A múlt héten nem a városüzemeltetés, nem a BVV bukott meg. A legkritikusabb helyeken az elmaradt aszfaltozás és a vízelvezetés hiánya miatt váltak járhatatlanná az utak. Ez pedig a városvezetők felelőssége, akik meghekkelték a saját szennyvízprojektjüket, és ígérgetnek meg pályázgatnak ahelyett, hogy menedzselnének. 

Az intenzíven január eleje óta tartó, úgynevezett „téli” időjárás kellemetlen hatásai Budakeszin a Makkosi út, a Gerinc út és a Kert utca múlt heti lefagyásában és lezárásában csúcsosodtak ki. De a város sűrűbben beépült részein is gondot okozott a betömörödött jég, az ónos eső meg az újrafagyó olvadék.

A helyzet nem érhetett senkit meglepetésként, évről-évre minden évszakban előfordulhat, hogy a tomboló elemek felborítják a hétköznapok rendjét. A mostani jegesedés kapcsán is le kell romboljunk egy illúziót:

sosem lesz olyan jó világ, hogy az éjszaka lefagyó
összes autóutat reggelre le tudják takarítani.

Sőt, még a többségüket sem. Egy nagy kiterjedésű kertvárosban ez egész egyszerűen lehetetlen. A kertes környéknek a számos előnye mellett ez az egyik hátránya, ezzel együtt kell élni. Egy friss ónos eső még egy tüchtig német kisvárost is olyan korcsolyapályává változtat, amin IFA méretű teherautók kezdenek el csúszni álló helyzetükből.

Még a leggazdagabb települések sem tudnak akkora munkagépi kapacitást és emberállományt fenntartani egész évben, mint amekkorára az ilyen extrém órákban vagy napokon egyszerre szükség lenne. Ilyenkor a városüzemeltetőknek az a dolga, hogy a legforgalmasabb szakaszoktól haladjanak a kevésbé használt utcák felé. De eleve csak azokat az útszakaszokat tudják jégmentessé tenni, amik

rendes, melegen hengerelt (nem darált!) aszfaltosak,
és a felszíni víznek is van hová folynia róluk.

A gidres-gödrös, murvás vagy emulziós utakat nem lehet jól lepucolni, illetve ha az útfelület – burkolattól függetlenül – állandóan víz alatt van, akkor a fagypont körül ingadozó hőmérsékletben esélyük sincs meggátolni a jegesedést.

Nos, éppen ezen buktak el az időszakosan lezárt utcák. A makkosiak még biztosan emlékeznek rá, hogy pontosan ezek a gyűjtőutak voltak azok, amelyekre a városvezetés az úttervezést megrendelte, majd az engedélyezést megakasztotta, és a terveket a fiókba süllyesztette. Hasonló időhúzás és halogatás áldozatául esett a csapadékvíz elvezetési koncepcióterv is, így a szennyvízprojekt során

nem építették ki rendesen sem a most lefagyó,
nagy forgalmú utcákat, sem a vízelvezető rendszert.

Mint később megtudtuk, a projektben bőven volt annyi pénz, hogy akár az összes utcát melegen hengerelt aszfalttal lehetett volna borítani. De nem is kellett volna mindet, elég lett volna a gyűjtőutakra (és egyben gyűjtőárkokra) összpontosítani. Sőt, ha az önkormányzat csak egy kicsit is képviselni szerette volna az itt lakók érdekeit, akkor az iszonyatos mennyiségű földmunkával egybekötve legalább a főbb árkokról gondoskodhatott volna.

Csak hát ehhez ugye nem voltak tervek. Azaz a csapadékvíz elvezetés maradt olyan, amilyen volt: leginkább semmilyen. Márpedig a legrosszabb állapotok ott tudnak kialakulni, ahol az utak a természetes árkok helyén létesültek: azaz éppen a Kert utcában és a Makkosi úton.

