Miért Pátyon indul az új Waldorf-iskola?

Doleschall Tamás | 2014.04.18. 08:00

Még egy hétig, április 28-ig lehet jelentkezni az első osztályba. Már sok budakeszi gyereket beírattak, szóval biztos lesz reggelente iskolajárat Pátyra. Tisztelt szülők, itt a várva-várt választási lehetőség. Csak most még egy faluval arrébb. 

Noha érezhetően növekszik az igény az alternatív oktatásra, ezidáig mindössze egyetlen ilyen iskola nyílt a járásban. Pedig a térségben különös jó adottságaink vannak: emelkedő gyerekszám és magasan képzett szülők, akik többet szeretnének nyújtani a gyermeküknek, mint amit egy állami iskola általában adhat.

Az elmúlt évtizedekben mégis a fővárosban nyíltak egyre-másra ezek az iskolák. A jelenségnek több oka is van, de az egyik, hogy Budapest lélekszáma a 80-as évek közepétől egyfolytában csökkent, és a fővárosi és kerületi önkormányzatoknál megüresedett jó néhány iskolaépület. Mindeközben a környékünkön pont ellentétes folyamat zajlott, és azóta is helyszűkében vagyunk.

Meg mindennek a szűkében. Azt ugyanis látni kell, hogy az oktatás legtöbb nyűge-baja az önkormányzatokra hárult. Korábban a helyi költségvetések tetemes hányadát fordították arra, hogy kipótolják az állami normatíván felül jelentkező valódi költségeket. Tavalytól már csak az épületek fenntartását kell állniuk, de ez sem kevés. Mármint ha önkormányzati az iskola, mert egy alapítványi intézménynél ezt a szülők teszik.

Itt nem a nemzetközi (értsd: magán és elit) iskolák havi több százezres tandíjaira kell gondolni, hanem arra a tízezres nagyságrendre, amit most sokan egy szeretett, de távoli iskolába járásra fordítanak. Az alternatív iskolákban a szülők által fizetett pénz zömében az ingatlan bérlésére-üzemeltetésre megy el.

Nem csoda hát, ha egy önkormányzat kapva-kap az alkalmon, amikor valaki iskolát akar nyitni a településen. Támogatják is, ha bírják. Csak már nem nagyon tudják mivel. Mert mit tud adni egy önkormányzat?

Először is épületet, ha van olyan üres, használaton kívüli ingatlana, ami alkalmas oktatási célra. Na, ilyen nemhogy nincs Budakeszin, hanem még kevés is van. A pátyi helyzet évtizedes kivételnek tekinthető a járásban. Ott az új épület átadásával tavaly felszabadult az Öregiskola, amit bérbe tudtak adni. Ilyen alkalom nálunk legfeljebb akkor lesz, amikor esetleg felépül egy második iskola.

Ha nincs szabad ház, akkor az építkezést lehet ösztönözni, például egy telek eladásával. De szinte az összes környékbeli önkormányzatra igaz, hogy alig van saját tulajdonú területe. Ebben Budakeszi még kifejezetten jól áll, de nem adhat el a jelenleg egyetlen alkalmas telkéből, a Kerekmezőből, mert akkor nem tudna pályázni egy új iskola felépítésére.

És végül, ha az önkormányzatnak nincs felkínálható ingatlana, akkor csinálhat. Azaz a terveikben és a helyi építési szabályzatban jelölhet ki olyan területet, ahol ilyen típusú intézményeket látnának szívesen. Ennek nyilván örülnének azok a tulajdonosok is, akiknek jelenleg egy szántójuk van a városhatár vagy valamelyik főút mellett. Ez egy hosszú, sok egyeztetéssel járó folyamat, amit a következő felülvizsgálatkor, 2015. végéig lehet megejteni.

Egyszóval Budakeszin most nem volt lehetőség egy alternatív iskola alapítására, és ez nem az önkormányzat hibája. Évtizedes népesedési tendenciák foglyai vagyunk. A térségből ingázó szülők többsége ma is a főváros felé veszi az irányt, és ezen az útvonalon Budakeszi ideális helyszíne lenne egy újabb alternatív iskolának. De még nem jött el az ideje.

Addig is ott a lehetőség, hogy reggel felültesd a gyermekedet a Waldorf-osok pátyi iskolajáratára, majd elindulj a másik irányba.

Ne aggódj, jó kezekben lesz.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: gyerekek iskola városfejlesztés DT Kerekmező

süti beállítások módosítása