Egy 15 ezres település életében mit számít, hogy állítsuk meg Orbánt vagy oda a demokrácia? Annak lenne jelentősége, hogy mit képviselnek, milyen kritikákat fogalmaznak meg helyi ügyekben. Mutatnak-e utat, kiutat vagy bármi mást? 

Valószínűleg a kormányoldalon sem sokan vitatnák, hogy a mai Magyarországon ellenzékben lenni nem könnyű feladat. A 2010 óta kialakított, kvázi pártállami berendezkedésben az ellenzéket szinte az összes, egykoron meglévő vagy jövőbeli, potenciális erőforrásától elvágták.

Itt nemcsak az anno 70/30-ként elhíresült visszaosztások rájuk eső részére kell gondolni, azokat zömükben amúgy is elvitték a pártokra rátelepülő haszonlesők. Az ellenzék körül a támogatók és aktivisták is elfogytak. Józan ember nem teszi kockára az állását, karrierjét vagy vállalkozását azzal, hogy besegít a mindent leuralni vágyó hatalom ellenfeleinek.

Ebben a felállásban ellenzékből nemhogy országos választást nem lehet nyerni, de még a közelébe sem lehet kerülni a kormányzásnak vagy valódi törvényhozásnak. Az aktuálisan elvesztett parlamenti választások után az ellenzéki pártoktól rendre csak annyi telik, hogy megfogadják:

most aztán már lemennek vidékre,
és növelik a helyi beágyazottságukat.

A harmincezresnél nagyobb városokig el is jutnak. Az ekkora településeken a szavazók többsége már nem ismeri, nem ismerheti személyesen a jelölteket, a voksolók a szlogenek, plakátok és nagypolitikai nézeteik szerint döntenek.

A 10-30 ezres településeken hasonló a helyzet, azzal a különbséggel, hogy ezekben – különböző mértékben – már bejátszik a helyi közélet is. A 15 ezres Budakeszin kevésbé, mert a lakosság jelentékeny része a mindennapokban a fővároshoz kötődik, helyi ügyekről egyáltalán nem vagy csak felületesen informálódik.

A legutóbbi, 2019-es önkormányzati választáson például az egyesült (értsd: összes emberét felvonultató) ellenzék nagyrészt olyan jelölteket állított, akikről abban a bizonyos helyi közéletben korábban élő ember nem hallott. A három bejutott képviselőből kettő a kampányukat megelőző öt évben semmilyen helybéli aktivitást nem mutatott fel, akár egy messzi-messzi galaxisból is érkezhetett volna.

A jelenség nem egyedi és nem pártfüggő: legyen szó bármelyik ciklusról, néhány kivételtől eltekintve a friss fideszes jelölteket is úgy húzzák elő, mint nyulat a cilinderből. Több választásra visszanyúló tapasztalat, hogy nálunk

bármiféle helyi szerepvállalás nélkül,
az országos politikai „márkaneveket” meglovagolva
simán be lehet kerülni a képviselő-testületbe.

Ha az ellenzéki pártoknak ez jelenti a helyi beágyazódást, akkor rendszerint sikerrel beágyazódnak. Néhány emberük beül a testületbe, néhány másik a bizottságokba, és öt éven át részt vehetnek az önkormányzati munkában.

Hogy ebben a munkában miképpen jelenik meg az ellenzékiség, az nagy talány. A képviselők elé öntött operatív ügyekben nyilván nem. Sem a jelzőtáblák, sem a kutyaszargyűjtők esetében nem alkalmazhatóak azok a szólamok, amelyek az ellenzéki jelölteket képviselői helyhez és fizetéshez juttatják.

Egy választott testületben ülve és szavazógombot nyomogatva elég furán csengene a demokráciáért való aggódás. Vagy amikor az önkormányzat rendszeresen pénzt kér a kormánytól, nehéz elsütni, hogy „Orbán tönkreteszi az országot.” Így áll elő az a faramuci helyzet, hogy

az ellenzéki képviselők belesimulnak
a helyi Fidesz-KDNP-s polgármester
által működtetett rendszerbe.

Akinek a részéről ez egy jól bevált és működő hatalmi stratégia. Az operatív döntésekben való együttműködés és a települési érdekként beállított elvárások annyira beszippantják az ellenzéki képviselőket, hogy a kormánypárti irányítású önkormányzatot öt évre szóló sorsközösségnek tekintik.

A kollaboráció mértékére jellemző, hogy ebben a ciklusban egyetlen olyan helyi ügy sem volt, ahol nyilvánosan és markánsan más álláspontot képviseltek volna, mint a városvezetés. A testületi üléseken néha szokott lenni egy kis hőzöngés (nemcsak az ellenzékiek részéről), de azokat a kutya sem látja.

A nagyobb horderejű közéleti vitákat, a közelmúltban például a régi szennyvíztelep elvállalkozása, a Darányi utcáinak félresikerült emulgeálása vagy úgy általában az utak állapota körüli diskurzusokat az ellenzéki képviselők konkrétan végigkussolják,

semmilyen kritikát nem fogalmaznak meg
a városvezetés stratégiájával vagy döntéseivel szemben.

A megértés kölcsönös: a kormánypárti kollégáik és a helyi propaganda is kesztyűs kézzel bánik az ellenzéki képviselőkkel, miközben a lakossági felől érkező kritikákra sokszor türelmetlenül vagy megsértődve, illetve néha támadólag reagálnak.

Onnan lehet tudni, hogy egy élc, észrevétel vagy kifogás mennyire jogos, hogy a megfogalmazóját mekkora elánnal támadják le a városvezetők és/vagy elkötelezett híveik. Volt már rá példa (nem egy, nem kettő), hogy a civil kritikusok szabályos kommunikációs offenzívát kaptak a nyakukba azért, amit szóvá tettek.

Így aztán még élesebben kirajzolódik, hogy kik végzik Budakeszin a valódi ellenzéki munkát: a lakosok. Általában persze csak a saját házuk előtti vagy az utcájukat illető ügyekben, de egyre többen ismerik fel, hogy a gondjaiknak messzebbre vezető okai vannak. Az ellenzéki képviselők azonban még ezekre

a strukturális problémákra sem kínálnak alternatívát,
sőt, feltehetően ötletük sincs, mit lehetne másképp csinálni.

Láthatólag egyáltalán nem akarják megkaparintani Budakeszi vezetését, sem rövid, sem hosszú távon. Ez még érthető is, hiszen ennyi emberrel (jelölttel, támogatóval) nem is tudnának elvezetni egy várost.

Ám ha onnan nézzük a dolgot, hogy ellenzéki érzületű szavazók pár embert öt évre fizető mellékálláshoz juttatnak, és ezért mit kapnak cserébe, nehezen tudnánk rábökni bármire is. Amit az önkormányzati munkában a lakosok érdekében tesznek, azt ugyanúgy megtenné egy fideszes képviselő is ugyanekkora rábeszélésre.

Azon túl, hogy érthető okokból nem skandálják az Orbán-ellenes szólamokat, nem szerveznek saját fórumokat, közösségi eseményeket, nem hoznak létre, nem bővítenek alapszervezeteket, nem szegezik a mutatóujjukat egy távoli, láthatatlan célra, de nem mutatják fel még a középső ujjukat sem.

Ezek egyike sem a kormányzási képességről szólna, hanem az ellenzékiségre való hajlamról, alkalmasságról. Budakeszin az ellenzéki pártoktól annyira futja, hogy

választásról választásra megvezetik, 
ha úgy tetszik, átverik a saját szavazóikat.