Most, hogy úgy tűnik, saját forrásból kell megoldani, 125 millióért elbontják az épületeket, és még 80 milliót szánnak a talajcserére. A fő kérdés, hogy mibe önti a pénzt az önkormányzat: a vállalkozói szférába vagy a közösségi hasznosításba?
A régi szennyvíztelep területét akkor lehet BÁRMIRE használni, ha előtte rekultiválják. Ez praktikusan azt jelenti, hogy a telket visszaalakítják termőföldi állapotába: elbontják az utakat, a szennyvízkezelés eszközeit, építményeit, és eltávolítják a talaj szennyeződéseit.
Tehát függetlenül attól, hogy makkosi-nagyszénási városközpontot vagy vállalkozói parkot alakítanának ki belőle,
el kell takarítani a korábbi használat maradványait,
ez pedig százmilliós nagyságrendű kiadást jelent.
Az új tisztítómű 2015-ös átadása után a városvezetők azzal szembesültek, hogy a rekultiváció árát ilyen volumenben, saját költségvetésből nem fogják tudni kigazdálkodni. (Ne feledjük, akkoriban éppen azon ment a tanakodás, hogy a kerekmezői új iskolához hány százmilliót kell még az önkormányzatnak hozzátennie.)
Ha pedig saját büdzséből nem ment, állami forrást kellett találni hozzá. Ennek az egyik módja, hogy felépítik a projektet egy kormányközeli vállalkozással, amely a busás haszon reményében kilobbizza a támogatást. (Újabb zárójel: mielőtt bárki is rákezdene, hogy hú meg ha, ilyen ez a NER, elárulnám, hogy ez már korábban is így zajlott, csak a kedvezményezett réteget nem nemzeti tőkésosztálynak hívták.)
Szóval ezen a vonalon indult a rekultiváció előkészítése: először felmérették, hogy mit is kellene csinálni, majd ez alapján kiírták a feltételes közbeszerzését. Ez utóbbinak az a lényege, hogy a nyertes csak akkor kapja meg a munkát, ha kormányszinten megítélik hozzá a pénzt. Így történt, hogy 2018 júniusában
egy kétfős cég, az Ateron Kft. bruttó 353 millió forintos
legalacsonyabb ajánlattal csípte meg a melót.
A győztes vállalkozás régi ismerős Budakeszin. Ők értékelték fel a település víziközmű-vagyonát, mielőtt azt kezelésre átvette volna a Fővárosi Vízművek. (Zárójel-hegyek: ez volt az a vagyonértékelés ugyebár, amelyben az ingatlanok nem szerepeltek, feltehetően abból a megfontolásból, hogy a használat során nem veszítenek az értékükből, azaz nem kell rájuk amortizációt számolni. Nos, erre éppen a régi szennyívíztelep rekultivációs kötelezettsége cáfol rá.)
De ugyancsak ez a cég készítette el azt a tanulmányt, amely a soron következő közbeszerzés műszaki tartalmának alapjául szolgált. Ebben a döntés-előkészítő anyagban a bontás-kármentesítés költségeit bruttó 277 millióra becsülték, majd nyolc hónappal később ennél 25%-kal magasabb, de mégis a legjobb ajánlatot adó meghívottként nyerték el a projektet.
Ilyetén módon egy régi, megbízható partner intézhette volna – a saját érdekében is – a régi telep rendberakását, de hiába volt a bizalom,
a társaság vezetői (vagy a mögöttük álló kulcsemberek)
nem tudták kijárni az állami támogatást.
Ezzel pedig elég nehéz helyzetbe hozták a városvezetőket, akik ott álltak egy elnyert pályázattal, amelyhez egy olyan területet ígértek, amely nem állt készen a támogatandó beruházáshoz.
Mert hát igen, amikor fél évvel korábban, lóhalálában pályázni kellett, akkor nagyvonalúan átléptek azon a problémán, hogy a célterület hasznosításához nem elegendő a megpályázott 200 millió forint, ahhoz előtte kellene még másik pár százmillió.
Vajon arra bazíroztak, hogy egyik támogatási igényük erősíti a másikat? Ha így gondolták, nem jött be a számításuk. És minthogy egy elnyert pályázat elfogadását sem lehetett akármeddig halogatni, ezért a támogatási szerződés aláírásának napján a képviselők úgy döntöttek, hogy
állami pénz hiányában 350 milliós hitelt vennének fel
a régi szennyvíztelep rekultivációjára.
Talán nem túlzok, ha azt állítom: Budakeszi összes lakosa megköszönheti Magyarország Kormányának, hogy (eddig) nem járult hozzá ehhez a hitelfelvételhez. Mert ha engedélyezte volna, akkor egy túlárazott állami beruházást finanszíroztatott volna a településsel.
A „túlárazott” jelző nem légből kapott: a valódi árszint rögtön kiderül, amikor saját büdzséből kell perkálni a munkálatokért. A város 2020-as fejlesztési terveiben a rekultiváció két tétele, azaz a szennyvízkezelés építményeinek bontása, illetve a szennyezett talaj cseréje már csak 125 és 80 milliós kiadással szerepel. Ebből az elsőre (a bontásra) elvileg már le is szerződtek, a másik (a talajcserére) viszont csak költségkeret, tehát itt lehet még eltérés.
Ha az idei tételekhez hozzávesszük az eddig elköltött tervezési, engedélyezési és lebonyolítási pénzeket, akkor
a település kb. 230 millió forint saját pénzből
tudja használhatóvá tenni a 3 hektáros területet.
Ez egy nagyon fontos szám (mármint a 230 millió, nem a három), hiszen ha azt szeretnénk látni, hogy mekkora összeget szán Budakeszi egy vállalkozói park kialakítására, akkor nemcsak az 50 milliós pályázati önrésszel kell kalkulálnunk, hanem a rekultiváció többször ekkora költségével is.
A közösségi hasznosítás kontra vállalkozói park kérdése tehát úgy merül fel, hogy melyiket válasszuk: 230 millióért maradjon-e meg iskolának, óvodának, P+R-nek és más közcélnak egy területünk vagy 280 millióért mondjunk-e le a közhasználatáról?
A rekultiváció árát befektetésként mindenképpen bele kell rakni, de melyik éri meg jobban Budakeszinek:
százmilliós és milliárdos közcélú projektek alá telkeket rakni
vagy erről lemondva tízmilliós földhasználati díjakat szedni?
És bár a közcélú megtérülést nehéz forintosítani, a gazdasági célút nagyon is lehet. Ahogy azt is, hogy kik és mennyit nyernének a vállalkozói park projekten. De erről részletesen majd legközelebb.
