A városvezetés két és fél év alatt végiggyűrte, hogy a Kerekmezőn 11-ből 16 tantermes iskola legyen, és beletette a város 500 millióját. Ez a sok pénz és energia csak akkor segít érdemben a budakeszi családokon, ha most fellépnek egy második intézményért. Rajtuk múlik, mert a közoktatás irányítói eddig sem csináltak semmit, és enélkül nem is fognak.
Többünknek feltűnt, hogy a november 5-i kerekasztal beszélgetésen az oktatási vezetők úgy viselkedtek, mintha a két iskolára vonatkozó igény éppen akkor, az égből pottyant volna le, mintha éppen akkor kezdődne a diskurzus. Mindegyikük hangoztatta a nyitottságát a felmerülő igényekre és elképzelésekre, amelyek esetleg indokolhatják egy új intézmény alapítását, egyúttal kiemelve, hogy az milyen hosszadalmas procedúra.
Nos, az érintettek számára van egy jó hírem:
a SZIA jövőjével és szétválasztásával kapcsolatos
előkészítési folyamat elvileg már két és fél éve tart.
A városvezetés először 2016 tavaszán ültette asztalhoz a helyi oktatás összes szereplőjét egy profi közvetítő segítségével. A több alkalommal (és természetesen azokon kívül is) folytatott párbeszéd kifutása végül pont az lett, amire most is jutottak: fel kell mérni a különféle igényeket és támogatottságukat, és ezek ismeretében lehet továbblépni.
Az önkormányzat meg is rendelte a kutatást, amelyet 2016 őszén, egy emlékezetesen rosszul sikerült fórumon mutattak be a nagyközönségnek, illetve a városi és oktatási vezetőknek.
Persze lehet mondani, hogy a felmérés nem volt teljes körű (sosem lesz az), nem volt teljes spektrumú (nem kérdeztek rá például az egyházi fenntartásra), vagy hogy nem volt reprezentatív (túlsúlyosan jelentek meg benne a diplomások), de azért a helyi óvodákat, illetve az általános iskolát igénybe vevő családok 20%-ának véleményét nem lehet egy kézlegyintéssel elintézni. A közzétett eredmények szépen kirajzolták, hogy
a motivált szülők milyen irányokat látnának szívesen,
és a többségük egy új iskola megnyitását támogatta.
Ezen a nyomon lehetett volna tovább haladni – ha lett volna bármilyen folytatás.
A mostani kerekasztalon azonban senki nem állt fel azzal, hogy „a gyerekek és a tanárok két épület közötti szétosztására a következő verziókat dolgoztuk ki” vagy hogy „tárgyalásokat folytatunk a régi épület átvételéről”. Az oktatási vezetők részéről az egyetlen konkrét elképzelés továbbra is a felső tagozat átköltöztetése volt, amely már 2016 februárjában is kiverte a biztosítékot, és a megkérdezett szülőknek csak a negyede (óvodásoknál a harmada) értett vele egyet.
Ennél is nagyobb baj, hogy a terv még a négyzetméterek és létszámok szintjén sem működik: a tankerületi központ felől forszírozott megosztás szerint ugyanis
a másfélszer-kétszer akkora alapterületű
kerekmezői épületbe bő 300 felsős menne át,
a Knáb János utcában pedig szűk 600 alsós maradna.
Ennyit, azaz egy nyilvánvalóan csak újabb aránytalanságot gyártó „koncepciót” sikerült kiizzadniuk két és fél év alatt.
Miközben tehát az önkormányzat – egynémely, magas állami pozíciót betöltő szülő hathatós segítségével – pénzt szerzett előbb a 11, majd a 16 tantermes iskola építéséhez, összegereblyézett hozzá másik 500 millió forintot, az állami beruházó lepörgette a tervezést, a közbeszerzést, és javában zajlik az építkezés, addig a köznevelési szférában teljesen lefagytak.
Vagy lefagyasztották őket, hiszen ebben a nyüzsgő közegben kifejezetten nagy ellenállást kellett kifejteni, hogy tankerületi és intézményi szinten ne történjen semmi. A városháza által megrendelt anyagot egyszerűen elsüllyesztették, és az oktatás irányítói
az elmúlt két évben, a felmért igényekből kiindulva
semmilyen átalakítási javaslatot nem dolgoztak ki.
A fentebb leírtak fényében különösen visszatetszőek voltak a kerekasztal beszélgetésen tett olyan kiszólások, hogy régóta várják a szülői terveket, hogy hagyják végre a szakmát nyugodt körülmények között dolgozni, vagy hogy szánjunk rá még egy évet az előkészítésre.
Az eltelt időszak sajnos azt bizonyította, hogy a helyi oktatásban csak akkor változik valami, ha a szakmán kívüli szereplők veszik kezükbe a kezdeményezést. Agilis szülők, akik kiálltak a teljes értékű iskoláért, és azóta is a választási lehetőségeikért küzdenek. A német képviselők, akik a SZIA igazgatóváltásánál borították a papírformát, jelenleg pedig – versenyben a katolikus egyházzal – saját fenntartásba vennék a régi épületben működő iskolarészt. És nem utolsósorban
a városvezetők, akik az események középpontjában
egyeztetnek, egyezkednek az összes szereplővel,
és kezdettől fogva meghozzák a stratégiai döntéseket.
Az önkormányzat nemcsak ingatlan-tulajdonosként és társfinanszírozóként vesz részt az új iskola körüli folyamatokban, hanem az összes budakeszi család képviseletében is. Beleértve a gyermeket tervező párokat, a SZIÁ-t elkerülő vagy elhagyó, illetve jövőbeli iskolásokat és szüleiket, valamint a besegítő nagyszülőket.
Ők így együtt pedig elég sokan vannak ahhoz, hogy mérhető választói bázist jelentsenek, és akik meglehetősen nagy várakozással tekintenek a Kerekmező megnyitására és a SZIA kettéosztására.
A városvezetés szerepe tehát nem merül ki abban, hogy időt, energiát és pénzt nem kímélve, az állammal karöltve összehoztak egy gyönyörű iskolaépületet. Elvileg onnantól az oktatásirányításnak kellene megteremtenie azt a működési struktúrát, amitől majd javulhat a helyi oktatás. Mára azonban kiderült, hogy a tankerületi központtól ezt hiába várjuk. Ebben a helyzetben
az önkormányzat nem vonulhat le a pályáról,
az új intézmény ügyében átengedve a terepet
a halogató és szabotáló állami szervezeteknek.
A több iskolára vonatkozó szülői kezdeményezések, illetve német önkormányzat és az egyházmegye alapítási szándékai mind-mind biztatóak, de a város tulajdonosi hozzájárulása nélkül nem valósulhatnak meg.
Ráadásul mindegyik elképzelés, akár az új pedagógiai módszerek bevezetése, akár a nemzetiségi, katolikus vagy bármilyen más vonal erősítése igényelnek valamennyi átmeneti időszakot, hiszen a komolyabb változtatások csak felmenő rendszerben (minden évben az új elsősök számára) vezethetőek be. Egy új intézményben ez az átmenet jól körülhatároltan zajlana, és a folyamat végén – ha az a cél – egyszerűen megtörténhet a fenntartó-váltás.
Az önkormányzat egyértelmű és világos állásfoglalása nélkül azonban a tankerület nem fogja elindítani egy új iskola alapítását, holott jelen esetben
a szervezeti keretek kialakítása indukálná
az oly sok oldalról igényelt szakmai irányváltást.
