November 5-én, hétfőn este az általános iskolába várják az érdeklődő szülőket, nagyszülőket, két nappal később a német önkormányzat a művházban tart fórumot a nemzetiségi oktatásról. A konzultációk legsürgetőbb kérdése, hogy a Kerekmezőn épülő iskola önálló legyen-e vagy a régi SZIA része. Ez pedig nem szimpla formaság, hanem nagy hatású, stratégiai döntés.
A tervek szerint 2019 szeptemberében adják át az új iskolaépületet, amely egy teljes, minden szükséges helyiséggel (tornateremmel, könyvtárral, étkezővel) felszerelt komplexum lesz. Adottságait tekintve akár teljesen önálló intézménnyé is válhatna, de lehet a meglévő iskola tagintézménye vagy csak simán egy telephelye.
A működési formáról azért nagyon aktuális a döntés, mert ha szervezetileg is szét akarják választani a két épületben zajló oktatást, akkor az nagyon időigényes eljárás: alapító okiratot, pedagógiai programot kell készíteni, pályáztatni kell az intézmény vezetésére, stb.
A hirtelenjében összehívott fórumok témájául az általános iskola jövőjét, illetve a nemzetiségi oktatást jelölték meg, ám konkrétan azt a kérdést feszegetik, hogy a települési és a német önkormányzatnál
támogassák-e a Kerekmezőn épülő iskola
önálló intézménnyé alakulását,
és ha igen, milyen feltételek mellett.
A válasz már nem sokáig halogatható, mert valamilyen metódus alapján mindenképpen el kell osztani a jelenlegi monstre SZIA diákjait és pedagógusait, hogy ki menjen át az új épületbe, és ki maradjon a régiben.
(A Kerekmezőn új férőhelyek nem keletkeznek, hiszen csak a kötelezően bontandó Forfa, az ideiglenesen a Zeneiskolában állomásozó osztályok és az eladásra kijelölt Petőfi utcai villa tanulói létszámait vonják össze.)
A történet tehát egyáltalán nem arról szól, hogy épül egy új csili-vili iskola, ahová majd a szép, okos és gazdag gyerekeket íratják, és a régiben meg szegregálódnak a csúnyák, buták és szegények. Jövő szeptemberre
a SZIA mostani tanulóit és tanárait
kell elosztani a két épület között,
a hosszú távú működési elképzelések szerint.
A leendő szervezeti forma pedig nagyban függ attól, hogy milyen szempontok alapján szeretnék megejteni a jelenlegi és jövőbeli diákság szétválasztását. Korosztályosan? Vagy tagozatok szerint? Vagy a sokkal tágasabb és korszerűbb épületbe behoznak valami plusz újdonságot is? Esetleg a régibe is?
A legegyszerűbb változatban nem jönne létre semmilyen új intézmény, a felső tagozat átköltözne a kerekmezői épületbe, az alsósok meg maradnának a Knáb János utcában, és kívülről nézve a tantermi viszonyokon kívül nem változna semmi.
A hangsúly azon van, hogy „kívülről nézve”. Mert az új iskolavezetés kitűzött célja és törekvése, hogy a SZIÁ-t felhozza egy olyan szintre, amit az átlagosnál képzettebb lakosság által elvár,
csak akkor lehet sikeres, ha vissza tudják csalogatni
az olyan tanulókat, akiket a szüleik be sem íratnak elsőbe
vagy később elvisznek a felső tagozatról.
Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a ténylegesen Budakeszin lakó gyerekek 10‑20%‑a nem helyben kezdi az iskolát, és ez az arány feltehetően még magasabb lenne, ha nem festene ilyen tragikusan a reggeli közlekedés. Őket még kipótolják a környező falvakból átjelentkező diákok, de aztán – különösen felsőben, amikor már önállóbban közlekednek, illetve átmennek a Prohiba – eltűnik a tanulók 60%‑a.
A feltehetően motivált és jobb helyet találó gyerekek nagyon hiányoznak a SZIÁ-ból ahhoz, hogy nívós iskolává válhasson. A kulcskérdés tehát az, hogy mit kell nyújtani nekik és a szüleiknek, amitől megváltozhat a menekülő hozzáállásuk.
A tagozatok indítása és az iskolán belüli szakmai megújulás hangoztatása már rég nem elég, mert
a megcélzott családok az elmúlt húsz évben
immunissá váltak az ismétlődő ígéretekre.
És nem feltétlen azért, mert nem hiszik valósnak, hanem legfőképp azért, mert nem hisznek a hatásában. Egyik szülő sincs kisegítve azzal, hogy egy jobb osztályban tudhatja a gyermekét, ha a többiek továbbra is máshová járatják vagy pár év után elviszik a sajátjaikat.
A pedagógiai újítások – bármilyen gyökeresek legyenek is – leghamarabb négy-öt év alatt produkálnak mérhető eredményt, és fennáll a kockázat, hogy addigra a motivált diákok hiánya miatt ugyanúgy kiüresednek, mint némely korábbi kezdeményezés.
Minden érdemi beavatkozáshoz szükség van az elvándorlási trend megfordítására, méghozzá drasztikusan, amihez nem elegendőek az iskola-szülők párbeszédében eddig használt, szokásos fordulatok. Az „iskolakerülő” rétegnek
valami olyat kell mutatni, amitől sokan egyszerre lépnek,
és erre a Kerekmező megnyitása a ritka lélektani pillanat.
A húsz évente egyszer kínálkozó alkalmat persze csak úgy lehet kihasználni, ha az üzenet célba is talál. A helyi oktatást mellőző szülőkre két dolog nagyon jellemző: (1) tudatosan, hosszú távra tekintve tervezik a gyermekük iskoláztatását, és (2) választási lehetőségeket keresnek, nem elégednek meg a kézenfekvő megoldással, ha azt nem ítélik elég jónak.
A becserkészésükhöz e két szempontból érdemes világos és mélyreható változtatásokkal előrukkolni. Egy: az iskolavezetőknek is hasonló tudatosságot kell prezentálniuk a különféle tagozatokról és irányultságokról, kiemelten arról, hogyan lehet ezeket nyolcadikig végigvinni.
Kettő: valós, összemérhető, helyi alternatívákat kell teremteni, hogy a családoknak ne kelljen rögtön más településen kutakodniuk, ha valami nem klappol a leendő első osztályoknál vagy nem jön be nekik a Prohászka. Ez az a pont, ahol az alkalom egyben a megoldást is nyújtja, hiszen
az új iskolaépület átadásával két új, önálló intézmény
hozható létre markánsan különböző profilokkal.
Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy tartalmilag nem EGY új tanintézményre van szükség a régi mellett, hanem KÉT új iskolára a korábbi egyetlen átalakításával – még ha ez formálisan csak egy új intézmény alapítása is.
(Megjegyzendő, hogy valószínűleg a Kerekmezőre célszerű a bevált és megtartandó tagozatokat telepíteni, mert ott maga az épület a nóvum, és a SZIÁ-ban érdemes bevezetni az új irányokat.)
És bár eddig csak az általános iskolát elkerülő vagy elhagyó családok visszaédesgetéséről volt szó, az ennek érdekében tett, színvonal javító lépéseknek haszonélvezője lenne valamennyi mostani és leendő diák.
Az új épület átadására szülői körökben nagy várakozással tekintenek, ha azonban a Kerekmezőt csak simán bekebelezi a mostani SZIA, azzal még a reményüket is elvesztik, hogy valaha bármi is változni fog.
