Végéhez közeledik a makkosi csatornázás. A csövek már földben vannak, most jönne az utak és árkok rendbe szedése. Ez lenne a város valódi nyeresége: nem az új csatornák és nem az új telep. Csak sajnos van néhány ellenérdekelt.
Ősz óta nem jártam kocsival Makkosmárián. Az utolsó alkalommal kis híján fenn ragadtam a hegyen egy hirtelen lezárt utca miatt, csak a helyismeretem mentett meg. Persze könnyű annak, aki nem ott lakik, a makkosiak azonban nap mint nap ugyanezt élhették meg az elmúlt tíz hónapban. Mármint száraz időben, mert igazából akkor jött a feketeleves, amikor rákezdett az eső vagy a hó.
Amint leesett némi csapadék, komplett utcák váltak sártengerré, és buzgárok törtek fel a frissen betemetett gödrökből. Az áldatlan állapotokat jórészt a csatornázási munkák okozták: a hömpölygő víz a felesleges, de el nem vitt földet mosta az utakra, amelyekről hiányzott a murvás takarás. A csövek fektetésekor pedig kényszerűen átvágtak olyan talajrétegeket, ahol időszakosan víz folyik.
De ugyanilyen sáros és kátyús utakon fogunk járni
a csatornázás után is, ha minden marad a régiben.
A főbb makkosmáriai utak ugyanis valaha árkok voltak, amikben a környező erdőkből a Bodzás-árokba jutott a víz – és ezen a nyomvonalon jutna oda ma is. A terület beépülésekor azonban apránként megszüntették az eredeti árkokat, és a víz arra tekereg, amerre tud. És amíg ennek a víznek nem biztosítjuk a szabályozott lefolyását, addig hiába vágyik rá minden makkosi lakos, nem lesznek itt rendes és fenntartható utak.
Ennek az áldatlan állapotnak a megszüntetésére nyílt volna most lehetőség, ha már úgyis hozzá kell nyúlni a csatornázáskor feltúrt utcákhoz. A város számára ez lenne az igazi nyereség, hiszen a beruházás zömét kitevő új hálózat és új telep olyan üzlet, amihez csak névleg van köze a településnek.
A szennyvízelvezetést még az építési munkák megkezdése előtt kötelező volt kiadni üzemeltetésre, az ezért kapott egyszeri bevétel pedig önrészként kerül bele az EU-s projektbe. A szolgáltatás átadása után már a keletkező bevétel és haszon sem a saját, önkormányzati céget, hanem a Fővárosi Vízműveket illeti. A lakosok pedig fogyasztók, azaz befizetők lesznek egy EU-s pénzből felépített üzleti rendszerben.
De ha az üzleti érdekek mögé nézünk, akkor megláthatjuk a közösségi érdeket is. Budakeszin – ahogy máshol is – az önkormányzat számára ez nem szennyvíz-beruházás, hanem sokkal inkább területfejlesztés. Ez a kis projekt a nagy csatornázási biznisz farvizén halad, és a csapadékvíz elvezetéséről, illetve a közutak rendbe szedéséről szól.
A hasonló cipőben járó településeknél is burkolt utakkal és rendezett közterületekkel zárták az ilyen beruházásokat.
Van ebben logika: egy rossz utat nem lehet ugyanolyan rosszra helyreállítani. És hogy rendesen, tartós használatra meg lehessen csinálni az utcákat, ahhoz először a csapadékvízről kell gondoskodni.
Tudták ezt az önkormányzatnál is, ahol először megteremtették a szűk utcák kiszélesítésnek jogi alapjait, majd emiatt hozták előre a makkosmáriai építési szabályok felülvizsgálatát. Ezután megrendelték a városrész csapadékvíz elvezetési tervét és az öt főbb gyűjtőút útépítési terveit is, hogy a kivitelező a csatornázást követő helyreállításnál jó helyen és jó minőségben alakíthassa ki az utakat és az árkokat.
A gond csak az, hogy ebben a kivitelező ellenérdekelt. Minden újabb költség az ő profitját csökkenti, és eszerint is fog hozzáállni a lakosok jogos igényeihez. Akiket az önkormányzatnak kellene hasonló agilitással képviselnie, és ebben egyáltalán nem eszköztelen.
