A parlamenti képviselő jogszerűnek tartja a farmházak építését. A megyei kormányhivatal engedélyezi a telekalakítást a változtatási tilalom alatt, és nem vizsgálja a kerítés emelését. A természetvédelmi kezelő nem kifogásolja a védett terület fizikai leválasztását. Ez nem a magántulajdonosok saját kis projektje, hanem valaki másé, aki a kormányzat minden szintjét meg tudja mozgatni.
Miután a polgármester összekürtölte az Álomvölgy védelmében a helyi civileket és szakértőket, majd azok dacos fellépése ellenére a kollégáival testületileg hoztak pár időhúzó határozatot, a mégoly erőtlen döntések sem maradtak válaszlépések nélkül.
Szűk egy hónappal később Csenger-Zalán Zsolt, a térség országgyűlési képviselője egy budaörsi átminősítés kapcsán tett, Wittinghof Tamás- és Szél Bernadett-ellenes kirohanásában (amit egyébként fordított szereposztásban is ugyanolyan rossz hallgatni) „mellékesen” megjegyezte, hogy bezzeg Budakeszin egy 40(!) hektáros földön nem engedik a tulajdonost jogszerűen építkezni:
A jeles politikus egyébiránt a kezdetektől fogva kitüntetett figyelemmel kíséri a terület sorsát, így nem túl valószínű, hogy a tények ismeretének hiányában nem fejtette ki az igazság minden részletét. Kezdve azzal, hogy
még véletlenül sem ejtette ki az Álomvölgy nevét,
nehogy bárki is többnek gondolja egy átlagos földdarabnál.
Merthogy több, és nemcsak a helyiek látványos kötődése, hanem a törvényi oltalmak miatt is, hiszen mind a kaptárkövek örökségértéke, mind a Natura 2000 besorolás okán védett területről beszélhetünk.
A méretet is jócskán túllőtte: az egész völgy 32 hektáros, amelyből a legfrissebb javaslat alapján kb. 24 hektárt használnának fel a tervezett hét épület alá. Ahogy azt is sikerült elhallgatni, hogy farmházanként 2 lakóegységről, azaz összesen 14 darab, nagy alapterületű lakásról lenne szó.
Az Álomvölgyre vonatkozó mondandójának végén említett, környezetkárosítás gyanújával tett feljelentést pedig valóban elutasította a rendőrség, ám a sajtótájékoztató időpontjában már több mint egy hete ismert volt, hogy az ügyészség ezt felülbírálta, és elrendelte a nyomozás folytatását.
A legszebb azonban így együtt a képviselő politikai narratívája volt, miszerint a tisztes szándékú építtetőt Szél Bernadett és csapata (bárkikre is gondolt) próbálja korlátozni az állampolgári jogainak gyakorlásában, és
elfelejtette említeni, hogy a legfőbb akadályt Budakeszi fideszes városvezetése gördítette a védett terület gyors beépítése elé.
Szóval az Álomvölgy ügyét tényleg érdemes volt odakeverni a budaörsi beépítési tervekhez, hiszen a hír alapvetően igaz, mint a jereváni rádióban: csak nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem Volvókat, hanem Volgákat, és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.
De a lényeg, hogy prezentálhatta a „harcosságát” a tulajdonosok mellett, akik egyike a való életben is kétkezi iparosemberből lett autókereskedőnek látszik, és a társa sem tűnik egy megveszekedett politikai machinátornak.
Ezért is furcsa a kezdetektől fogva, hogy előbb a néhai Rubovszky György járt közben a terület átminősítéséért, azóta pedig Csenger-Zalán Zsolt tartja rajta a szemét az ügyön. Nem tudom, hogy olvasóink közül kinek az üzleti érdeke mellett állt már ki parlamenti képviselő ilyen vehemenciával, de az enyém mellett még soha.
A tulajdonosok ráadásul nemcsak egyes törvényhozók támogatását élvezik, hanem a kormányzat különféle szintjeiről érkező együttérzést és megértést is. Ennek első megnyilvánulása a megyei kormányhivatal 2018-as döntése volt, amelyben
az építési jogszabályoknak homlokegyenest ellentmondva a változtatási tilalom alatt engedélyezték a terület felosztását.
Ez a fajta tilalom ugyanis éppen arról szól, hogy folyamatában(!) blokkol minden változtatást, azaz nincs jelentősége, hogy mikor kezdték például egy földhivatali eljárást. A törvény konkrétan megjelöli azokat a kivételeket, amelyekre a tilalom nem vonatkozik, jellemzően a korábbi használat folytatását és a már megkezdett építési munkák befejezését.
Az illetékes járási hivatalban ennek megfelelően el is utasították a tulajdonosok telekalakítási kérelmét, amelyben a nagy, egybefüggő területet a későbbi lakóépületek számának növelése céljából több, kisebb telekre kívánták osztani.
A fellebbezést követően eljáró megyei földhivatali osztály azonban – minden, általam megkérdezett szakértő őszinte megrökönyödésére – felülírta a járási hivatal korábbi határozatát, és áldását adta az ingatlan szétdarabolására.
A megyei kormányhivatalnak egy másik osztálya sem vesződött túl sokat a változtatási tilalommal, amikor a kerítésépítés ügyében hozott döntésükben a tilalom alatt végezhető munkáknál
az egyik kivételre, kvázi mint alapjogra hivatkozva, az építtető cselekményének lényegi vizsgálata nélkül tagadták meg az építésrendészeti eljárás indítását, azaz a valódi vizsgálatot.
