Az évi 1%-os növekedés önmagában nem jelent akkora gondot, hogy drasztikusan be kellene húzni a féket. Valójában sokkal régebb óta fennálló, krónikus közlekedési, parkolási, közmű- és férőhelyi problémáink vannak. Csupa olyan jelenség, amelyekért jórészt a városmenedzsment okolható.
20 év alatt megduplázódott a forgalom, és a folyamatnak még nincs vége. Minden újabb háztartás vagy vállalkozás újabb utazásokat generál. Nincs messze az idő, amikor bármilyen városi fejlesztés gátja a közlekedési helyzet lesz. Ha nem teszünk semmit, Budakeszit az autók fogják megfojtani.
A fővárosban és Pest megyében természetes úton csökkenne a népesség. A térség utánpótlását a vidékről beköltözők biztosítják, de az urbanizáció fő célpontja nem a nagyváros, hanem a kertvárosi régió. A folyamat olyan mélyen gyökerezik, hogy alig hat rá bármiféle krízis.
Ennyi gyereknek nincs lehetősége helyben, az általános iskolában vagy a Prohászka algimnáziumában tanulnia. A helyzet pocsék, de ami igazán riasztó, hogy erről az önkormányzati „szakpolitikusok” nem is tudnak.
Érzéseink szerint falu, eszünk szerint város. A valóságban meg valami a kettő között, ami a település-kutatók szerint még mindig és folyamatosan változik.
Bár a statisztika mást mutat, többen mégsem hiszik el, hogy nincs olyan sok gyermek Budakeszin, mint azt korábban gondoltuk. Számolhatjuk bárhogyan vagy mérhetjük bármihez, de az igazi kérdés mégis az, hogy miért nézünk ugyanazokra a tényekre másképpen – és mire tudnánk ezt használni.
A gyerekek és diplomások arányáról szóló posztunk éles reakciókat váltott ki az olvasók körében. A MI kisvárosunk családi magazin külön cikkben vitatkozik a megállapításokkal. Horváth Jenő írása
Mindenki tudja, hogy Budakeszin rengeteg gyermek él, és évről-évre egyre többen vannak. Meg hogy számtalan kiművelt fő talált nálunk otthonra. Jól tudjuk?