Soha véget nem érő havi ajánlattal házal az önkormányzati újság: az olvasók harminc évet utazhatnak vissza az időben a városházi politikusokkal. A cechet az adófizetők állják, bár ennyi pénzből jóval több érdemi és hiteles információ juthatna a budakeszi polgárokhoz. Szerencsére időközben megszülettek a korszerű alternatívák.
Ha valaki belelapoz a Budakeszi Hírmondóba, vagy rápillant az újság online verziójára, egy új univerzum nyílik meg előtte. Ebben a csillagrendszerben Budakeszi az élhető világok legjobbika, ahol nincsenek komolyabb problémák, nincsenek küzdelmes időszakok, csak sikerek vannak meg eredményekben gazdag újév.
Néha előfordul egy-egy baleset vagy bűneset, de ezek csak elvétve, kisebb felhőként vethetnek árnyékot az örök napfényben fürdőző polgárokra. A nagyobb, sötét fellegeket a városvezetők személyesen hessegetik el, és közben hónapról hónapra gondoskodnak a közösség építéséről.
Egy kicsit ugyan furcsa, hogy az e nemes célból tartott rendezvények fotóin túl sokszor lehet ugyanazokat az arcokat felfedezni,
mintha a szervezők fix statisztagárdával dolgoznának.
De nem, ez nem a Truman show, ilyenek Budakeszi ünnep- és hétköznapjai a helyi újság és tévé szerint.
Mondhatnánk, hogy mindez csak olcsó propaganda, de nem az. Mármint nem olcsó: a Hírmondó évi 8 millióba, a Buda Környéki TV Budakeszire vonatkozó adása évente 12 millióba kerül az önkormányzatnak. A televízió egyébként még számos környékbeli településen működik, mindenhol
az aktuális politikai kurzus szájíze szerint alakítva műsorát.
Budaörsön például a kormányzó pártok ELLENÉBEN gyárt ugyanolyan stílusú videókat, mint amilyeneket máshol a kormánypártok MELLETT. Nem az elveken, nem a világnézeten és nem a szerkesztői felfogáson múlik tehát, hogy melyik hír milyen kontextusban kerül adásba, hanem mindent aszerint tálalnak, hogy éppen ki fizet.
Budakeszin annyival árnyaltabb a helyzet, hogy az újság és a tévé már hosszú ideje, konkrétan öt éve személyileg és tartalmilag összefonódva szolgálja ki a megrendelői igényeket. Azaz a polgármesternek és szűkebb körének elképzeléseit arról, hogy szerintük hogyan kellene festenie az általuk vezetett városnak.
Az ő szemükben Budakeszi egy nyugodt (vagy álmos?) kisváros, ahol megfontoltan (vagy komótosan?), de rendben haladnak a dolgok. Mindenki elégedett,
nincsenek közéleti viták, nincsenek érvek és ellenérvek,
csak örökös párbeszéd (miről is?) és töretlen egyetértés. A polgárok pedig folyvást együtt ünnepelnek a szeretett vezetőikkel, hiszen olyan jó nekik.
Akinek ismerős a vetített kép, feltehetően már nem a húszas éveit élvezi. Legutoljára a Kádár-érában tapasztalhattuk, hogy a sajtó valamiféle idealizált tablót fest meg újra és újra. Közben meg elhallgatják azokat az eseményeket, és meghamisítják azokat a híreket, amelyek nem felelnek meg a központi elvárásnak.
Mert hát ez megy ma Budakeszin. Az önkormányzati médiából például még utólag sem értesülhettünk a makkosi közfelháborodásról, az új iskoláért indított szülői petícióról, az új városközpont tervei kapcsán felmerült problémahalmazról, a kerekmezői karéj eladásának valódi okairól vagy a megmentésére indult sikeres aláírásgyűjtésről. És
ha az elhallgatás kevés, jönnek a nyomtatott hazugságok
a kiegyensúlyozott gazdálkodásról (miközben a fórumokon maguk a városvezetők panaszkodnak a város megroppant gazdasági helyzete miatt) meg az egyenrangú partnerségről (miután a Kerekmező sumák átminősítését elsöpörte a népharag).
Ezekből a momentumokból az idősebbek számára a TSZ-elnökök és párttitkárok korszaka dereng fel. Egy olyan, rég elmúlt világé, ahol nem kell valódi kérdésekre válaszolni, nem kell indokolni, és nem mutatkozik meg a teljesítmény ordító hiánya.
