Újra és újra beépítenék Budakeszi egyik legszebb természeti helyét. A szakhatóság immár megszokott módon közreműködik, csak az önkormányzatban bízhatunk. Koós Kolos írása 

2016 tavaszán az Álomvölgyben járó kirándulók figyeltek föl ritka, védett növények kiásásának nyomaira. Nem sokkal később a területet ellepték egy filmforgatás résztvevői, majd a korábban háborítatlan, gyönyörű katlant lezárták és díszletekkel építették be. A védett virágok eltűnése miatt tett rendőrségi feljelentés érdemi lezárás nélkül maradt, viszont ezzel egy időben a szakhatóság nem emelt kifogást a területre tervezett építkezéssel szemben.

Az Álomvölgy beépítését egyelőre az önkormányzat akasztotta meg, amikor nem fogadta el a tulajdonosok által felajánlott 200 millió forint településfejlesztési hozzájárulást a terület átminősítése fejében. Vajon miért tűnik úgy, hogy ugyanaz a történet ismétlődik, csak a szereplők változnak?

A mostani események kereteit is

a természetvédelem és a hasznosítás
visszatérő dilemmája

határozza meg. A kérdéses területen jelenleg filmforgatás zajlik, ami ugyanúgy nem volna megengedhető a természeti értékeket figyelembe véve, mint bármilyen más intenzív használat.

Persze mondhatnánk, hogy a tulajdonos azt tesz a telkével, amit csak akar. De ez nem egészen ilyen egyszerű. Védett növény és állatfajok egyedeinek elpusztítása (függetlenül azok számától) saját telken belül is szabálysértés.

Az Álomvölgy esetében egy védett faj ügyében már lejátszották ezt az eljárást: a Levegő Munkacsoport egy korábbi hasznosítási terv kapcsán sikerrel védte meg a területen élő szöcskefaj, a magyar tarsza (Isophya costata) egyedeit.

A tulajdonos most szintén olyan hasznosítást tervez, ami nem kíméli sem a terület tájképi értékét, sem az itt élő védett, ritka növény és állatfajokat. Még nem tartunk az építkezésnél, és az aktuális helyzet egészen más: a jelenlegi használatot úgy kezdték meg, hogy a szakhatóság már ismert körültekintéssel lefolytatott engedélyeztetési folyamatában nem volt alkalom, amikor bárki közbeléphetett volna.

A filmesek tevékenysége így a valószínűleg létező engedélyük ellenére permanens természetkárosítás, de ennek bizonyítása csak utólag lehetséges, és ez már nem segít a károkozáson. A forgatás során olyan

taposás és állandó terhelés alá került a terület,

ami folyamatosan károsítja az élőhelyet, és ezt tovább fokozza azzal, hogy megakadályozza az eddig szokásos, legelőként történő területhasználatot.

Mivel a védett fajok egyedeinek elpusztításával annak a területrésznek a természeti értéke megszűnik, utólag már nem lehet hivatkozni rá, hogy milyen értékes élőhely „volt”. Ezen a telken már sok fölmérés készült az itt élő állat és növényfajokról, melyekből tudjuk, hogy a terület értékes élőhely, magas faji sokféleséggel és ritka növény és állatfajokkal, ráadásul vonuló madarak vonulási megállóhelye.

A fenti példa is mutatja, hogy elégtelen az egyes értékek védelme, ha élőhelyüket nem oltalmazzuk. Egy ritka növényfaj előfordulása feltételezi azokat a ritka körülményeket, amelyek szükségesek az adott helyen történő megjelenéséhez. Ezek lehetnek talaj- vagy víz ellátottsági körülmények, klimatikus viszonyok, nem ritkán más fajok jelenléte, napsütéses órák száma, még néha emberi tevékenység is (ami ma már szinte minden folyamatnak egyik összetevője).

Különösen igaz ez az olyan gerinctelen állatokra, mint amilyen az itt élő tarsza. Nem is beszélve más, költöző fajokról, amelyeknek több, időlegesen elfoglalt, védendő élőhelye is van. Mindent összevetve állítható az, hogy a terület egy átlagon felül mozaikos,

sokféle védett fajnak otthont adó élőhelyrendszer.

E rendszer vélhetően sokkal magasabb biológiai sokféleséget mutatna akkor, ha a természethez közeli állapotában hagynánk. Noha ez utóbbi csupán feltételezésen alapuló vízió, de az tény, hogy a rendszer megbolygatása az érzékeny, ritka fajok pusztulásával jár – ehhez nem szükséges más, csak a klimatikus viszonyok bolygatása vagy állandó emberi jelenlét, gépjárművek mozgása a területen, más fajok betelepítése, stb. Tehát tudjuk, hogy a jelenleg folytatott tevékenység folyamatos természetkárosítást jelent a terület egészének élő viszonyaira és az egyes egyedekre tett hatása miatt egyaránt.

