Nem kell semmilyen fórum, mert ennek így nincs semmi értelme

Doleschall Tamás | 2016.11.10. 20:00

Több órányi monológokkal nem lehet párbeszédet kezdeni. Csak frusztrálni a polgárokat, akik majd messze elkerülik a hasonló alkalmakat. Vagy ez lenne a cél?

November 9-én Budakeszin oktatási fórumot tartottak. A jeles eseményre az városvezetés azzal hívta meg a budakeszi lakosokat, hogy azon „megvitatásra kerül a város oktatásügyének jövője, valamint ismertetésre kerül[nek] a Kerekmezőn épülő új iskolának és környezetének tervei” (idézet a meghívóból).

A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy először bemutattak és egyenként megtapsoltak a jelenlévők közül mindenkit, aki bármilyen titulussal rendelkezett – függetlenül attól, hogy a pulpituson vagy a hallgatóság soraiban foglalt helyet.

Majd a polgármester megnyitotta a fórumot egy dicséretesen rövid beszédben. Van egy ilyen szokása a magyar, bármilyen szinten regnáló politikusoknak, hogy mindig mindent meg kell nyitni, mert anélkül talán nem is tudnánk, hogy elkezdődött. Na, ezen tényleg gyorsan átestünk, de aztán jöttek a többiek.

Először az új tankerületi vezető érezte szükségét annak, hogy elhelyezze magát a térképen (vagy a tablón?), amivel el is ment jó negyed óra. Ezután következett az önkormányzat által megbízott oktatáskutató, aki egy tömör, informatív prezentációt tartott a részeredményekről, tételmondatokkal és konklúziókkal, ahogy azt kell.

Nagyjából ezért a húsz percért volt érdemes elmenni, az elhangzottak abszolút a fórum témájáról szóltak: a város oktatásügyének jövőjéről. Lehetett volna tehát kezdeni a megvitatást, de mégsem, mert az iskolaigazgató is szólásra emelkedett.

Az igazgató asszony értékelésében nem nagyon lehetett felfedezni a jövőre utaló jeleket, annál inkább próbálta a dicső múltra épülő még dicsőbb jelen látképét vetíteni, amelyben minden szép és jó, mindenki mindennel meg van elégedve.

A vezetői hitvallás a fórum eredeti témájának szempontjából meglehetősen indifferens volt, viszont eltarthatott érzésre úgy fél óráig. Lehet, hogy valójában kevesebb volt, bár az is sokatmondó, hogy ilyen hosszúnak tűnt. De eztán jött csak a feketeleves.

Az új iskola tervezője előadta ugyanazt a prezentációt, amit hat hete a képviselő-testület előtt, és amit egy hónapja bárki megtekinthet a közzétett videón. Ezzel ráadásul nem az volt a probléma, hogy semmilyen újdonságot nem tartalmazott, hanem hogy egy órán át szenvedte a párbeszédre érkezett hallgatóság.

Szóval két óra szónoklat után már az amúgy csekély számban megjelent szülők is tűkön ültek, aminek az lett az eredménye, hogy a kérdezz-felelek során többször ingerült vagdalkozásba csapott át a diskurzus igényével összehívott fórum.

Jómagam több sorstársammal együtt nem bírtam végigülni és kivárni az érdemi kommunikáció kialakulását, mert – mily meglepő egy szülői fórumon! – haza kellett térnem a gyermekeimhez.

Az utólagos elmondások alapján nem maradtam le semmiről. Egy meghívott szülő szempontjából tehát a fórum szaldója: két óra hallgatás, egy óra különböző stílusú beszélgetés bárminemű eredmény, következmény nélkül.

Innen üzenem az önkormányzatnak, hogy minden jó szándékuk ellenére ez így nem fog menni. Ha párbeszédet szeretnének folytatni valakikkel, akkor nem kezdhetnek két órányi monológgal. Rabolják a meghívottak idejét és energiáit, akik még azelőtt elvesztik a türelmüket, mielőtt érdemben beszélgethetnétek. Ebből pedig így sok minden lesz, csak együttműködés nem.

Nem csoda, hogy a polgárokat lassan hétökrös szekérrel sem lehet elvontatni egy fórumra vagy közmeghallgatásra. Akit mégis, az általában nagy reményekkel vagy kíváncsian érkezik, majd pár órával később csalódottan távozik. Az oktatási fórumon például a népes, más csatornákon látványosan megmozduló szülői közösségből alig vettek részt tízen-húszan.

Valljuk meg, ez teljesen érthető. Egy társasházi lakógyűlés is több izgalmat és több beleszólási lehetőséget tartogat számukra, mint egy önkormányzati fórum. Továbbá arról se feledkezzünk meg, hogy manapság az érintettek Facebook csoportokban és levelezőlistákon hatékonyabban meg tudják beszélni a közös ügyeiket, mint a városházáról és intézményekből kirendelt közönség előtt.

Ha a városvezetés tényleg kíváncsi a polgárok kérdéseire, javaslataira és véleményére, akkor a jövőben szakítania kell a fórumozásnak ezzel a több évtizedes, kádári hagyományával.

Kezdhetnék például ott, hogy nem fórumnak hívják, hanem mondjuk konzultációnak, bár ezt a jobb sorsra érdemes szót sajnos éppen most piszkolja be a kormányzat. Aztán nyugodtan kidobhatnák a pulpitust és a reflektorokat, amitől az emberek egy propaganda esemény biodíszletének érzik magukat.

Becsukhatnák a művházban kettéosztott nézőtér egyik felét, hogy ne különüljenek el a szabad akaratukból résztvevő polgárok és kirendelt önkormányzati és intézményi alkalmazottak. Jut eszembe, lemondhatnának erről a közönség-demonstráló kötelező részvételről is, ami azért elég ciki egy olyan közösségben, ahol mindenki tudja, hogy kerülnek oda az egzisztenciális függőségben álló alkalmazottak.

Elhagyhatnák a túlformalizált köszöntőket és beszédeket, és ha mindenképpen szükséges valamiféle tájékoztató, akkor azt lényegre törően, a lehető legrövidebben adhatnák elő. Ja, és kicsit elszakadhatnának a kérdezőlapok kötelező alkalmazásától, vannak felnőtt emberek, akik fejből vagy a saját jegyzeteikből is fel tudják tenni a kérdéseiket.

De leginkább arra lenne szükség, hogy amiről beszélgetni szeretnének, azt tegyék közzé jóval korábban és teljes körűen. Nem egy órával a konzultáció előtt vagy nem a helyszínen, mert nincs élő ember, aki ilyen sebességgel fel tudná dolgozni az információkat, majd érdemben reagálni is tudna azokra.

A városvezetés számára viszonylag egyszerű a kérdés. Mit akarnak? Egy propaganda célokra használható fórum-beszámolót néhány vágóképpel az önkormányzati alkalmazottakkal tömött széksorokról? Vagy valódi és érdemi párbeszédet a polgárokkal, hogy azoknak ne petíciókon keresztül kelljen kommunikálniuk a saját választott vezetőikkel?

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: oktatás fórum közélet iskola nyilvánosság általános iskola petíció DT

süti beállítások módosítása