Itt megtalálsz

Szólunk, ha új poszt jön

Vállalkozói parkot terveznek a makkosi-nagyszénási városközpont helyére – P+R parkoló, iskola, óvoda és más közintézmények helyett

Doleschall Tamás | 2020.02.03. 14:00

A régi szennyvíztelepről 2014-ben azt ígérték, hogy rekultiválják és közösségi célra hasznosítják. 2019-ben már azt, hogy vállalkozói parkot csinálnak belőle. De nem öt év, hanem öt nap alatt változott minden az ellenkezőjére – és áldoznának be egy pótolhatatlanul jó helyen fekvő területet. 

Múltkoriban megállapíthattuk, hogy milyen remek üzletet kötöttek a városvezetők a LIDL áruház beköltözése és a környék fejlesztése kapcsán, lerakva egy ún. települési alközpont alapjait. (Még akkor is, ha ennek a közlekedési vonzatairól egyelőre nagyvonalúan hallgatnak.)

Nos, négy nappal azután, hogy a polgármester aláírta a LIDL-megállapodást, a Nemzetgazdasági Minisztérium pályázatot hirdetett a Pest megyei önkormányzatok számára vállalkozói parkok kialakítására. A városházán az ismert stratégia alapján úgy csaptak le a lehetőségre, mint tyúk a takonyra: százmilliókat lehet csípni, nézzük, mit lehet belőle kihozni!

Hát, vállalkozói parkot, mi mást? Méghozzá olyat, amellyel szemben a felhívásban elég konkrét követelményeket fogalmaztak meg. 1-10 hektár nagyságú, 100%-ban önkormányzati tulajdonú, gazdasági övezetbe sorolt terület kialakítását támogatták. Ilyen ingatlana pedig Budakeszi városának csak egyetlen egy volt, a reptér melletti, zárványszerűen gazdasági övezetbe vont, bő 3 hektáros telke.

Meglepetésre azonban mégsem ezzel az ingatlannal futottak neki az állami pénzek beszipkázásának, hanem a régi szennyvíztelep hasonló méretű területével, amelyet a regnáló városvezetés a 2014-es választási programjában

rekultiválásra és közösségi célú hasznosításra jelölt ki,
és ennek megfelelően intézményi övezetben tartott.

Máig nem tudjuk, hogy mi okozta a pálfordulást, de az biztos, hogy olyan hirtelen történt, amire sem addig, sem azóta nem volt példa a legendásan gyorsreagálású vezetési stílus immár tízéves történetében.

A felhívás pénteki közzétételét követő héten, szerdán, egy külön e témában összehívott képviselő-testületi ülésen el is fogadták, hogy a Budakeszi számára maximálisan elérhető, 200 milliós támogatási igénnyel indulnak a pályázaton. Egyúttal nyomban kezdeményezték a projekt tervezett helyszínének átminősítését intézményiből vállalkozói övezetbe.

Az eljárás, az építési szabályzat módosítása természetesen még több hónapon keresztül zajlott, de már csak formaság volt. A lényegi döntés a folyamat elején megszületett, és

a 3 hektáros terület fejlesztési iránya röpke öt nap alatt
a közcélok felől a gazdasági hasznosítás felé fordult.

Ha elfogad egy tanácsot a nyájas Olvasó, bele sem mer gondolni, hogy ezalatt az öt nap alatt (benne egy hétvégével) micsoda lázas egyeztetések folyhattak az eredendően ide tervezett közfunkciók máshová helyezéséről.

Például arról a kb. 500 férőhelyes P+R parkolóról, amely a LIDL mellé telepítendő buszvégállomáshoz csatlakozva meg tudná kímélni a már most túlterhelt Fő utcát a rohamtempóban növekvő Makkosmária és Nagyszénászug ugyanennyi autójától. Merthogy ezekben a kiterjedt városrészekben a gépkocsi szinte létszükséglet, és csak akkor lehetséges egy részüket buszokkal kiváltani, ha az utazók pár száz méternél rövidebb sétával át tudnak szállni.

Vagy például arról a következő, új általános iskoláról, amelyről maga a Klebelsberg Központ vezetője jelentette ki, hogy máris szüksége van rá a településnek, hiszen a kerekmezői intézmény megnyitása egyáltalán nem csökkentette a férőhelyhiányt. Vagy éppen még egy gimnáziumról, óvodáról vagy bölcsődéről, amelyekre a gyorsuló népesség-növekedés miatt belátható időn belül szükség lesz.

Végül azonban úgy alakult, hogy ezek a közcélok nem jelentek meg máshol sem, és

a 3 hektárnyi megszűnő intézményi terület helyett
sehol nem jelöltek ki ilyen besorolású övezetet.

Ami különösen annak a fényében érdekes, hogy a fent említett közfunkciók darabonként(!) fél- vagy egyhektáros ingatlanokat igényelnek, azaz szemmel látható módon meg kellene jelenniük a szabályozási tervben. Már csak azért is, mert ha legközelebb hasonló hirtelenséggel esik be egy külső pénzköltési szándék, nem lesz hová mutatni, hogy ide tessék, itt a helye.

A Kerekmezőn is azért épülhetett új iskola, mert elődeink 25 éve kijelölték, és azóta őrizgették e célra. Ha holnap a főváros bejelentkezik, hogy P+R parkolók építését szeretné finanszírozni a dugódíj bevezetéséhez, vagy ha a kormányzat dönt az agglomerációs gyerekintézmények fejlesztéséről, a városvezetők nem tudnak helyszínt ajánlani hozzá.

Ilyenkor persze elindulhat egy újabb ötnapos, lázas egyeztetés, de ugyanúgy nem lesz eredménye, ahogy előzőleg sem volt. Ugyanis

nem lehet egyhektáros területeket leakasztani a semmiből,
és közfunkciókat sem lehet akárhová telepíteni.

A parkolóknak a buszútvonalak mellett, a közintézményeknek a lakóterületek mellett kell lenniük, az újabbaknak a Budakeszi keleti fertályában gyarapodó népességet kell kiszolgálniuk. Számukra nem lehet a nyugati oldalon, a Fő utca túloldalán, kilométerekkel arrébb iskolát, óvodát, bölcsődét, háziorvosi rendelőt és még ki tudja mit építeni.

Az ilyen elhelyezkedésű ingatlanok persze nemcsak közösségi, hanem kereskedelmi célra is a legjobbak – éppen ezért nincs belőlük több a városnak. A régi szennyvíztelep is csak azért maradhatott meg önkormányzati tulajdonban, mert folyamatos használatban volt, és csak az új tisztító megnyitása után szabadult fel más hasznosításra.

Jelenleg Budakeszinek ez az egyetlen területe, amelyen a makkosi-nagyszénási oldal benépesülése miatt szükséges közintézmények megépíthetőek, és

ennek a 3 hektárnak a feláldozása gazdasági célokra
ezt a lokációt lőné el végleg, pótolhatatlanul.

Nos, ez az a pont, ahol egy felelős városvezetésnek el kellene gondolkodnia, hogy mit veszít a település azzal, hogy becsatornáz 200 millió forintot a vállalkozói szférába. Mert Budakeszi ez utóbbin közel sem fog annyit nyerni, mint amekkora veszteség éri rövid és hosszú távon egyaránt. De erről részletesen majd legközelebb.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: ingatlan közlekedés iskola óvoda telek gimnázium buszvégállomás városfejlesztés általános iskola orvosi rendelő DT Makkosmária P+R Nagyszénászug 22-esek 22-es buszcsalád