Az iparági szóbeszédek szerint máshol ezt úgy csinálják, hogy az önkormányzat megrendeli az aszfaltburkolatot az EU-s munkákon felül, amit a kivitelező alacsony áron teljesít. Hogy pontosan mennyi az az alacsony ár, az egyrészt az EU-s projekt jövedelmezőségétől, másrészt a felek megegyezésétől függ.
Budakeszin a 3,7 milliárdos projekt hasznába
sok minden belefér.
Persze tudjuk, hogy sokfelé és sokat kell belőle osztani, de így megy ez máshol is, mégis rendes, burkolt utakkal adják át a beruházást. Az sem lehet érv, hogy nincs meg az a pénz, amiből rá lehetne rendelni az EU-s helyreállítási munkákra. Először is ott van a makkosiak által 2012-től fizetett magasabb összegű építményadó, aminek többletéből külön költségvetési alapot képeztek pontosan az ilyen fejlesztésekre.
És be lehetne szedni a telektulajdonosoktól is némi hozzájárulást, ha már a csatornára nem kellett befizetniük. Amiről egyébként nem ők tehetnek, hanem az önkormányzat, amelyik a belterületbe vonáshoz hasonlóan képtelen volt előre megszervezni, hogy az érdekeltek beszálljanak a költségekbe. Pedig a többségük megtenné, ha látná, hogy mi lesz a pénzéből: most például burkolt utak és mellettük futó árkok, áthajtók.
Teljesen az önkormányzaton múlik tehát, hogy mit sikerül megvalósítani az öt kiemelt utcában. Azaz hogy inkább múlt volna. Mert amilyen kitartóan küzdöttek a szennyvízprojektért, olyan vehemenciával hátrálnak az útépítési munkák ügyében a beruházás végéhez közeledve. A kész tervekkel rendelkező öt gyűjtőútból már csak a Makkosi, a Megyei és a Gerinc út engedélyeztetését indították el, a Kert utca és Gábor Áron utca terveit a fiókba süllyesztették.
A két utca kihagyásánál sokkal nagyobb probléma,
hogy a másik háromban sem történhet idén semmi.
Mert mindent későn csináltak. Noha a projekt már 2012 tavaszán elindult, az úttervekhez szükséges és elfogadás előtt álló HÉSZ-módosítást a polgármester azon nyomban lefújta. Márpedig a megfelelő közútszélességeket tartalmazó szabályzat nélkül nem lehet utat tervezni, mert nincs hová.
És csak egy évvel később indították el a városrész külön HÉSZ-módosítását és a csapadékvíz elvezetés tervezését. Mivel ezek egymásra épülő folyamatok, így az útépítési tervezéseket is csak másfél, illetve két évvel a projekt kezdete után rendelték meg. Emiatt az összes engedélyeztetés is csak 2014 legvégén kezdődött, az átlagosan 9-12 hónapos eljárások végére a szennyvízprojektet már rég lezárják.
Így nem lehet majd megalkudni a kivitelezővel a helyreállításról, elszámolnak a támogatással, mindenki felmarkolja a pénzét, és illa berek, nádak, erek. 2016 tavaszán meg neki lehet állni a kiemelt utak építésének. Tisztán a városi költségvetésből (ha lesz egyáltalán rá pénz), elesve az EU-projektben rejlő lehetőségektől.
A folyamatból pontosan az az egy év hiányzik, ami a polgármester mindent blokkoló döntése miatt maradt ki.
Az önkormányzat időhúzásos taktikája tehát arra jó, hogy a kivitelezőnek ne kelljen lemondani egy forintról sem. A projekt végén meg majd széttárt kézzel közlik, hogy engedélyezett tervek nélkül sajnos nem tudták az elvárt módon és minőségben helyreállítani az utcákat. Csak úgy, ahogy éppen sikerült.
És a makkosmáriai lakosok ugyanolyan vacak utakon fognak közlekedni, mint eddig. Döcögésükben biztos fel fog merülni bennük, hogy az önkormányzat miért nem őket képviselte a kivitelezővel szemben. Sárosan meg valószínűleg azon fognak rágódni, hogy vajon miért hagyta őket cserben a polgármesterük, amikor végre rendes utakon járhattak volna.
