A mezőgazdasági térség nem lakóövezet, a védett természeti terület úgyszintén nem. A városházán azonban nem merik ezt kimondani. A legfrissebb döntéseik is csak időhúzásra jók, így békében lehet készülni az őszi, önkormányzati választásokra. De mi lesz utána?
Május utolsó hetében a polgármester egy segélykiáltással felérő levéllel fordult Budakeszi lakosságához, hogy ugyan legyenek már szívesek megjelenni a képviselő-testületi ülésen (nem fórumon!), ahol az álomvölgyi tulajdonosok újabb ajánlatát tárgyalják. A szokatlan meghívás hátterében nem valamiféle bázisdemokratikus irányváltás állt,
a városvezetők ahhoz várták a polgárok támogatását, hogy ellenálljanak a saját pártjukból, felülről érkező nyomásnak.
A felsőbb hatalmi befolyás a természetvédelmi terület kezelőjén (DINPI-n), a kormányhivatalon, illetve kormánypárti politikusokon keresztül már régóta segíti az álomvölgyi tulajdonosokat, akik pár évvel ezelőtt még 100 millió forintot kínáltak az építési szabályok lazításáért.
Akkor az önkormányzattól kosarat kaptak, és a városházán később azt sem díjazták, hogy a befektetők – előkészítendő a lakóházak építését – a hatályos szabályozás alapján darabolták volna szét a földjüket. Az ennek megakadályozására hivatott változtatási tilalom ellenére végül mégis sikerült létrehozni a telkeket.
A tulajdonosok most azzal álltak elő, hogy a kaptárköveket magában foglaló 7 hektáros részt felajánlják a városnak. Ingyen, de persze mégsem: csak akkor, ha a többi 24 hektáron elszórtan hét darab kétlakásos villát építhetnek. Sőt, a természetjáró polgárok kedvéért másfél kilométeren aszfaltutat is építenének, amely mellesleg négy, éppen az út mellé képzelt lakóépületet is kiszolgálna.
Az ajánlatot a városvezetők több okból vehették volna simán tudomásul vagy utasíthatták volna vissza csípőből. A legenyhébb formában a folyamatban lévő HÉSZ-módosításra hivatkozva, ez ugyebár a változtatási tilalom jogalapja is egyben. De akár kimondva azt is, hogy az önkormányzatnak nem dolga kiskapukat biztosítani egy mezőgazdasági és természeti védelem alatt álló területén lakóházak építéséhez.
E két véglet között gyakorlatilag bárhogyan elintézhették volna saját hatáskörben, éppen olyan hatékonyan, ahogy tették azt például az átmeneti tilalom elrendelésekor, a kormányhivatal emlékezetes kifogására válaszul vagy a kerítésépítés elleni fellépésüknél. Ehelyett a választók segítségét kérték, amit meg is kaptak:
két nap alatt számtalan posztot írtak, dőltek a támogató lájkok és kommentek, levelek érkeztek, szavazás indult, majd rekordszámban mentek el a képviselő-testületi ülésre.
Ekkora közösségi aktivitást utoljára a 16 tantermes iskoláért indított petíció körül tapasztalhattunk, most megfejelve azzal, hogy az én emlékeim szerint ilyen sok vendég még soha nem szólt hozzá egy testületi ülésen – a tulajdonos kivételével mindannyian az Álomvölgy megmentése érdekében.
A képviselők is markáns kijelentésekkel és célratörő kérdésekkel jelezték, hogy egyáltalán nincs ínyükre sem a felajánlás, sem az érte várt ellenszolgáltatás. A végén aztán megszületett a három határozatból álló csomag, amelybe az ülésen tapasztalt hangulatnál sokkal óvatosabb megfogalmazások kerültek.
1. Kezdeményezik az Országgyűlésnél a változtatási tilalomról szóló jogszabályok módosítását, hogy azt hosszabb ideig lehessen fenntartani.
2. Árajánlatokat kérnek be egy hatástanulmány elkészítésére (helló, Nagyszénászug!), hogy az önkormányzatnak – ha átvenné a területet – tulajdonosként milyen kötelezettségei és lehetőségei lennének.
