Az évi 1%-os növekedés önmagában nem jelent akkora gondot, hogy drasztikusan be kellene húzni a féket. Valójában sokkal régebb óta fennálló, krónikus közlekedési, parkolási, közmű- és férőhelyi problémáink vannak. Csupa olyan jelenség, amelyekért jórészt a városmenedzsment okolható.
A budakeszi utak állapota csak az útfelújításokhoz hasonlóan, felszínesen indokolható a közpénzek tartós hiányával. Mélyebbre ásva, ha útalapot nem is, a politikusok újraválasztási paranoiáját és menedzseri hiányosságait találjuk.
Az önkormányzat behúzta a vészféket: addig nem engednek semmit, amíg nem születik új szabályozás a területre. A tapintható kormányzati nyomás ellenére jól tették, hogy ellenálltak, mert a tervezett építkezés és közművesítés az intenzív beépítés előfutára lenne.
20 év alatt megduplázódott a forgalom, és a folyamatnak még nincs vége. Minden újabb háztartás vagy vállalkozás újabb utazásokat generál. Nincs messze az idő, amikor bármilyen városi fejlesztés gátja a közlekedési helyzet lesz. Ha nem teszünk semmit, Budakeszit az autók fogják megfojtani.
A fővárosban és Pest megyében természetes úton csökkenne a népesség. A térség utánpótlását a vidékről beköltözők biztosítják, de az urbanizáció fő célpontja nem a nagyváros, hanem a kertvárosi régió. A folyamat olyan mélyen gyökerezik, hogy alig hat rá bármiféle krízis.
Érzéseink szerint falu, eszünk szerint város. A valóságban meg valami a kettő között, ami a település-kutatók szerint még mindig és folyamatosan változik.
Budakeszin lakunk, Nagyszénászugba kimegyünk. Távolodva a várostól közelebb kerülünk a természethez. A kiskertekben ismerősök, barátok és rokonok élnek. Csak egy kicsit másképp.