Szennyvízprojekt – miért jó…

Doleschall Tamás | 2014.02.04. 10:00

Két hete aláírták a szerződést az új szennyvíztelep és csatornahálózat építéséről. Nagy ünneplés volt: beszédek, koccintás, mosolyalbum. Minden nyertes nem lehetett ott, a várható károkról pedig szó sem esett. Háromrészes sorozatunk első darabja. 

Először vegyük sorra, kiknek hasznos ez a projekt.

Legfőképp a benne résztvevő vállalkozásoknak, akik

nettó 3,2 milliárd forintos megrendelést kaptak az önkormányzattól.

Ez másfélszer annyi, mint amennyit két évvel ezelőtt szántak rá, pedig azóta a nyomott piaci helyzet miatt nem emelkedtek az építőipar árai. Mégis mindenki örül. Érdemes megnézni a ceremóniáról szóló videó első perceit, mert még sosem láthattuk ilyen felszabadultnak a polgármesterünket. Mintha egy óriási teher gördült volna le a válláról. Az eseményen jelen volt Serény József is, a tisztítási technológiát szállító társaságtól. Ő az előző ciklusban listás önkormányzati képviselő volt, nyilván akkor is folyamatosan hangoztatta, hogy a cége érdekében jár el. Ne lepődjünk meg, így megy ez. Kellenek az érdekeltek, mert ők viszik előre az ügyeket: ilyen a kapitalizmus. (Mondjuk az nem biztos, hogy választott tisztségviselők egyszerre tudják képviselni a közösség és egy gazdasági társaság érdekeit.)

De nemcsak azoknak jó az építkezés, akiknek nyereséget produkál, hanem azoknak is, akiknek munkát ad. Az alvállalkozóknak, beszállítóknak, akik Budakesziről valószínűleg alig lesznek, mert hát amúgy is kevesen vannak. Nekik most érdemes jelentkezniük a polgármesternél, hogy segíteni tudja a bekapcsolódásukat. Mégiscsak jobb lenne, ha valami helyben is maradna ebből a rengeteg elköltendő pénzből.

Amiből jut a városi büdzsének is, hiszen bármelyik vállalkozás itt szerzett nettó bevétele után két százalék visszafolyik helyi iparűzési adó formájában. Tehát a következő két évben elvileg 60-70 millió forinttal több adóra számíthatunk. Ezt az egyszeri bevételt is érdemes lenne valamilyen koncepció mentén beruházásra szánni, és nem beönteni a működési kasszába.

A polgárok közül leginkább azok a makkosmáriai tulajdonosok fogják élvezni a projekt eredményeit, akiknek a telkére

mindenféle külön lakossági hozzájárulás nélkül bekötik a csatornát.

Ez azért történhet így, mert a helyi szolgáltatás (amúgy törvény által előírt) átadásáért sikerült annyi pénzt kapnunk, amennyi akkor az önrészhez kellett. A felettébb előnyös megállapodás Tóth Gábor érdeme, aki ugyan nem volt ott az aláírási ceremónián, de a pénzügyi bizottság elnökeként három éven át dolgozott a kedvező kondíciókért.

Makkosmárián nemcsak a föld alatt lesz nagy változás. A csatornázást követően

helyreállítják az utakat, és velük együtt
a csapadékvíz-elvezető árkokat is,

feltéve, hogy az önkormányzat megköveteli, illetve megteremti az előfeltételeit. Ez utóbbi miatt fésülik újra az építési szabályzatot, és emiatt terveztetnek meg centiről-centire számos utcát. De ezek a rajzok annyit érnek, amennyi majd meg is valósul belőlük.

A csatornázás maga azonban az egész projektnek a harmada sincs. És ebben a Meggyes és Munkácsy utcai új vezeték is benne van, ami a Barackos-Darányi-Meggyes területeket szolgálja ki. A beruházás nagyobb része az új telep építése, amely egy viszonylag új, világszínvonalú technológiával rendkívül tiszta vizet bocsát ki. Ez mindenkinek jó, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy az itt alkalmazandó membránszűrés mind beruházási, mind üzemeltetési oldalról drágább, mint a sokkal elterjedtebb ülepítéses módszer.

A két feldolgozási módszer közötti különbség háztartási hasonlattal élve az, hogy előbbinél nagy erővel átpasszírozzák a trutyit egy extra finom és drága szűrőn, amit sokévente ki kell cserélni, míg az utóbbinál kevergetik, utána hagyják leülepedni, majd leöntik róla a vizet, a sűrűjét meg elviszik.

De nemcsak a technológia, hanem az új telep létrejötte önmagában is nagy előrelépés minden fogyasztónak, bár ebből közvetlenül nem sokat fognak érezni. A szennyvíz ugyanúgy el fog folyni tőlük, mint eddig, csak végre nem áll fenn a veszélye, hogy egy nap nincs hová folyjon. Merthogy a mostani telep már jóval öregebb, mint amire valaha tervezték, és ennek megfelelő állapotban is van.

Az új tisztító üzembe helyezése után
a régi telep területe felszabadul a város számára.

Nagy szükségünk lesz erre a három hektárra: iskolának, óvodának, buszvégállomásnak és P+R parkolónak kell helyet adnia – a rekultiváció után. A bontás-ártalmatlanítás költsége százmilliós nagyságrendű, és a feltételeiről szinte semmit nem tudunk, de az biztos, hogy Budakeszinek a végén olyan tiszta telket kell visszakapnia, amilyet ötven éve átadott.

Folytatás: Szennyvízprojekt – …miért nem jó…

Érintettségi nyilatkozat: 2011. február elejétől 17 hónapon át foglalkoztam vagyonkezeléssel és városfejlesztéssel az önkormányzat megbízásából, az utolsó négy hónapban a szennyvízprojektet szervező BSZM Nonprofit Kft. ügyvezetője is voltam.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: pénzügyek útépítés szennyvíz szennyvíztisztító városfejlesztés csatornázás rekultiváció DT Makkosmária szennyvízprojekt

süti beállítások módosítása