A hasznosítás dilemmája ebben az esetben nehezen oldható föl, mivel itt nem egy egyszerű területhasználatról van szó. Normál esetben a tulajdonos olyan tevékenységet választ, ami a terület helyzetével összeegyeztethető. Vagy olyan területhasználatba kezd, amely bizonyos körülmények között vagy bizonyos módon végezve nem okoz kárt (például a tenyészidőn kívül).

Az a tevékenység, amely rendszer szinten és egyedileg is közvetlen károkat okoz és természeti értékeket pusztít el, nem tekinthető összeegyeztetettnek a terület természeti értékével. Áthidaló megoldás lehetett volna, ha csak pár hónappal későbbre ütemezik a tevékenységet, mert ezzel a dolog károkozó hatása minimalizálható lett volna.

De ezzel sajnos még nincs vége a természetkárosító terveknek: a védett növények egyedeinek kiásása után, és a lehető legsérülékenyebb, első virágzási (szaporodási) időszakra ütemezett filmforgatást követően a tulajdonos szeretné a telkét beépíteni. Ahol most egy legelő terül el, oda úgynevezett

ranch-okból álló épületcsoportokat terveznek,

természetesen mindazzal, ami ezzel együtt jár: parkolókkal, utakkal, közművekkel, mesterséges parkosítással, stb.

Erre a beépítési módra szakhatósági engedélyt azzal a korlátozással kaptak, hogy építmény vagy annak része nem létesülhet védett növények telephelyén, és a szomszédos területek védelmét biztosítani kell. Ezt betartani már csak azt figyelembe véve is lehetetlen, hogy az építkezés során létrehozott depóniák és a területen zajló munka közben a gépek közlekedése egyformán a leendő épületek területén kívül – azaz a védett növények élőhelyén – zajlik majd, és vagy munkagépek tarolják le a környező területet vagy építési anyagot tároljanak rajta.

De továbbmenve fölmerül a kérdés, hogy miért nem illenek ide a több épületet magukban foglaló, ranch-ok?

• Mert ez egy ökológiailag egységes, védett növényeket és állatokat eltartó maradványterület.
• Mert tájképi jellegénél fogva minden eszközzel a megőrzésére kellene törekedni és nem a tönkretételére a beépítésekkel.
• Mert minden érték a mi nemzedékünk öröksége, amelyet az utánunk jövő generációknak hagyhatunk.
• Mert ha mi nem védjük meg, akkor a szomorú tapasztalatok alapján sem a hatóságok, sem a tulajdonos nem fogja figyelembe venni a jövő nemzedékek vagy a tájkép vagy a ritka élőlények élőhelyének érdekeit.

És mindezeken túl van egy ennél is nagyobb probléma, amit nem lehet semmiféle engedélyezési ügyeskedéssel kikerülni:

a terület árvízi veszélyeztetettségű.

A szennyvíztisztító üzemet a patakmenti és egyéb, jelenleg külterületi telkek beépíthetőségéért telepítették át, de az önkormányzat elkövette azt a hibát, hogy nem vette figyelembe az árvízi kitettség tényét. Ha valóban beépíthetővé akarnák tenni a patakmenti telkeket (ideértve az Álomvölgyet is), akkor valahol a Kert és Domb utca kereszteződésének környékén kellene egy jókora záportározót létesíteni.

Tetézi a problémát, hogy a szennyvíztisztító üzemet éppen arra a helyre építették, ami árvízi szempontból a leginkább veszélyeztetett az egész Bodzás-árokban. Aki gyakrabban járt arra korábban, megfigyelhette, hogy azt a rétet még kisebb zápor esetén is elöntötte a víz, vagyis az alatta lévő patakszakaszon lakóterületet létesíteni életveszélyes. Ha az árvíz nem mossa is el a lakóparkot, a szennyvíztisztítóból kimosott szennyezéssel lakhatatlanná teszi a környéket egy időre.

A természeti értékeket el lehet pusztítani, a növényeket ki lehet ásni vagy beszántani, a településfejlesztési hozzájárulást be lehet fizetni, hogy a telket átminősítse az önkormányzat – de az árvizet nem lehet elkerülni. Persze könnyű legyinteni erre a veszélyre manapság, amikor évek óta még a magas víz is olyan alacsony a patakban, hogy ennek alapján akár könnyedén építkezhetnének a partjára is.

Ugyanakkor a város történelmében több áradásról, köztük jégárról is tudunk, és a település fejlődését nézve szembeötlő, hogy a mélypontokat és a vízjárta területeket mennyire elkerülték az építkezések, egészen az utóbbi évtizedekig. Lehet, hogy csak száz évente egyszer jön egy olyan időjárás helyzet, ami ilyen áradással fenyeget, de jön, és nem tudjuk, hogy melyik évben abból a bizonyos százból.

Aki kíváncsi rá, mekkora valós veszélyt rejt a szinte kiszáradt patakban esetleg mégis megjelenő nagyvíz, az látogasson el a csíki záportározóhoz, amelynek a méreteit szakemberek a lehetséges magasvíz mennyiségét figyelembe véve számították ki.