Egy képviselő, aki három éven át vezette az önkormányzat pénzügyi bizottságát. Tulajdonképpen ő volt a város pénzügyminisztere. Erről a tisztségéről mondott le december végén. 

Azaz több mint három hónapja. Mit tudunk a döntéséről? Csak annyit, amennyit ő maga mondott róla a tavalyi utolsó képviselő-testületi ülésen:

Hát ez nem sok. Egy elegáns, köszönetekkel nem fukarkodó beszéd, amelyben lemondását mindössze azzal indokolta, hogy

a polgármesternek és a frakciónak
megrendült benne a bizalma.

Nem lettünk okosabbak a helyi médiából sem. Nem is tudnának miről beszámolni, hiszen az érintettek hallgatnak. Mintha féltett magánügyükről lenne szó. Itt azonban nem egy szerelmespár szakításáról van szó, hanem egy választott tisztségviselő visszavonulásáról. Három hónap alatt senki sem gondolta, hogy esetleg több magyarázat jár azoknak a választóknak, akik a képviselőket bejuttatták a közpénzből fizetett állásaikba?

Mert hát a bizalom nem magától rendül meg.

A lemondó beszéd alapján legelőször a polgármesternek kellene nyilatkoznia, hogy miért, de tényleg miért veszítette el a bizalmát egy olyan képviselő, akit személyesen ő kért fel a képviselő-jelöltségre és a város pénzügyeinek rendbetételére. Mi változott meg az elmúlt három év alatt? Ez idő alatt

Tóth Gábor pontosan azt a munkát végezte el, amitől most,
a választási évben egy csomó pénz juthat fejlesztésre.

Akkor mégis miért?

Csak remélhetjük, hogy nem úgy válaszol, mint az előző jegyző távozását firtató újságírói kérdésre: „Az ő munkaviszonyát azonban próbaidejének lejárata előtt azonnali hatállyal szüntették meg. Miért?” A felelet: „A hathónapos próbaidő végén azonban munkaviszonyát nem hosszabbítottam meg, s a testület hét képviselője egyhangúlag egyet értett ezzel a döntésemmel.” Ennyi. Csak az érdemi válasz hiányzik.

Persze egy miniszterelnöknek sem kell megindokolnia, hogy miért menti fel a miniszterét. Esetünkben azonban az ügy minden szereplője választott tisztségviselő. Közvetlenül választottuk a polgármestert és a képviselőket is. Mégis úgy tűnik, szerintük nem ránk tartozik a dolog.

Pedig érdekelne Tóth Gábor története is. Hogy három év kemény munkája után a legkönnyebb, negyedik esztendőben miért mondott le havonta több mint 200.000 forintról? Csak azért mert megrendült benne a polgármester és a frakció bizalma? Ez egy folyamat volt vagy egy törés?

És kíváncsiak lennénk a frakcióra is. Pontosabban a tagjaira, egyenként. Mindenkinek oda lett a bizalma? Bizonyára az összes szereplőnek van véleménye és mondanivalója az ügyben. Csak eddig nem vállalták nyilvánosan.

Tényleg nincs hozzá közünk?