A faluból város lett, de ez – az autóforgalmon és a szupermarketeken kívül – alig látszik a településen. A városvezetés próbál lépést tartani a fejlesztési igényekkel, de az egyszeri források kimerültek. A hitel nem valódi bevétel, csak a rendszeresen érkező, friss pénz számít.
Budakeszi önkormányzata 2017-ben 2,6 milliárd forintból gazdálkodik. Szép nagy szám, de sajnos nem lehet minden évben ennyire számítani. Az idei büdzsében olyan egyszeri bevételek is szerepelnek, mint a tavaly el nem költött (és mellesleg a korábbi években összespórolt) maradvány, a fejlesztési célra felvett hitel és némi ingatlan-eladásból várt pénz.
E tételeket levonva a település rendszeres bevételei 1,8 milliárd forintra rúgnak. Ezekből az évente frissülő,
saját működési bevételeiből él a város:
az állami támogatásokból, a helyi adókból
és a polgárok, illetve vállalkozások egyéb befizetéseiből
(a különféle szolgáltatási, térítési – például közétkeztetési – és bérleti díjakból.)
A kiadások terén ugyanez a helyzet. Akár egy háztartásban, elsőbbséget élveznek a mindennapi életvitelhez elengedhetetlen költségek: települési szinten a hivatali, óvodai, bölcsődei, kultúrházi, könyvtári dolgozók és a védőnők bére, a városháza és az intézmények rezsije, takarítása, a gyerekek reggelije, ebédje, uzsonnája, a zöldterületek gondozása, az utak karbantartása, illetve minden más, ami a város üzemeltetéséhez hozzátartozik.
A rengeteg alapvető, működési kiadás idén 1,7 milliárd forint emészt fel, ezen kívül az önkormányzatnak mindössze 100 millió forint szabadon elkölthető pénze marad az egész évre. Azaz
a rendszeres, számítható bevétel 6%-át fordíthatják
a város napi „létfenntartásán” kívüli célokra, fejlesztésekre.
A jelenség nem egyedi és nem újszerű, az alig növekvő bevételek mellett hasonló vagy rosszabb arányú működési egyenleg mutatkozik az előző években is:
(2016-ra az eredeti előirányzatot vettük alapul, mert később elég nagy katyvasz lett.)
Hogy az elmúlt pár évben mégis sokkal több beruházás indult Budakeszin, mint amennyi évi 100 millió forintból kijönne, az három dolognak tudható be. A 2011-től 2013-ig felhalmozott százmillióknak, nagy értékű önkormányzati ingatlanok eladásának és főleg az unió (újabban Brüsszel), illetve a kormányzat támogatásainak. A gond csak az, hogy
minden tartalék, vagyon vagy külső fejlesztési forrás
kimerült vagy kimerülőfélben van.
A spórolt pénzt idén már tényleg elhasználják, legnagyobb részét az új iskolára. Újabb telkeket sem nagyon tudnak dobra verni, mert a meglévők többségére szükség lesz a várható népesség-növekedés miatt építendő közintézmények alá.
A 2014-2020-as EU-s ciklus pályázatait láthatólag nem a Pest megyei önkormányzatokra szabták, azután meg vagy lesznek uniós támogatások, vagy nem. Az állami fejlesztéseket pedig hosszú időre elfelejthetjük, miután kb. 2 milliárd forint összértékben építenek Budakeszire egy remélhetőleg komplett iskolát és egy tanuszodát. Legfeljebb néhány kisebb, minisztériumi pályázatra lehet számítani, és talán némi segélyre, ha katasztrófa sújtotta területté nyilvánítják a makkosi utakat.
A pénzcsapok elzáródását jól érzékelik a városvezetők is, akik a kétségtelenül valós és az általuk kreált beruházási igényeket egyaránt ki szeretnék elégíteni, és
a kieső egyszeri források helyett
hitelből finanszíroznák az újabb fejlesztéseket.
Ebben az irányban haladva azonban nem megoldják, hanem tovább görgetik a problémát. A 2016 decemberében aláírt 600 milliós hitel törlesztése – a mostani kamatszint mellett – például évente 46 millió forintot fog kihúzni az aktuális költségvetésből.
Azaz éppen ennyivel juthat majd kevesebb az olyan, hasonlóan fontos célokra, mint a művház kiváltása, a Szivárvány Óvoda újraépítése, a Fő utcai alsó szervizút és főgyűjtőcsatorna rekonstrukciója. És akkor nem említettük az utcák 85%‑ában hiányzó csapadékvíz-elvezetést vagy sok más, kisebb léptékű intézményi és közterületi beruházást.
Budakeszinek tehát összességében több milliárdos fejlesztési elmaradása van, a kérdés az, hogyha mindezekre évi 100 milliós keret kevésnek bizonyult, akkor a kb. 50 milliós mire lesz majd elég. A városvezetés (ön)ámítása ugyanis éppen abban áll, hogy
a hitel törlesztőrészleteit ugyanabból
a működési egyenlegből kell kifizetni,
aminek a szűkössége miatt a kölcsönt felveszik.
Ez a pénzügyi paradoxon nem először sodorja bajba a várost, de csak az egyik tünete annak a kóros gazdálkodási szemléletnek, ami Budakeszi fejlődését az önkormányzatiság kezdete óta megbéklyózza.
A töretlenül növekvő településnek sosem volt elég pénze a városiasodó lakosság által elvárt beruházásokhoz. A mindenkori önkormányzat e célból először a közvagyont kezdte felélni, majd az uniós támogatásokkal tudott egy s mást megvalósítani, de ezzel egyidejűleg komoly adósságokba is verte magát.
Budakeszi jelenleg csak azért nem roskadozik az akkoriban felgyűlt 584 millió forintos tartozás súlya alatt, mert az állam a 2010‑2014‑es kormányzati ciklusban két részletben átvállalta a település teljes adósságát.
Most azonban úgy tűnik, hogy a városvezetők nem tanultak semmit a konszolidációval lezárt, húsz éves időszakból. Mert míg a többi, hasonló adottságú önkormányzat felismerte, hogy
a rendszeres, működési bevételeik növelésével
kell megalapozniuk a települési fejlesztéseket,
addig Budakeszin továbbra is azon az úton menetelnek, amin egyszer már a mocsárba jutottak.
A város továbbra sem gyarapítja számottevően a saját bevételeit, az elmúlt évek átlagosan 3%-os növekedése semmire sem elég, ha a működési kiadások hasonló ütemben nőnek. És mellesleg a nyomába sem ér a beruházási költségek jóval nagyobb mértékű emelkedésének.
Ha a városvezetők fel szeretnének zárkóztatni Budakeszit a szomszédos települések (és kerületek) szintjére, változtatniuk kell az eddigi szemléletükön. Egy új paradigma alapján, új koncepcióval és új módszerekkel kell előrukkolniuk, mert tetszik, nem tetszik, a régi beidegződések már nem lesznek működőképesek.
