Van a városvezetőknek egy sikersztorija, amelyet gyakorlatilag titkolnak. De most lehull a lepel: pénzt hoznak Budakeszinek. Csak egy bibi van, olyan dologgal hozzák, amire a régi szennyvíztelep helyén ők költenek. Mi ebben a logika?
Mintegy öt hektáron épül tovább
a vállalkozói terület a Szőlőskertben.
E banálisnak tűnő hír immár másfél éve nem kap helyet a budakeszi közmédiában. Pedig a pozitív tartalmakat preferáló helyi újság (honlap és Facebook-oldal) a polgármester bocisimogatásától a kormányfői interjúig mindenről beszámol, ami a legkisebb mértékben is előnyösen érinti települést.
Beleértve a városházi gondolatok és tettek fejlődéstörténetét. Aprólékosan értesülhetünk a (közéleti) vágyakról és szándékokról, a tárgyalásokról és tervekről, az elnyert pályázatokról és elhúzódó kivitelezésekről. És persze az átadásokról, amelyek egyébként az elmúlt években szaporán követték egymást.
Ebbe a sorba eddig nem fért bele az a fejlesztés, amely nem viszi a pénzt, hanem hozza, és nem csak aktuálisan, hanem hosszú távon is. Ám a fenti, egymondatos hírben van egy ennél is nagyobb nóvum. Az igazi szenzáció, hogy
ez az első alkalom, amikor a 2010 óta regnáló városvezetés
tesz valamit a Szőlőskert betelepítése érdekében.
Nem, nem migránsokról van szó: vállalkozásokról. És hogy mi köze van ehhez az önkormányzatnak? Hát, nagyon is sok, de ennek a megértéséhez egy kis visszatekintésre lesz szükség.
A Szőlőskerti Gazdasági Területet 2004-ben azért sorolták építési övezetbe, hogy egy nagyberuházó kialakíthassa a ma ismert, aszfaltutakkal kiépült részét, benne a Park Centerrel (Tescoval, Müllerrel) és az Aldival. Az akkori projektnek alaposan keresztbe tett a 2008-as válság, emiatt került jó pár telek egy alapkezelőhöz az eredetileg megcélzott cégek helyett – és áll a mai napig kihasználatlanul.
Ez a terület azonban csak a frissen kijelölt vállalkozói zóna kisebb része volt, a rajta kívül eső, nagyobbik részt az önkormányzat ugyanúgy építési övezetbe sorolta, de nem vonta belterületbe.
Ezzel azóta is blokkolni tudják a Szőlőskert bővítését, hiszen a nagyítható ábrán zöld színnel jelzett tömbökben építkezni csak akkor lehet, ha az önkormányzat belterületbe is vonja a telkeket.
De nyilván csak akkor fognak ilyet tenni, ha – az egykori nagyberuházáshoz hasonlóan – a tulajdonosokkal meg tudnak állapodni, hogy azok cserébe megépítik az utakat és elvégzik a közművesítést.
Nos, ez történt meg 2018-ban, amikor az ominózus 4,7 hektár birtokosai megkeresték a városvezetőket az ajánlatukkal. Az alku főbb (később még pontosított) feltételeit az év végén foglalták határozatba. Eszerint a beruházók
60 millió forintot fizetnek az önkormányzatnak,
viselik az összes tervezési és eljárási költséget,
és megcsinálnak minden közterületi munkát.
Magyarán a településnek nemhogy egy árva petákjába nem kerül, hanem még pénze is származik abból, hogy magánbefektetők kialakítanak 11 darab, átlagosan kb. 4000 m²‑es vállalkozói telket.
Ez ugyebár éppen 11 darab, ideköltöző vállalkozást is jelent, amelyek évről-évre építmény- és iparűzési adót fognak fizetni. Hogy pontosan mennyit, azt elég nehéz megbecsülni, de mindenképpen többet, mint a mostani semmit, amit a meglévő legelők után lehet beszedni.
Ha a 2014-es, csonka szőlőskerti adóbevételekből indulunk ki, és hozzávesszük az elmúlt öt év alatt bekövetkezett, általánosan 30%-os emelkedést, akkor a városházán
50 millió forint körüli adóbevételre számíthatnak
a frissen betelepülő cégektől – minden egyes évben.
A számok láttán nem túlzó, hogy az évtized üzletét kötötte az önkormányzat. Befektetés nélkül, csupán néhány döntéssel és némi papírmunkával kerestek a településnek egyszeri 60 milliót és kb. évi 50 milliós hozamot.
De miért nem számolnak be egy ekkora sikerről a városvezetők? Mert hát, lássuk be, igencsak nyomós oka kell legyen annak, hogy a politikusok ne használjanak bármit önfényezésre – ebben az esetben pedig még jogos is lenne.
Az egyik ilyen nyomós ok például az lehet, hogyha a propagált projekt kiütne egy másik propagált projektet. Nem lehet egy időben beruházókkal pózolni, hogy mennyi pénzt hoznak a városnak az ingatlanfejlesztésükkel, és kampányolni azzal, hogy milyen sokat költenek közpénzből ugyanilyen ingatlanfejlesztésre.
Márpedig most éppen ez a helyzet: a 60 milliós bevételt hozó szőlőskerti telkektől légvonalban egy kilométerre,
a régi szennyvíztelep helyére tervezett vállalkozói parkba
a magyar adófizetők 200 milliót, a helyiek 50 milliót tesznek.
Állami oldalról már az is kérdéses, hogy miért kell Pest megyében közpénzzel beszállni ebbe az ágazatba, amikor a régióban a magánbefektetők tömegével alakítanak ki gazdasági ingatlanokat. Települési oldalról azonban még súlyosabb kétely, hogy az önkormányzat miért áldoz pénzt és egy értékes városi ingatlant erre a privát telkeken és privát forrásokból is kiválóan megvalósítható célra.
A válasz első fele kiábrándító: a városvezetők még mindig a pályázatokra fókuszálnak, és a pályázatok logikájában gondolkodnak akkor is, amikor azok teljesen ésszerűtlenek pl. az ország egyik legfejlettebb gazdaságú régiójában.
A második fele viszont reményt keltő: kezdenek rájönni, hogy hosszú távon is stabil bevételekre van szükségük a város fejlődéséhez, amelynek a záloga a vállalkozói területek bővítése.
Ha például a mostani belterületbe vonás során kapott 60 milliót és a vállalkozói parkra szánt 50 milliót összeraknák, abból – az ingatlantulajdonosokkal együtt – az utóbbinál tízszer nagyobb gazdasági területet lehetne kialakítani a Szőlőskertben. Tízszer akkora területből pedig tízszer akkora adó jöhetne be, és
a régi szennyvíztelep telke is megmaradhatna arra,
amire való: makkosi-nagyszénászugi városközpontnak,
új iskolával, óvodával és egyéb közfunkciókkal.
