Most az egyszer van 400 milliója Budakeszinek – de miért költenék el idén az egészet?

Doleschall Tamás | 2016.03.25. 15:00

A városházán 2016-ban rekordösszegű fejlesztésre készülnek. Minden összespórolt forintot és minden eladott önkormányzati telek árát erre az egyetlen évre teszik fel. Majdnem húsz, kisebb célra szánják, jövőre meg nem maradna belőle semmi. 

Felmerül a kérdés, hogy mi a búbánatért hirdet a polgármester ekkora fejlesztési programot, amikor az önkormányzati választások csak három év múlva lesznek. Lehet, hogy szimplán csak azért, mert megteheti. Hiszen még sosem volt egyszerre ennyi, szabadon elkölthető pénz a képviselők kezében. Nem is fogták vissza magukat: az idei költségvetés soha nem látott számú és nagyságú fejlesztési célt tartalmaz.

Az önkormányzatnál 19 tételben összesen

471 és fél millió forintot

különítettek el, illetve tartalékoltak a fenti szivárványszínű (és nagyítható) kördiagramban látható megoszlásban. Pár tételt az átláthatóság kedvéért összevontam: az intézményekre tervezett, illetve külön a Pitypang Óvoda bővítésével összefüggő kiadásokat, valamint az új városközpont projekt előkészítésére szánt pénzeket egy cikkelyben tüntettem fel. De még így is

12 fejlesztési célt és egy általános keretet tűztek ki 2016-ra.

Ez így összefésülve nem sokkal több tétel, mint amennyire egy szokásos évben költ az önkormányzat, csak átlagosan ötször akkora méretben. A városi költségvetésben ugyanis a normál működésben kb. 80-100 millió juthat fejlesztésre, erre jönnek az olyan kivételes bevételekből származó pénzek, mint az EU-s támogatások vagy az önkormányzati vagyontárgyak (jellemzően ingatlanok) eladásai.

Hogy honnan van most ötször ennyi pénz a rendszerben? Két forrásból: 200 millió az Etheles park telkeinek eladásából, és másik 250 millió pedig a 2011-től összespórolt, szennyvízprojektre gyűjtögetett önrészből, aminek a megfizetését tavaly átvállalta a kormányzat. Ezt a

450 millió forintnyi, egyszeri bevételekből álló
csomagot osztanak most szét

jellemzően 10 milliós nagyságrendű célokra. Ez praktikusan annyit jelent, hogy az önkormányzatnál nem vesződtek a fejlesztési célok rangsorolásával vagy összehangolásával, hanem minden prominens megkapta a maga kis 50-60-100 milliós keretét, a többiek száját pedig befogták pár milliós tételekkel.

Ez a fajta költekezés egyébként már tavaly elkezdődött, hiszen ha az egyszeri bevételekből származó 450 millióhoz hozzáadjuk az éves, normál fejlesztési keret összegét, akkor idén 530-550 milliót lehetett volna szétosztani. Csakhogy 2015-ben már kiszórtak kb. 100 millió forintot az EFMK melletti telkek felvásárlására, amik a polgármester szívének oly kedves, új városközpont projekthez kellenek.

Nem kell nagy jóstehetségnek lenni ahhoz, hogy előre lássuk: sem jövőre, sem belátható időn belül

nem lesz még egyszer egyben,
ennyi pénze az önkormányzatnak.

Ez a fajta elosztási rendszer ugyanis csak addig működhet, amíg többé-kevésbé folyamatosan jönnek az egyszeri bevételek az eladható ingatlanokból vagy jó pénzért építési övezetbe vonható területekből. Márpedig ilyenek csak kisebb értékben és alig vannak, illetve a helyi építési szabályozással való kufárkodást is erősen korlátozzák a termőföld- és természetvédelmi szabályok.

Tervezhető bevételek nélkül pedig elég felelőtlen ígérgetésnek tűnik, hogy új óvodát építenek az elhanyagolt Szivárvány helyett, vagy hogy később majd bővítik a most 10 tanteremmel tervezett új iskolát. Mert nem lesz miből. Józanul gondolkodva a mostanra felhalmozott pénzből a különféle, egy évre túlfújt keretek helyett legalább e két, már többször megígért célra kellene félretenni.

Hogy mégsem így történik, azt kézenfekvő lenne betudni a képviselők rövidlátásának. De ismerve a polgármesterünk politikai képességeit és tudatosságát, nem valószínű, hogy szűklátókörűségből ürítené ki a városháza kasszáját a választási ciklus közepén. Az egyszeri, horribilis kiköltekezés arra viszont alkalmas tűnik, hogy a többi fejlesztési pénz mellett

kisebbnek tűnjön az új városközpontra
idén elköltendő 107 millió forint.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vikimama 2016.03.26. 00:56:00

Budakeszinek ma létszükséglete, hogy a megfelelő méretű iskola épüljön fel. Az itt élő emberek elég nagy része "aludni" tér vissza napi rutinja végeztével, és a gyermekeit járatja (vagyis szeretné járatni) ide iskolába. Mivel ez a település viszonylag kicsi, biztonságot is ad a szülőknek ha nem kell Budapestre hordják a gyerekeket. Kevesebb a csábítás, jobban oda lehet figyelni rájuk, az emberek ismerik egymást, szóval egy ilyen viszonylag kis közösségnek nagyon sok előnye van. Ráadásul a sok újonnan parcellázott ingatlan is azt jelenti, hogy a közeljövőben mégtöbb családot vár a mi városkánk. Ha az iskola kérdése nem oldódik meg kielégítően és megnyugtatóan, Budakeszi nem igazán lesz csábító cél a költözni kívánóknak. Ráadásul, én úgy tudtam, hogy beruházási pénzből nem szán az önkormányzat a városközpontra. De, ha jól értem, csak az előkészítésre is százmilliók mennek el. Akkor újra felmerül bennem a kérdés: miért is nem lehet ezt az összeget arra költeni, hogy egy megfelelő méretű iskola épüljön fel a Kerekmezőn? Hamár egyszer 1.3 milliárdot még kapunk is hozzá.

Címkék: pénzügyek városfejlesztés új városközpont DT Etheles park szennyvízprojekt

süti beállítások módosítása