A budakeszi közlekedés ügyében ismerszik meg az igazi politikus. Na, nem úgy, hogy mit bír beadni a választóinak, hanem hogy képes-e egyezkedni és egyeztetni a szerteágazó érdekek között.
Miután januárban sikerült a városvezetők figyelmét a lokális közlekedési problémák felől az ÁTMENŐ FORGALOMRA irányítani, nagy sürgés-forgás kezdődött a városházán. Tárgyaltak a BKK és a XII. kerület képviselőivel a Fő utcai buszsáv felmelegített ötletéről, a Magyar Közútnál pedig ígéretet kaptak a forgalmi lámpák lecserélésére. Az igyekezet becsülendő, és bár e két fejlesztés
az önkormányzat szerint látványos eredményekkel kecsegtet,
valójában mindkettő csak tüneti kezelés vagy még az sem.
A buszsáv ugyan biztosan növelné a közösségi közlekedésben részt vevők számát, de a közvélekedés ellenére önmagában egyáltalán nem csökkentené, mindössze átstrukturálná az autóforgalmat. A jelzőberendezések modernizálása pedig csak akkor hozhat érdemi változást, ha azokat az átmenő forgalom szabályozására is használják – a buszok akadályozása nélkül, azaz a kritikus lámpák előtt kialakított külön sávval.
A városvezetés részéről az ilyen előkészítő tárgyalások nagydobra verésével nyilván azt látszatot szeretnék fenntartani, hogy rajta vannak az ügyön, és ez kommunikációs szempontból érthető is, főleg egy kampány kapujában. De ettől sajnos továbbra sem végzik el azt a feladatot, amit csak ők tudnak ellátni:
a szakmai munka hátterének és közegének biztosítását,
amit a különféle érdekek összefésülésével érhetnek el.
Amikor ugyanis azt várjuk a vezetőinktől, hogy képviseljék a budakeszieket, és mutassanak fel végre valamilyen eredményt a várost elöntő autóáradat kezelésében, akkor nem valami közlekedés-szakmai tevékenységet, hanem egy ízig-vérig politikai munkát kérünk tőlük.
Ez a meló nagyon hasonlít a filmekben vagy sorozatokban, például a Kártyavárban látottakhoz: egyezkedni kell, támogatókat találni és ellenfeleket semlegesíteni – függetlenül attól, hogy miféle ambíciók hajtják előre a szereplőket.
És bár Frank Underwood ezt valószínűleg vitatná, a játszma általában csak akkor működik, ha nem mindenki az ellenségünk az elejétől fogva. A mi esetünkben tehát
sürgősen el kell felejteni, hogy a külső városhatárnál
megszaggatjuk a forgalmat, és a budakeszi autósok
majd megtöltik a főváros felé tartó kocsisort.
Ebben a „megoldásban” a helybéli sofőrökön (és utasaikon) kívül senki nem érdekelt. A környékbeli települések kézzel-lábbal hadakoznának ellene, a távolsági és 22-es járatokat egyaránt üzemeltető Volánbusz pedig a legjobb kivitelezésben sem nyerne vele semmit, hiszen dedikált buszsáv hiányában ugyanakkora dugókban araszolnának a buszok.
Az már csak hab a tortán, hogy Budakeszin belül is lennének vesztesei a helyi autózás ilyetén fellendítésének, mert az hosszabb távon csökkentené a 22-esek kihasználtságát, aminek előbb-utóbb járatritkítás lenne a vége.
Adja magát az alternatíva, hogy ha az itt élő autósok javára nem megy, akkor a közösségi közlekedés számára szabadítsuk fel a főutakat, de
ez egyben azt is jelenti, hogy a budakeszi kocsiktól is
meg kell védeni a fehér (sárga) és kék buszok útvonalait.
Ez nem különösebb újdonság: most is ez zajlik a Fő utcán, aki már próbált valamelyik lámpás kereszteződésnél felhajtani, pontosan tudja, mennyit kell várakozni. Ehhez a verzióhoz viszont már lehetne társakat szerezni. A buszsáv ötletének felelevenítésével jelen állás szerint ezt az alapelvet alkalmazná az önkormányzat, noha ugyanerre a célra lenne más, olcsóbb és gyorsabb megoldás is.
Például ha csak a Budaörs felől beáramló autóáradatot szabályoznák. Azért csak abból az irányból, mert ezen az útvonalon jár az átmenő forgalom 50-60%-a, tehát itt lehetne a legkisebb költséggel a legnagyobb hatást elérni.
Ráadásul az erre közlekedőknek ez csak egy alternatíva (azaz a fővárosba jövet-menet hasonló úthosszal másfelé is tudnának járni), míg a pátyi és telki relációban óriásit kellene kerülni. Ha a felszabaduló kapacitást garantáltan nem töltenék meg a budakeszi autósok, akkor
az átmenő forgalom Budaörs felőli szűrését
a környező települések is örömmel támogatnák.
Feltehetően még maga Budaörs is, amely a külterületi részén ugyan, de legalább annyira elszenvedője az átmenő forgalomnak, mint Budakeszi, hiszen a tranzit gerincét a dél-budai régióból, illetve az M1/M7-ről autózók adják. Ha pedig csökken ennek az útvonalnak az áteresztő-képessége, akkor azt a településrészt is annyival kevesebb gépjármű terheli.
A másik végponton ugyanez a helyzet, a II. és XII. kerületnek is érdeke, hogy minél kevesebben válasszák ezt a tengelyt, és ezzel megkíméljék a fővárosi lakosokat. De a legnagyobb, primer haszonélvező mégis a mindenkori szolgáltató lenne:
a Volánbusz napi szinten, komoly összegeket spórolna,
ha a buszok rendes tempóban tudnának haladni.
Mint minden ügynek, természetesen ennek sem csak támogatói lennének, hanem ellenzői is, akikkel minimum számolni kell. Esetünkben azokkal az autósokkal, akik a Budaörs felől a településre vezető utat rendszeresen, a reggeli vagy délutáni csúcsidőben használják.
A hátrányosan érintettek pedig nemcsak átmenő forgalom résztvevői közül kerülnének ki, hanem a reggel Budakeszire érkező tanulók és munkavállalók, illetve délután ide hazatérők is ugyanabban a Budaörsi úti sorban állnának. A forgalom ilyetén szabályozásában tehát
a helyi ellenérdekeltek a Budaörs felől
csúcsidőben hazatérők, akik valószínűleg
a mainál lassabban jutnának be Budakeszire.
Nagyjából ilyen érdekviszonyok között kell a városvezetőknek politizálniuk, ha mérsékelni szeretnék a települést egyre inkább terhelő autóforgalmat. De mint az látható, a dolog egyáltalán nem lehetetlen.
Ha jól tűzik ki a célt, a környékbeli települések és kerületek, valamint a Volánbusz támogatásával össze tudják kovácsolni azt a közlekedési koncepciót, amelynek a megvalósításáért már erős hátszéllel fordulhatnának a minisztériumhoz, a NIF-hez és a Magyar Közúthoz.
Először persze a városon belül érdemes egyezségre jutni, hogy milyen áldozatokat tartanak vállalhatónak az egész települést fojtogató gépjárműdömping csökkentésére. De azt már többször bizonyították, hogy nem félnek a város előnyére fellépni a parciális érdekekkel szemben, ahogy legutóbb a Fenyő utca esetében tették.
Egy helyi, politikai konszenzus minden bizonnyal kialakítható lenne, a külső partnerek bevonásához azonban mindenek előtt
ideje leszámolni azzal a tévhittel, hogy az átmenő forgalom
korlátozása kizárólag a budakesziek érdeke.
