A régóta várt beruházást csak a Forfa-épületek kiváltására tervezik, mégsem fér bele az összes, ott tanuló osztály. És akkor a Zeneiskolába evakuált elsősökről meg a Szecska főépületében szaktermekbe, csoportszobákba és egykori szertárakba zsúfolt gyerekekről még nem is beszéltünk.
A városházán nem nyugszanak. Ha éppen nincs, amit dobra verjenek, akkor csinálnak egy gazdasági zónát a rétek között. Mindezt csak a pénzért. De nem ám sok pénzért, hanem kevésért. Annyi jutna belőle a közös kasszába.
Javában zajlik az építési szabályok felülvizsgálata – és lakossági véleményezése is. Később eszerint lehet építkezni a városban és gazdasági területeken. Ez utóbbiból terveznek egy újat, egy darab nagy telken. Távol a belterülettől, benne a panorámában, és jó közel a Bodzás-árokhoz.
Kapunk egy halom pénzt, aminek örülhetünk. Hozzáteszünk egy másik halmot, és építhetünk két új csoportszobát. Lóhalálában, mert az önkormányzatnak kevés volt három év a felkészülésre. Vajon tudnak-e gyorsan jól dönteni?
Május 22-én, pénteken délben lejár a határidő, addig lehet beadni az igényléseket. Csak az anyagköltséget kérik, de nem most, hanem mielőtt elkezdik a munkákat. Szerintünk megéri, hogy rendben legyen a portánk.
Nem nagyon érsz rá: május 22-ig be kell adni az igényléseket, ha az idén meg szeretnéd csináltatni a járdát a telked előtt. Vagy esetleg másokkal együtt, összefogásban bárhol, ahol szerinted hiányzik. Mindezt féláron, szóval ne szalaszd el a lehetőséget!
Úgy fest, rendes utak idén már nem lesznek. A kivitelező okkal lobogtatja a szerződést, amit a várossal kötött. Az önkormányzat pedig magyarázkodik, holott csak le kellene tenni az asztalra, hogy mi következik ezután. Frank Tamás írása
Itt az utolsó pillanat, amikor még tehetünk valamit az útjainkért. Hétfőtől péntekig az illetékesek utcánként teljes bejárást tartanak, amelyen a lakosok is részt vehetnek. Hogy mit érhetnek el? Ha odamennek, sokat: összeraktuk a makkosi utak kiskátéját. Frank Tamás írása
Végéhez közeledik a makkosi csatornázás. A csövek már földben vannak, most jönne az utak és árkok rendbe szedése. Ez lenne a város valódi nyeresége: nem az új csatornák és nem az új telep. Csak sajnos van néhány ellenérdekelt.
A városháza saját ingatlanprojektjében minden egy kézben van. A szabályozás, a fejlesztés, az értékesítés. Amit jól csinálnak, az növeli a bevételt, amit rosszul, az csökkenti. Egyelőre inkább az utóbbi a jellemző.