Az erőviszonyok nem változtak, a harmadik ciklusát kezdheti a FIDESZ‑KDNP polgármestere. Ennyi hivatali idő alatt már körvonalazódhat egy politikai életmű, itt a lehetőség, hogy ne csak helytartóként emlékezzenek majd rá.
Budakeszin magabiztosan nyerte az önkormányzati választást a FIDESZ‑KDNP: a polgármesterüket immár másodjára választották újra, a jelöltjeik nyolcból hat választókerületben győztek, és a kompenzációs listáról is lett egy befutójuk. A 11 fős testületben így hét képviselővel alkotják a többséget.
Különösen értékes győzelem ez annak a fényében, hogy a kormánypártok a szomszédos fővárosban milyen fontos hídfőállásokat vesztettek el. A Hegyvidéken kívül az összes budai kerület az egyesült ellenzék kezére került, melynek kapcsán az elemzések megállapították, hogy nem a fideszes szavazók pártoltak el, hanem az ellenfelek egyesítették sikeresen a szavazóikat.
A fővároshoz szorosan kötődő Budakeszin azonban nem történt a budapestihez hasonló ellenzéki előretörés, ami legfőképp annak köszönhető, hogy
a helyi FIDESZ-KDNP az előző, 2014-es voksoláshoz képest jelentősen, közel 20%-kal tudta növelni a szavazóbázisát.
Azaz a fővárosi helyzettel szemben nem csupán megtartotta, hanem bővítette a táborát, és ez már a májusi – általában az önkormányzatihoz hasonló részvétellel megtartott – EP-választás eredményein is látszott.
A kormánypárti bázis gyarapodásának fő oka pedig a település történetében példátlan prosperitás, amely alapvetően állami és uniós forrásokból táplálkozik. Még sosem volt olyan öt éve Budakeszinek, amikor ennyi közberuházás valósult volna meg, így nem csoda, hogy újabb szimpatizánsokat sikerült biztos szavazóvá tenni. A regnáló városvezetés ilyen támogatottsága mellett
az ellenzéknek csak a szokásosnál jóval magasabb részvétel esetén lettek volna győzelmi esélyei.
Két jelöltes párharcoknál legalább 60%‑os, kettőnél több jelöltnél inkább 70%‑os szavazási hajlandóságot kellett volna produkálniuk. Az ellenzéki szavazók ilyen mértékű mozgósításához azonban olyan fajsúlyos, közéleti botrányokra lett volna szükségük, amelyekért felelőssé lehetett volna tenni a helyi fideszes politikusokat.
Csakhogy nem voltak ilyenek. A nagy lakossági visszhangot kiváltó problémákat, mint az alultervezett új iskolát, a túlfújt új városközpontot vagy a kerekmezői karéj eladását, a városvezetők a ciklus első felében lerendezték vagy kiiktatták. A második felére csak az évtizedekre visszanyúló ügyek maradtak: a nyomorúságos közlekedési helyzet, illetve az álomvölgyi spekuláció újabb fejezete, amelyeket a döntéshozók könnyen leráztak magukról felfelé mutogatva.
Az extra, átlag feletti mozgósítás hiányában legfeljebb az lehetett a kérdés, hogy az ellenzéki összefogás hány képviselői helyre tudja váltani az amúgy igencsak magas támogatottságát. A megyei listás eredmények alapján Budakeszin egy 6:5 arányú testület képezné le a pártok(!) közötti erőviszonyokat, de
a helyi sajátosságok és a politikai stiklik miatt
az ellenzék lecsúszott egy-két mandátumról.
Az EP-választások szavazóköri eredményei alapján négy választókerületben volt nagyobb elvi esély egy ellenzéki győzelemre. Azért csak elvi, mert egy-egy népszerű jelölt erősen el tudja téríteni a szavazókat a pártszerű voksolástól.
És persze nemcsak a jelöltek vonzereje számított, hanem a taktikázás is. A budakeszi gerrymandering például sikeresnek mondható, hiszen a 8. választókerületet a frissen hozzácsatolt utcákban, abban a szavazókörben tudta megnyerni a kormánypárt. De még így is kellett a győzelmükhöz a harmadik jelölt, aki az ellenzéki aspiránst fosztotta meg jó néhány vokstól.
A minden körzetben induló harmadik erő, a Budakesziért Függetlenek Egyesületének (BFE) szereplése ugyanis a FIDESZ-KDNP malmára hajtotta a vizet. A listás és egyéni szavazatokat összevetve látható, hogy a BFE 3,5-szer annyi voksot vitt el az ellenzéki jelöltektől, mint a kormánypártiaktól.
Érdemes kiemelni, hogy az ellenzéki pártok tömbösödésének magától is nyertese volt az egyesület. A vezetője, illetve a közéleti ismeretlenség homályából előkerülő és oda visszatérő jelöltjei együtt több szavazatot kaptak, mint korábban bármikor. Ezzel
a 12%-os eredménnyel teljes joggal nyert
ismét mandátumot a BFE elnöke,
annak ellenére, hogy az utóbbi két ciklusban mutatott képviselői tevékenysége függetlenséget csak nyomokban tartalmazott.
Az új testületbe végül a hét kormánypárti plusz egy BFE képviselő mellett három ellenzéki jutott be különböző pártokból. Ezért is lesz érdekes, hogy milyen stratégiával vágnak neki a következő öt évnek, hiszen pártonként teljesen más érdekek vezetik őket.
Az eredmények alapján az MSZP menthetetlenül összeomlani látszik, de a helyi képviselőjük messze jobb politikus annál, hogy ne tudná akár ezt is a saját javára fordítani. Előtte egyaránt nyitva áll a fideszes kollaboráció és/vagy egy másik ellenzéki párthoz húzás lehetősége. A DK és Momentum képviselői viszont abban érdekeltek, hogy
friss szereplőként megszilárdítsák és megjelenítsék
a pártjukat Budakeszi közéletében,
mert ezt várják tőlük az országos vezetőik az egyesült ellenzék vezetéséért zajló küzdelemben. Szóval elvileg akár több konfliktusnak és vitának is tanúi lehetünk, mint a korábbi ellenzék színtelen-szagtalan korszakában.
A település szempontjából azonban még érdekesebb, hogy mihez kezd a harmadik hivatali ciklusába lépő polgármester a megerősödött pozíciójával. Mert azzal, hogy a fővárosi kerületek többsége és jó pár nagyobb város öt évre kiesett a FIDESZ-KDNP hatalmi- és érdekszférájából, felértékelődtek azok a kormánypárti vezetésű települések, amelyek elég nagy jelentőséggel bírnak a saját térségükben.
Budakeszi így a vezető ereje lett annak a Zsámbékig terjedő régiónak, ahol sikerült megőrizni a fideszes dominanciát, és ezt az országos vezérkar nyilván meg szeretné tartani a 2022-es országgyűlési választásokig. Ez a helyzet pedig sokkal több mozgásteret kínál a polgármesternek, hogy
hatékonyabban képviselhesse Budakeszi érdekeit
a NER meglehetősen hierarchikus rendszerén belül.
Legyen szó akár a kormányzati források lehívásáról, akár az állami szervekkel szembeni erőteljesebb fellépésről, például a közlekedés ügyében. A legnagyobb fegyvertény mégis az lenne, ha végre elkezdené leválasztani a várost a kormányzati köldökzsinórról. Hiszen éppen a mostani fővárosi példa mutatja, hogy fel kell készülni arra az esetre, amikor nem ugyanaz a politikai erő vezeti az országot és a települést – bármilyen felállásban is.
