Annál biztosan több, mint amennyi ebben a ciklusban volt. Mert kell a stabil és nyugodt háttér, hogy itt költsék el az állami pénzeket, de ettől még nem kellene elveszítsék az arcukat. Sőt, a politikai jövőjüket is megalapozhatnák.
Tegye fel a kezét, aki az elmúlt öt évben hallott ellenzéki álláspontot a budakeszi képviselő-testületben! Nem valamiféle nézetkülönbséget, hanem markáns, a kormánypártokéval ellentétes véleményt egy közügyben.
Na, ugye. Pedig mostanság a tizenegy képviselő közül elvileg négyen tartoznak az ellenzékhez: Tömösi Attila teljesen egyedül verte a FIDESZ-KDNP akkori jelöltjét, a többiek pedig a pártjuk, szervezetük kompenzációs listájáról jutottak mandátumhoz.
Mégsem mutatták meg, hogy mit csinálnának másképp, ha ők irányíthatnák a települést. Ez a láthatatlanság némiképp érthető is annak a fényében, hogy
az önkormányzati munka elég gyakorlatiasan zajlik: nincsenek kormánypárti kátyúk, ahogy ellenzéki óvodák, bölcsődék sem.
Viszont időről-időre előfordulnak olyan ügyek, amikor felbolydul a helyi közélet, mert a városvezetés egy-egy szándékát, tervét nem fogadja el a lakosság. Egy valamirevaló politikai erő ilyenkor exponálja magát, hogy a választók lássák, mégiscsak mások ők, mint akik éppen rossz irányba viszik a dolgot.
Nos, ilyen fellépést sem tapasztalhattunk, annak ellenére, hogy a ciklus első felében több, nagy port kavaró témában is felfedhették volna magukat az ellenzéki képviselők. Kezdve a makkosi utak csatornázás utáni helyreállításától, az új, teljes értékű iskoláért vagy a Kerekmező sorházasítása ellen indult petíción át a túlfújt városközpont projekt feladásáig.
A fenti gyűjtésből kibogarászható, hogy abban a három ügyben, amelyekben a városvezetők végül lakossági nyomásra gyökeresen változtattak az eredeti elképzeléseiken, az ellenzéki képviselőknek nemhogy nem volt különvéleményük, hanem pro és kontra irányban is együttszavaztak a kormánypárti többséggel.
A legbátrabb kiállás egy-egy ritka tartózkodás volt a szavazásoknál, ennél még a fideszes képviselők is többet engedtek meg maguknak, amikor nem volt ínyükre egy döntés. Egy szó, mint száz, az ellenzéki képviselők a szerepléseik hiányával, illetve a szűkebb berkekben folytatott kollaborációjukkal
kiválóan belesimultak a kormánypártok diktálta vonalba, legfeljebb a választók számára rejtett háttéralkukban érvényesíthettek valamelyest a saját nézeteikből.
Az olajozottan működő szisztémát tanácsnoki, illetve óvodavezetői posztokkal és fizetésekkel alapozták meg, de hogy utána melyik egyhangúan elfogadott döntés született ellenzéki sugallatra, azt példás konspirációval titkolják.
Okkal merül fel a kérdés, hogy a képviselők egzisztenciális érdekein túl vajon miért éri meg egy országos pártnak helyi szinten ennyire összebútorozni, és a nyilvánosság előtt ennyire összezárni az ellenfeleivel.
Erre csak részint magyarázat, hogy a végeken, messze a központtól a helyi pártemberek úgy kavarják a dolgokat, ahogy akarják, akár saját zsebre vagy a saját előnyükre dolgozva is.
Sokkal reálisabb, hogy az ellenzéki pártokat a Nemzeti Együttműködés Rendszerének sajátos logikája törte be, amelyben a város csak így juthatott állami forrásokhoz. Az ugyanis már régóta egyértelmű, hogy
kormányzati pénz csak oda jön, ahol a település vezetői biztosítani tudják a háborítatlan politikai környezetet
a nemzeti tőkésosztály gyarapodásához.
Márpedig Budakeszi fideszes polgármesterének 2010 óta az a törekvése, hogy kihasználja ezt a helyzetet, hiszen a helyi költségvetésben fejlesztésre szánható, évi kb. 100 millió forintból nem nagyon tudna látványos eredményeket felmutatni.
A kormány(fő)közeli beruházások bevonzásához a szennyvízprojekt volt a belépő, amely annyira jól sikerült, hogy a FIDESZ-KDNP-s városvezetés mostanra kb. 4,5 milliárdos fejlesztéssel fut neki az őszi választásoknak.