Ahol az elöljárók évtizedeket tudnak átevickélni mindenfajta közcélú stratégia vagy vállalás nélkül, pusztán a hatalom élvezetéért és a biztos megélhetésért. A kései utódok számára rossz hír, hogy
a propaganda már nem lehet olyan, mint harminc éve volt.
Nem lehet, mert a mindent behálózó internet korában már nem elég lefoglalni az egyetlen lokális tévécsatorna műsoridejét, meg havonta kiszórni egy ingyenes újságot. Amiket valószínűleg alig néznek és alig olvasnak. Hiába pörög éjjel-nappal a számláló Hírmondó honlapján, mert abba minden indexelő webrobotot és hasonló, nem humán látogatást beleszámolnak.
A városvezetők valójában úgy költenek az önkormányzat pénzéből 20 milliót a saját, személyi kultuszt idéző megjelenéseikre, hogy fogalmuk nincs, hányan kapcsolnak a kábeltévé helyi csatornájára, és hányan dobják olvasatlanul a kukába a krónikus információhiányban szenvedő helyi lapot.
A városháza beszűkített és belterjes valóságán kívül azonban bőven van hely a világhálón. Többek közt olyan, a hivatalos sajtót túlszárnyaló vagy azokkal összemérhető látogatottságú honlapoknak, amelyeknek
a neveit az önkormányzati médiában
sem leírni, sem kiejteni nem merik.
Nem csoda, hiszen a MI kisvárosunk családi magazin hozzájuk képest sokkal gyorsabban reagál, és sokkal érdekesebb tartalommal szolgál. Mára elmondható, hogy az elmúlt öt év alatt körülbelül 100 millió forint közpénzből működtetett Hírmondó és helyi TV mellett az alapító-főszerkesztő önerejéből felépült egy valódi közérdekű médium, amely több embert ér el, és közben kínosan ügyel a városvezetéssel ápolt jó viszonyra.
Közéleti és városfejlesztési háttérnek pedig itt van ez a blog, amelynek az anyagait nyílt licenc alatt bárki közzéteheti. Sokat elmond a Hírmondó közszolgálatiságáról, hogy innen nem vett át még egy olyan demográfiai, közlekedési vagy pénzügyi ismeretterjesztő posztot sem, amelyek kritikát nyomokban sem tartalmaznak.
Mindkét hiánypótló honlap esetében az lebeghet a szemük előtt, hogy ne kelljen az önkormányzati média fogyasztóinak tudomására hozni, hogy
léteznek más hírforrások is Budakeszin.
Ez a törekvés azonban a Facebook-os megosztások korában kudarcra van ítélve. A MI kisvárosunk közösségi oldalát például már többen kedvelik, mint a Hírmondóét, és azon a csatornán némelyik cikk vagy blogposzt is olvasók ezreihez jut el.
Ilyen környezetben viszont a propaganda nemhogy hatástalan, hanem egyenesen kontraproduktív. Hiszen szinte azonnal kiderül, hogy miről hallgat, csúsztat vagy hazudik a városházi média, azaz a politikusok jó sok pénzből folyamatosan hiteltelenítik magukat.
A polgármester ugyan újabban egy-egy Facebook kommentben próbál kitörni a maga építette skatulyából, de összességében az a helyzet, hogy a közpénzből finanszírozott propaganda egyre inkább
kommunikációs ketrecbe zárja az önkormányzatot.
A képviselők viselkedésén nagyon is meglátszik, hogy ebben a konstrukcióban állandó defenzívában vannak a propaganda határán túli, ellenségesnek vélt világgal. És amilyen hirtelenséggel változnak a médiafogyasztási szokások, olyan gyorsan közeleg a történet két lehetséges végkifejlete.
Az egyik, hogy a városvezetők minden hagynak a régiben, és egyszer csak azt veszik észre, hogy hiába rázzák egyre erősebben a rácsot, senki nem veszi őket komolyan, majd kihajítják őket ketrecestül. Ahogy ez már megtörtént 26 évvel ezelőtt.
A másik, hogy lebontják az idejétmúlt díszletet, és felveszik a ritmust: kérdeznek és válaszolnak, érvelnek és vitatkoznak. A Facebook-on, a honlapokon, a blogokon, mindenhol. De előtte újragondolják, hogy valójában mire is költenek évente 20 millió forintot.
