És egyszer csak megjelentek az addig rejtett szülői elvárások... A városházán viszonylag hamar észbe kaptak, de az iskolában nem nagyon tudtak azokkal mit kezdeni.
A sokéves, lappangó előzmények után, 2016 februárjában az iskola körül alaposan felbolydult az élet. Ennek egyik oka Virág posztja volt, amely szülői oldalról elindított egy nyilvános diskurzust a SZIA közismert, de csak privát beszélgetésekben emlegetett problémáiról, a másik oka pedig az önkormányzat döntése volt a Kerekmezőn építendő új épületről.
A történet eme két szála aztán hol összeért, hol szétvált, és hömpölygésben mind a pedagógusok, mind a városvezetők olyan, szülői elvárásokkal szembesülhettek, amelyekről addig vagy nem tudtak, vagy nem akartak tudni.
És szerintem ez a későbbi események folyamán különösen nagy jelentőséggel bírt: alaposan felfordult az oktatási rendszer, és az egyes kormányzati döntések (KLIK-esítés, önkormányzati források kiesése, tanárok túlterhelése) tényleg elég sok feszültséget generáltak, de
a legnagyobb változás a szülői igényekben jelent meg.
Mondhatni, kinyílt a csipánk. Sokkal többet várunk az oktatástól, mint például tíz éve, és tartok tőle, hogy ezt a felgyorsult folyamatot egy ilyen nagy rendszer akkor sem tudta volna követni, ha ehhez minden szakmai-pénzügyi feltétel adott.
Az iskolával szemben támasztott elvárások növekedése Budakeszin ráadásul azzal a frusztrációval megspékelve jelentkezett, hogy helyi alternatíva (másik intézmény) híján az idejárók, illetve a máshova járók szüleinek egy-egy része kényszerű döntésként élte és éli meg a helyzetét.
Mint kiderült, elég sokan annak ellenére viszik el a gyermeküket, hogy a szívük szerint Budakeszire járatnák, vagy annak ellenére maradnak, hogy az eszük szerint egy másik iskolát választanának, de inkább megkímélik őket az ingázástól.
Ez a réteg jelent meg szinte a semmiből a közösségi térben, szólalt meg, írt alá, tulajdonképpen
a nagyarányú elvándorlás és be nem íratás problémáinak
érintettjei adtak arcot a statisztikai mutatóknak.
És mivel gondjaik döntően a HELYI oktatással voltak, felvetéseik összefonódtak az új iskola ügyével.
A friss jelzésekre a város- és az iskolavezetés első reakciója az volt, hogy véd- és dacszövetségbe tömörültek az általuk támadásnak vélt kezdeményezések miatt. Az akkori tankerületi vezetővel, illetve néhány lojális szakemberrel és pedagógussal felvértezve két hónapon át küzdöttek az új igények ellen.
A petíció gyors sikerét látva azonban a polgármester eszmélt, hogy inkább a tömeg élére kellene állni, mint szembegyalogolni vele. Személyes szerepvállalásának köszönhetően az önkormányzat egy csomó pénzt tolt az új iskolaépületbe (még ha elhamarkodottan és rossz helyre is), egy profi közvetítő cég segítségével asztalhoz ültette a helyi oktatás ügyeiről vitatkozókat, és kezdeményezte a szülői (és nem mellesleg pedagógusi) elvárások és hátterük szakértői vizsgálatát. Állítom, hogy
a település vezetése az utóbbi másfél évben
többet foglalkozott az iskola ügyeivel,
mint az azt megelőző húsz évben összesen.
A moderált párbeszéddel azóta sajnos felhagytak, ami részben annak köszönhető, hogy a résztvevők közül többen is bennragadtak a korábbi, szemben állós szerepükben. Pedig ott pont olyan problémákról esett szó, amelyeket az iskolán belülről nem lehet látni.
Főleg azoknak a szülőknek a véleményét lehetett volna megismerni, akik a gyermekükkel jártak már másik, környékbeli (jellemzően budai vagy budaörsi, de akár telki vagy budajenői) iskolába, illetve – félelmeik okán – nem szeretnének nyíltan konfrontálódni a saját iskolájukban.
Ők addig egyrészt nem jelentek az iskolavezetés látóterében, másrészt a szülőket hol erőforrásnak, hol tehertételnek tekintő szemlélet sem segítette az ilyen visszajelzések feldolgozását.
Ez utóbbit megtették helyettük az Expanzió Kft. munkatársai, akik a városháza megrendelésére vizsgálták az oktatással kapcsolatos lokális elvárásokat. A felmérésük végül nem lehetett reprezentatív, mert a válaszadók ugyan egyáltalán nem voltak kevesen, viszont több mint 80%-uk felsőfokú végzettséggel rendelkezett (szemben a helyi népesség 40%-os arányával).
Az eredmények viszont hűen tükrözték annak a széles, zömében diplomás rétegnek a preferenciáit, akiknek kiemelten fontos a minőségi oktatás. A konklúziókat Setényi János, a szakértői csapat vezetője egy elég szűkkörű és félresikerült fórumon összegezte találó rövidséggel:
az átlagos itt nem elég.
Természetesen ennél részletesebben is bemutatták a város- és iskolavezetésnek, hogy merre kellene haladni, mit lehetne fejleszteni, és hogy egy ilyen programot „egy vezetői karrierpályához is érdemes hozzákapcsolni”.
Az ominózus fórum egyébként egy remek pillanatfelvétel volt arról, hogyan is állnak a hirtelen megjelent szülői igényekhez a budakeszi oktatásra hatással bíró vezetők. A polgármester és az új tankerületi vezető semlegesen, de érezhetően nyitottan nyilvánultak meg, Zsuzsa pedig a felvetésekről leginkább tudomást sem véve csak az elért eredményeket ecsetelte.
A világos, hozzáállásbéli különbségek dacára azonban akkor és ott senki sem gondolta volna, hogy ne hosszabbítanák meg csont nélkül Zsuzsa igazgatói megbízatását.
A következő rész itt olvasható.