Az előbbinél már hamarabb, január elején meglett az eredménye a városvezetők aknamunkájának, amikor is az úton végigfolyó ún. fakadóvíz már az első mínuszos napokban több száz méteren járhatatlanná tette az utcát. A helyzet súlyosságát a katasztrófavédelem már korábban jelezte, amire válaszul az önkormányzat be is nyújtott egy pályázatot a belügyminisztériumhoz. Ennyire tellett tőlük.

A makkosmáriai kegytemplomhoz vezető útnál annyival cifrább a történet, hogy miközben elkaszálták a szennyvízprojekttel párhuzamos megvalósítást, mind a polgármester, mind a helyi képviselő (a pénzügyi bizottság jelenlegi elnöke)

a választások előtt és után egyaránt megígérte
a Makkosi út leburkolását és vízelvezetésének megoldását.

Azóta meg egy komplett városrész lakossága szembesülhet vele nap mint nap, hogy mennyit ér a prominens városvezetők szava. A projekt során elsumákolt makkosi utakat és árkokat az önkormányzatnál újabban úgy gondolják megépíteni, hogy pályázgatnak mindenfelé, hátha valahol megkönyörülnek rajtuk.

Még véletlenül sem fordulnak a lakosokhoz némi hozzájárulásért, mintha az valami ördögtől való gondolat lenne. Mondjuk az kétségtelen, hogy a városházi kezdeményezések iránt Makkosmárián egyre kisebb a bizalom, és ezért az önkormányzat felől sem nagyon küzdenek. Az itteniek például az őket sújtó, emelt adó többletének felhasználásáról sem láttak még soha valami beszámoló-félét.

A felszíni vizek problémája egyébként jelentősen túlmutat a friss belterületeken, hiszen a város belső részein sincs az utak többségén semmilyen csapadékvíz elvezetés: se nyílt árok, se felszín alatti csatorna. Ez pedig nagyban nehezíti az olvadékvíz lefolyását, ami a hidegebb reggelekre a jól takarítható aszfaltos utcákon is masszív jégpáncéllá dermed. A városvezetők azonban a település 85%-án,

mintegy 100 km-en hiányzó vízelvezetésnél is
az égi mannára várnak, de csak esőt meg havat kapnak.

Pedig a település egy másik, hasonló méretű hiányosságának leküzdésében már a megoldás útjára léptek. A méltán népszerű lakossági és egyéb járdaépítések során évente 800-1000 folyóméter járda újul meg vagy létesül. A több éve zajló akció csak azért nem nevezhető programnak, mert az adott évben befutó helyszínek elég esetlegessé és mozaikossá teszik a megvalósítást. Viszont a járdaépítés ezen formája pont attól működik jól, hogy valós igényekre reagál.

A sikerhez az kellett, hogy az éves költségvetésekben legyen egy fix, előre számítható keret, a BVV Kft-nél meg egy kapacitás, amelyik el tudja végezni az évente stabilan felmerülő munkákat. A csapadékvíz-elvezetés esetében sem kellene sokkal több: az előbbiek mellé

utcaszintű tervekkel és hosszú távú ütemezéssel
el lehetne kezdeni ledolgozni a tetemes hátrányt.

Pályázgatni ettől még nyugodtan lehet, de ha nem lenne túl sok eredménye (mint ahogy eddig sem volt), legalább évente haladnának valamennyit. A rendszeres kiöntések és az idei jegesedések ismeretében például könnyen kijelölhető, hogy hol hiányoznak a legjobban az árkok. És ha ezek kiépülnének, akkor a városüzemeltetők az extrém napokon máshová koncentrálhatnák szűkös erőforrásaikat.

A döntéshozóknak azt kellene belátniuk végre, hogy egy település a hálózataitól működőképes. Az utak, a járdák és minden más, ami összeköt, legalább olyan fontosak, mint a rövid távon politikai hasznot hozó emlékművek. Ha az új városközpontra, az egészségházra és még ki tudja, milyen újabb totemállításra szánt időt és energiát a várost átszövő hálózatokra fordítanák, azzal segítenék a leginkább Budakeszi mostani és eljövendő polgárait.