Többről van szó, mint a szellemiség és a színvonal: a gimnázium egy olyan közoktatási vákuumba robbant be huszonhat évvel ezelőtt, amit a mai napig nem sikerült további iskolákkal kitölteni.
Az önkormányzat behúzta a vészféket: addig nem engednek semmit, amíg nem születik új szabályozás a területre. A tapintható kormányzati nyomás ellenére jól tették, hogy ellenálltak, mert a tervezett építkezés és közművesítés az intenzív beépítés előfutára lenne.
20 év alatt megduplázódott a forgalom, és a folyamatnak még nincs vége. Minden újabb háztartás vagy vállalkozás újabb utazásokat generál. Nincs messze az idő, amikor bármilyen városi fejlesztés gátja a közlekedési helyzet lesz. Ha nem teszünk semmit, Budakeszit az autók fogják megfojtani.
A fővárosban és Pest megyében természetes úton csökkenne a népesség. A térség utánpótlását a vidékről beköltözők biztosítják, de az urbanizáció fő célpontja nem a nagyváros, hanem a kertvárosi régió. A folyamat olyan mélyen gyökerezik, hogy alig hat rá bármiféle krízis.
Érzéseink szerint falu, eszünk szerint város. A valóságban meg valami a kettő között, ami a település-kutatók szerint még mindig és folyamatosan változik.
Mi lenne, ha csak a Korányi-ig járnának a budapesti buszok? Elég nagy baj, de szerencsére erről szó sincs: az állam és a főváros csak arról egyezkedik, hogy a városhatáron túlnyúló járatokért ki állja a számlát.
Az adóbevételi különbségek óriásiak. Az autópályák melletti települések elszívják a vállalkozásokat, a többiek az iparűzési adó relatív hiányát próbálják ellensúlyozni. Budakeszi azonban egyik pályán sem használja ki az adottságait.
Ömlik az uniós pénz, beruháznak az önkormányzatok. De az új épületek használatához az EU már nem ad támogatást. Kellenek a saját bevételek, amikből hol több van, hol kevesebb. Főleg az iparűzési adóból.