Mert tényleg tök életszerű, hogy valaki azért szegi meg a törvényi előírásokat a saját vagyonbiztonsága érdekében, hogy egy többmilliós beruházással védje meg az ingatlanát egy pár százezres kártól. A konténerekben mérhető szemetelők ellen húzott sok kilométeres kerítés ugyanis pont ilyen aránytalanul költséges ellenlépés, de az építésfelügyeleti hatóság ezt nem is vette górcső alá, hanem bemondásra elfogadta a tulajdonosok magyarázkodását.
Hasonlóan sasszézott el a Duna-Ipoly Nemzeti Parki Igazgatóság (DINPI) a védett természeti értékek sérülését firtató kérdés elől, mondván, hogy a kerítés építése után(!) annak vonalában nem találtak védett egyedeket, az előzetes felmérés elmulasztása miatt pedig bejelentést tesznek – na kinél? A megyei kormányhivatal egy harmadik osztályánál!
Az igazi baj nem is azzal van, amit a DINPI szóvá tett, hanem azzal, amit nem. Egyrészt egyáltalán nem kifogásolták magát a munkavégzést, csak hogy miért nem kérdezték meg őket előtte. Ennek ellenére nem okozott nekik gondot azt állítani, hogy védett érték nem sérült, holott nem is láthatták, hogy eredendően mi volt ott, ahol dolgoztak. Másrészt
nagyvonalúan megfeledkeztek a védett fajoknak életteret, vándorlási folyosókat és a populációk közti kapcsolatot biztosító átjárhatóságról, aminek a kerítés keresztbe tesz.
Anno éppen ezek miatt az ún. hálózatos értékek hozták létre a Natura 2000 hálózatot(!), és a természetvédelmi kezelő szervezetnek meg pont az lenne a dolga, hogy ennek az alapelvnek a gyakorlatban is érvényt szerezzen. Ehelyett a tulajdonosok simán körbekeríthették a 32 hektárt, és ezzel fizikailag is elválasztották a szomszédos védett területektől.
Mindeközben az egyéb szervek feltehetően az önkormányzatot is tovább nyüstölik a változtatási tilalom miatt, legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy két hónappal az előző döntéseik után, július végén újabb két, kissé érthetetlen határozatban foglalkoztak ezzel az eszközzel.
Az első döntésükben ugyanúgy kezdeményezték a tilalomra vonatkozó törvénymódosítást, mint korábban (remélem, valaki majd bekommenteli, hogy ennek az ismétlésnek mi értelme volt), a másodikban pedig megerősítették a tilalom fenntartását. Ez utóbbi az elszántságuk bizonygatásaként fest (hiszen egy rendeletről nem szokták kinyilvánítani, hogy érvényben kívánják tartani), de új elem benne, hogy erről értesítik az agrárminisztérium helyettes államtitkárát is.
Hogy dr. Nagy János neve miért került minden látható előzmény nélkül a határozatba, az számomra kész rejtély. Lehet, hogy ő maga úgy csöppent az ügybe, mint Pilátus a krédóba, de a másik végponton az is előfordulhat, hogy a minisztériumból rosszallta a tilalom fenntartását. És a kettő között bármi. A magas rangú köztisztviselő említése azonban nagyon jól illeszkedik a képbe, amely szerint
az Álomvölgy beépítésének érdekében sokkal nagyobb kormányzati-politikai erők jelennek meg, mint amekkorával a szimplának tűnő magántulajdonosok rendelkezhetnének.
Nemcsak a közszereplők feltűnéséről van szó, hanem a különféle szakterületek hatóságainak és szervezeteinek tendenciózus eljárásairól is, amelyek valahogy mindig a magántulajdonosok javára billennek.
Hiszen láthattuk, rendszeresen elfeledkeznek azoknak a jogszabályoknak az említéséről is, érvényesítéséről meg aztán pláne, amelyek alapján jogszerűen megvédhetnék a közérdeket a tulajdonosok ellenérdekétől. És hogy ne is lehessen megtámadni ebbéli tevékenységüket, a határozatok, illetve végzések helyett sima tájékoztatásokat adnak ki, amikkel szemben még jogorvoslattal sem lehet élni.
A hivatali cinizmusnak ez a megnyilvánulása már messze túlmutat az ügyintézők kockázat- és munkakerülésén vagy a bürokratikus útvesztők világán. Ismerve a 2010-től rámenősen centralizált közigazgatás szerkezetét, elég nagy hatalmú embernek kell lennie, aki ekkora befolyással bír, és ennyire egy irányba tudja állítani az érintett szervezetek mindegyikét.
A mai FIDESZ-KDNP-n belül elég kevesen vannak, akik a DINPI-től a megyei kormányhivatal osztályain és az agrárminisztériumon át a parlamenti képviselőkig terjedő hatalmi mezőt ilyen szélességében és ilyen hatékonyan tudják használni. Az Álomvölgy esetében az a régóta nyitott kérdés, hogy
Budakeszi fideszes városvezetése eddig hogyan mert szembefeszülni, és vajon meddig képes ellenállni egy ilyen hatalmasságnak?
