Bár a statisztika mást mutat, többen mégsem hiszik el, hogy nincs olyan sok gyermek Budakeszin, mint azt korábban gondoltuk. Számolhatjuk bárhogyan vagy mérhetjük bármihez, de az igazi kérdés mégis az, hogy miért nézünk ugyanazokra a tényekre másképpen – és mire tudnánk ezt használni.
De tényleg, lehet az, hogy Budakeszin az elmúlt tíz évben több gyermek született, mint amennyi itt él? Éppenséggel lehetne, de nem így van.
Ugyanannyian vannak.
Ha egymás mellé tesszük a 2011-es népszámlálás ún. koréves adatait és a védőnőktől kapott éves születésszámokat, akkor hol az egyik kisebb, hol a másik. Azt a nyolc évet összesítve, amikor mindkét forrásból rendelkezésre állnak az adatok, a kétfajta számlálás eredménye között mindössze 2%-os a különbség.
(Meg három hónap csúsztatás. A legutóbbi népszámlálás úgynevezett elvi időpontja ugyanis szeptember 30. volt, ami azt jelenti, hogy a korévenkénti bontás egy negyedévvel korábbra tolódott adatot mutat. Azaz a cenzus 2004-től 2011-ig terjedő értékei valójában a 2003. október 1-től 2011. szeptember 30-ig születettek számának felelnek meg. Ez ugyanúgy nyolc év, csak három hónappal hamarabb kezdve és befejezve.)
Az adatok tehát passzolnak, akár a KSH-tól, akár a védőnőktől jönnek. Ha a fenti képre kattintunk, 1994-ig visszamenőleg is láthatjuk a koréves értékeket: 2004-től valóban indul egy hullám, ami mostanság cseng le. És igen, a védőnők adatai szerint is több gyerek születik Budakeszin, mint országosan – de kevesebb, mint a környékbeli településeken. Szóval két úton is ugyanoda lyukadtunk ki.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a városban járva-kelve a pontos statisztikai eloszlással találkozunk. A fiatalok látszólagos arányát növeli például, hogy jóval kevesebb ingázó felnőttet és otthon maradt nyugdíjast láthatunk, mint amennyi valójában Budakeszin él. De nemcsak a többiek hiánya számíthat, hanem az is, hogy mi (mint észlelők) mikor és merre járunk: jellemzően óvodába, iskolába, különórára vagy éppen munkába, orvoshoz, boltba.
Így már jobban érthető, hogy miért érezhetjük olyan magasnak a gyermekek és fiatalok számát – a statisztikai adatok ellenére. Ha azonban a nyilvánvaló torzítás tudatában is jobban hiszünk a saját tapasztalatainknak, az már egy másik eset. Lehet hivatkozni Churchill híres mondására (városi legenda, sose mondott ilyet) meg úgy általában a számok mindent leigázó uralmára (na, Magyarországon éppen nem), de valójában magunkban kell keresni az ellentmondás okát:
azt látjuk, amit látni szeretnénk.
És ez jó. Mert mindazok, akik minden ellenkező tény dacára azt állítják, hogy Budakeszin sok gyerek van, tulajdonképpen azt mondják, hogy sok gyermek legyen. És nyugodtan vegyük hozzájuk azokat, akik ugyan józan ésszel belátják, hogy a magas gyerekszám csak egy mítosz, de azért nagyot nyeltek, amikor ez kiderült. Igazából ők is hinni szeretnének abban, hogy a városunk Gyerekköztársaság.
Elég sokan vagyunk ahhoz, hogy ez így is legyen, és így válhat egy makacs tévhitből vízió. Ehhez nem kellenek semmilyen adatok, ha kizárólag a tények számítanának, a jövőnk pont olyan lenne, mint a jelenünk. A holnap Budakeszije azonban a vágyainkból és szándékainkból építkezik – ha végre tettekké tudnánk alakítani.
