A polgármester támogatottsága változatlan – ám az elutasítottsága meredeken nőtt

Doleschall Tamás | 2024.11.07. 07:00

A 14 éve regnáló polgármester először ért el 50% alatti eredményt. Nem a saját hívei fordultak el tőle, hanem többen lettek, akik mást láttak volna a székében. 

A júniusi választás nemcsak az ellenzék lecserélésével végződött, hanem az újraválasztott polgármester népszerűségéről is látleletet kínált – a korábbi választási eredmények tükrében.

pm-valasztasok_2010-2024.pngA polgármesterjelöltekre leadott szavazatok száma Budakeszin, 2010-2024

Mint a fenti diagramból látszik, a polgármester mögött stabil támogatói háttér áll, amelyet az első, 2010-től 2014-ig tartó ciklusában épített fel, és azóta őriz. A 2014-től 2024-ig tartó enyhe emelkedés a választásra jogosultak létszám-növekedésének felel meg, tehát arányaiban változatlan támogatottságot takar.

Ez a masszív népszerűség 2014-től
túlnyúlik a Fidesz-KDNP szavazótáborán,

és választásonként kb. 20%-kal több szavazatot hoz a pártszövetség (vár)megyei listájára vagy egyéni képviselőire leadott voksoknál. Az említett, pártlistás szavazások eredményei egyébként – a 2014-es visszaesést kivéve – a Fidesz-KDNP mögött hasonlóan szilárd bázis képét mutatják.

vl-valasztasok_2010-2024.pngA (vár)megyei listákra leadott budakeszi szavazatok száma, 2010-2024

A fenti két diagramból ugyanakkor az is látszik, hogy az egyben tartott kormánypárti és polgármesteri szavazóbázis mellett 2014-től fokozatosan a duplájára nőtt az ellenzők száma.

Ez a növekedés a korábban nem szavazók magatartásának változását mutatja. A nem szavazók motivációi sokrétűek, az érdeklődés teljes hiányától a beleszólás reménytelenségén át az éppen fennálló status quo passzív támogatásáig terjednek.

Ebből a körből egyre többen döntöttek úgy, hogy a helyi választáson mégis kifejezik az ellenérzésüket a városvezetés tevékenységével szemben. Ők tornázták fel

a részvételi arányt tíz év alatt 48%-ról 68%-ra.

E folyamatban 2024-re a helyi Fidesz-KDNP sokáig biztonságos szavazói többsége a legnagyobb, de 50% alatti szavazói tömbbé vált. Politikailag az ilyen helyzetben egyetlen feladat van: az ellenfelek megosztása.

A végrehajtást nem is nagyon kellett forszírozniuk, hiszen a helyi választásokon tradicionálisan magas az indulók köre, akik szépen felosztják maguk között a vesztes térfelet.

evk-valasztasok_2010-2024.pngA jelölő szervezetek képviselőjelölteire leadott szavazatok száma Budakeszin, 2010-2024

A 2019-es, kivételesen kevés szereplős választáson a BFE volt az a szervezet, amelyik ezt a munkát – részint magától, részint egy kis hátszéllel – elvégezte. A BFE nem innen, nem a kollaborációból indult, valaha egy valódi független csapat volt, amelyből aztán az elnökének one woman showja lett.

A 2024-es választáson sem a képviselőjelölteknél fenyegette nagy veszély a Fidesz-KDNP hegemóniáját, mert a választókerületekre ismét jutott jelölt bőven, hanem a polgármester-választáson. De erre is volt megoldás: egy kicsit megtolták a marginális jelölt aláírásgyűjtését, és máris hárman szerepeltek a szavazólapon.

A polgármester ezzel biztosítani tudta az újraválasztását, de közben ékesen bizonyította a saját elutasítottságát is. Hiszen sokan

még egy össze-vissza beszélő,
harmadik jelöltre is inkább szavaztak, mint rá,
a 14 éve hatalmon lévő városvezetőre.

A győztes 47,5%-os eredménye abból a szempontból is nyugtalanító lehet számára, hogy a regnáló polgármesterek óriási előnnyel indulnak a választáson. Őket ismeri szinte minden lakos, ők be tudják mutatni, hogy mit csinált az önkormányzat az elmúlt ciklus(ok)ban.

A kihívók a relatív ismeretlenségből jönnek, és értelemszerűen nem állhatnak elő a közpénzek felhasználásán, elköltésén alapuló több éves tevékenységükkel.

Ennek tanulságául álljon itt az egyik legsikeresebb kormánypárti városvezető, Cser-Palkovics András intelme az 50% alatt teljesítő polgármesterek felé.

Persze ne feledjük: ez a 47,5% sem kevés, és jelentősen több, mint a helyi Fidesz-KDNP képviselőjelöltjeinek 38%-os eredménye. A polgármester tehát még mindig nagy támogatottsággal bír, csak időközben ennél többen lettek azok, akik leváltották volna.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: politika közélet választás polgármester pártok DT

süti beállítások módosítása