De csak ők, mert az elmúlt öt évben 11:0 arányban megszavazott döntéseket simán kisajátítják maguknak a kormánypártok. Hiszen az ellenzéki képviselők mégsem állhatnak elő azzal, hogy „héló, ez a mi érdemünk is, mert kussoltunk és nyomtuk a gombot az egész ciklusban.” A fantasztikus építési lázzal tehát nyert a település, nyertek a fideszes városvezetők, de
az ebben közreműködő helyi ellenzékiek számára mindez kommunikációs csapdának és politikai zsákutcának bizonyult.
Úgyis mondhatjuk, hogy rossz alkut kötöttek, és éppen ezen tudnak majd változtatni a voksolás után. A májusban megerődösödött két ellenzéki párt közül ugyanis a Momentumnak biztosan, a DK-nak esetlegesen vannak olyan céljaik, amelyekkel a jelenlegi, kollaboráló képviselők nem nagyon vesződtek: a szervezet- és bázisépítés.
Az alkupozíciójukat pedig nemcsak a majdani választási eredményeik határozzák meg, hanem az is, hogy a kormányoldal későbbi sikereihez továbbra is nagyon kellenek a központi források, amihez ugyanúgy biztosítaniuk kell az állami beruházásokhoz elvárt nyugalmas életteret.
Így ha az ellenzéki térfélen komolyan veszik az országos pártérdekeiket, és nem elégednek meg néhány jól fizető állással, akkor sokkal jobb feltételeket könyökölhetnek ki a támogatásuk ellenében. Azaz ha mégsem adnák olyan olcsón magukat, mint az elődeik,
a jövőbeni ellenzék két területen vállalhat szerepet úgy,
hogy nem veszélyezteti az kormányzati fejlesztéseket:
a helyi média és a települési stratégiák átformálásában.
A közpénzből finanszírozott propagandát jelenleg azért tartja fenn a városvezetés, hogy foglaljon egy-egy csatornát a kritikus hangok elől. Ez a közösségi média terjeszkedő világában azonban egyre kevésbé számít, sőt, egyre inkább kontraproduktív. Ráadásul ma már a polgármester is látja, hogy nem szerencsés egyetlen, lojálisnak tűnő ember hitbizományába adni az összes kommunikációs felületet, mert a végén még kiderül, hogy máshoz lojális.
Szóval bármennyire is ellentmond a fideszes pártközpont elveinek, egy ilyen kis helyen, ahol az emberek testközelben tapasztalják meg a rejteni kívánt valóságot, előbb-utóbb be kell engedni az eltérő véleményeket is a helyi közmédiába, különben menthetetlenül elszigetelődnek.
Az ellenzéki oldal persze csak akkor tud majd élni a nyilvánosság ezen csatornáival, ha van miről beszélniük. És minthogy az egyezség éppen arról szólhat, hogy a város fejlődése érdekében nem teszik napi, pártpolitikai csatározások színterévé a települést, a nagyobb, stratégiai kérdések felé fordulhatnak. Stratégia alatt nem valami több száz oldalas dokumentumot kell érteni, hanem annak
az akár egymondatos összefoglalását,
hogy mit akarnak és hogyan akarják elérni.
Minden ellenkező vélemény ellenére a rendszerint kapkodó városvezetésnek most is van stratégiája: ami pénz szembejön, arra le kell csapni. Pont. Függetlenül attól, hogy passzol-e a város hosszú távú érdekeihez, illetve néznek-e egyáltalán távolabb, mint a megpályázni szánt projekt vége.
Ez egy mindenre ráhúzott, reagáló vezetési stratégia, amely sajnos lefedetlenül hagy egy csomó olyan területet, ahol nem jön szembe a pénz, paripa, fegyver, hanem elébe kéne azoknak menni.
Az ellenzéknek így lehet mondanivalója például a gazdasági övezet fejlesztéséről, a közlekedési problémák megoldásáról vagy a kulturális-közösségi élet támogatásáról. Ezeknek az alternatív stratégiáknak nyilvános(!) képviselete segítheti őket abban, hogy ne legyenek az elődeikhez hasonlóan csupán láthatatlan gombnyomogatók, és ez maguknak és a településnek egyaránt előnyére válna.
Mert ne legyenek kétségeink, a NER sem tart örökké, és Budakeszinek is fel kell készülnie a jelenlegi rendszer végére, hogy
amikor majd eljön az ideje,
minél gyorsabb és stabilabb legyen az átmenet.
