei adatok tükrében vizsgálni.

A nyugati szektor 12 települése az elmúlt harminc év alatt 60%-os növekedést produkált. (Az 1991-es, kiugró adatokat a kárpótlás miatti átjelentkezések okozták.) Pest megyében nem ilyen meredeken zajlott a gyarapodás: ugyanebben az időszakban 30%-kal, 300 ezer fővel emelkedett a népesség, és ma már

a megye lakosságának kétharmada
a fővárosi agglomerációban él.

A fővárosban ez idő alatt pont ellenkező irányú folyamat zajlott le, csak egy kicsit gyorsabban: 2005-ig ugyanúgy 300 ezerrel csökkent a lélekszám, azóta gyakorlatilag stagnál. Abban a húsz évben a budapesti népességfogyást Pest megye gyarapodása sem tudta ellensúlyozni, azaz ekkor a régiós lakosság összességében is fogyott.

Kézenfekvőnek tűnik, hogy a két, sokáig ellentétesen mozgó folyamatot a nagyváros és a kertvárosok közötti átköltözésekkel magyarázzuk, de a népszámlálási adatok szerint távolabb már nem is járhatnánk a valóságtól:

Mint az fentebb látszik, 1980-tól 2011-ig a fővárosi népesség csökkenését sokkal inkább a demográfiai deficit okozta, mint az elvándorlás. E folyamatból csak annyiban lóg ki a középső, 1990 és 2001 közötti időszak, hogy Budapesten az akkori kiköltözési hullám a vándorlási különbözetet is negatívba fordította, de mind előtte, mind utána többen költöztek a fővárosba, mint el onnan.

A cenzusok által felmért három évtizedben Pest megyében sem a születtek többen, mint ahányan elhunytak, a növekedés motorja itt is a masszív bevándorlási többlet volt. Ha a főváros és a megye adatait összefésüljük, akkor a napnál világosabb, hogy a régióban nem a nagyváros és a kertvárosok közötti áramlás volt a fő mozgatórugó.

Nyilván zajlott (és zajlik) ilyen folyamat is, de annak régiós szaldója nulla. A vándorlási különbözet kívülről táplálkozott. A népszámlálás óta eltelt öt évben a térségre továbbra is a természetes fogyás jellemző, tehát a lakosság növekedése 35 éve annak köszönhető, hogy

az urbanizáció kompenzálja
és túlszárnyalja a demográfiai deficitet.

A bevándorlási többlet zöme azonban a lakossági adatok szerint nem a fővárosban csapódik le, hanem az agglomerációban. Igen, kissé szokatlanul hangzik, de az urbanizációs folyamat célpontja nem maga a nagyváros, hanem annak vonzáskörzete.

A nyugat-budai agglomeráció annyiban különbözik a megyei átlagtól, hogy ebben a pici térségben 2001-től már némi születési többlet mutatkozott, és ehhez adódott hozzá a beköltözési pozitívum.

A legutóbbi, 2001-2011. évi időszak települési adatai már világosan jelzik a nyugati szektoron belül kialakult különbségeket. Ebben a térségben jellemzően a fővárostól való távolság és a közlekedési viszonyok differenciálják a beköltözési folyamatot.

A legtöbben a közvetlen autópályás elérhetőséggel bíró városokba költöztek, de jelentős többletet mutatott a fővároshoz Budakeszin keresztül kapcsolódó Páty és Telki is. Ez utóbbi folyamatból Budakeszi valószínűleg csak azért maradt ki, mert a településen abban az időszakban kevés volt a belterületi, közművesített (lakóház-építésre és hitelfedezetnek alkalmas) telek.

Ami viszont meglepő, hogy a falvak és városok közötti nyilvánvaló különbségek ellenére az első galériában látható lakossági görbéken alig látszanak a közlekedési szempontok. De kevéssé mutatkoznak meg rajtuk olyan, nagy hatásúnak gondolt jelenségek is, mint a 2000-es évek ingatlanlufija vagy a 2008-as pénzügyi válság.

A növekedési görbe ugyan hol meredekebbre, hol laposabbra vált, de ennyi, és nem több. Nagyon úgy tűnik, hogy a városiasodás motivációi, a munkahelyek és közszolgáltatások (egészségügy, oktatás) elérésére irányuló mozgatóerők, azaz

az urbanizáció gyökerei sokkal erősebbek annál,
hogy holmi pszichózisok vagy krízisek érdemben hassanak rá.

Ez pedig körülbelül azt jelenti, hogy az agglomerációra nehezedő bevándorlási nyomás várhatóan nem fog csökkenni.