3. Megkérik a tulajdonosokat, hogy a városnak felkínált 7 hektáros részt térítésmentesen ajánlják fel a Magyar Államnak.
A határozatokból úgy tűnhet, hogy a városatyák és -anyák minden eshetőséget meg kívánnak vizsgálni, valójában azonban messze elkerülték a lényeget, és
a széleskörű lakossági támogatással felvértezve semmilyen egyértelmű döntést nem hoztak az álomvölgyi tulajdonosok ajánlatáról, és ami a legfontosabb: a lakásépítési tervekről.
És bár a polgármester a bevezetőjében előre jelezte, hogy a testület nem az Álomvölgy sorsáról fog dönteni, hanem csak iránymutatással kíván szolgálni, valaki igazán megmondhatná, végül mi is lett ez az irány.
1. Hogy ismerve az érintettek kormányzati hátszelét, majd pont Budakeszi kedvéért fogják átírni az építési törvényt egy olyan rendelkezéssel, amely a mainál aránytalanabbul korlátozza a tulajdonosi jogokat? És az Alkotmánybíróságon is simán átmegy, ugye?
2. Vagy hogy egy ilyen, tulajdonosi státuszra vonatkozó felvetéssel miért nem ütik fel a jogtárat, esetleg ha minden kötél szakad, miért nem fordulnak közvetlenül a szakigazgatási szervekhez?
3. Vagy az lesz a megoldás, hogy a tulajdonosok inkább az államnak engedik át a hét hektáros részt? És akkor meg fogják kapni Budakeszitől a plusz lakásépítési lehetőségeket?
A május végi döntések tehát inkább a kérdéseket szaporítják, mint a válaszokat. A határozatok eredményei (beadványtervezet, ajánlatok) ugyan egy hónappal később újra a testület elé kerülnek, az igazi talány az, hogy mégis milyen célt szolgál ez a disszonáns tétovaság. Mert
az ilyen, kérésekkel és javaslatokkal teli határozatok
valójában csak egyvalamire jók: időhúzásra.
Nehéz elhinni, hogy a kiváló politikai képességekkel bíró polgármesterünk azért mozgósítja a város lakosságát, hogy aztán ilyen semmitmondó és sehová nem vezető döntéseket hozzanak.
Sokkal valószínűbb, hogy két tűz között, az Álomvölgyért aggódó, elég szélesnek tűnő választói réteg és a kormánypárton belüli, felsőbb ellenérdekeltek szorításában ezt tudták kiizzadni, mint átmeneti, némi nyugalommal kecsegtető megoldást.
Hiszen ne feledjük, már javában zajlik a felkészülés az őszi, önkormányzati voksolásra, és a regnáló városvezetésnek pedig a legkevésbé sem hiányzik, hogy a kampány az eredményeik helyett egy széles kört érdeklő konfliktusról szóljon. Innen nézve ügyes politikai húzásnak is tekinthető, hogy
az álomvölgyi ügy nagydobra verésével
demonstrálni tudták az elszántságukat,
és aztán a döntéseikben mégse köteleződtek el.
Ezzel azonban nemcsak a városházán nyertek időt, hanem az álomvölgyi befektetők és az őket támogató kormányzati háttéremberek malmára hajtják a vizet. A választások után ugyanis a polgárok szava sokat veszít a súlyából, a kormánypárt láthatatlan prominensei felől érkező nyomás viszont változatlanul fennmarad.
Ne legyenek kétségeink, a következő ciklus elején a városvezetők már sokkal kevésbé lesznek képesek ellenállni a felülről jövő nyomásnak. Ebben csak az tudja majd segíteni őket, ha a lakosságtól időről-időre a mostanihoz hasonló, nyomatékos támogatást kapnak.
Ehhez viszont tényleg szükség lesz egy konkrét irány kijelölésére, amely a természeti környezet védelmét veszi alapul, mert enélkül előbb-utóbb nem a polgármester szavára fognak érkezni a protestálók, hanem maguktól – de akkor már a városvezetéssel is perlekedve.
A sűrű, egyhetes közéleti hacacáré után, a hívásra felsorakozott támogatók már most is igazán megérdemelték volna, hogy a városvezetők elköteleződjenek az ügyük mellett. De jelenleg sajnos úgy áll a dolog, hogy egy világos, a további lakócélú bővítést elutasító határozat híján
semmilyen garancia nincs arra, hogy az újraválasztott önkormányzat is megvédi az Álomvölgyet a beépítéstől.
