Új burkolatot kapott a hely, ahol majd valódi, öko-, termelői és kereskedői piacokon vásárolhatunk. Megtettük az első lépést. Illisz L. László írása
Nagy öröm az, ha valami elkészül, és most tényleg van ok az örömre, hiszen lezárult a budakeszi termelői piac megteremtésének első szakasza. Szilárd és sima burkolat került az árusok és a vásárlók alá, így többé nem kell azon a rissz-rossz betonmaradékon bukdácsolnunk. Messze fehérlenek az új asztalok deszkái, a sorok között pedig végre van annyi hely, hogy nem kell egymáshoz dörgölőzve, lapjával lavíroznunk a teli szatyrokkal a hétvégi sokadalomban.
Vagyis tényleg nagyot lépett előre az ügy, s ezzel együtt a városunk.
A leghosszabb út is az első lépéssel kezdődik – tartja a régi kínai bölcsesség, és őszintén remélem, hogy ami most történt, az valóban csak az első, ugyanakkor tagadhatatlanul fontos lépés egy igazán szerethető, összes funkcióját valóban betöltő piac felé.
A Magyar Konyha gasztronómiai magazin újságíróként volt szerencsém közel két esztendeig keresztül-kasul bejárni az országot, ízlelgetni, kóstolgatni, szagolgatni. Kívánok minden Olvasómnak hasonló munkát…! Tekergéseim során több termelői piacot is végiggusztáltam, közülük is kiemelkedett Balaton-felvidéken, a Káli-medencében található káptalantóti, valamint a tihanyi piac. Ott bogarászva, kóstolgatva, diskurálva vált számomra egyértelművé, hogy egy ilyen helynek legalább három funkciója van.
Először is a piac nyilvánvalóan egy kereskedelmi tér, ahol áruk, termények cserélnek gazdát.
Ám emellett a társadalmi együttlét színtere is, hiszen itt hétről-hétre összefutnak egymással a helybéli, vagy éppen környékbeli termelők, a piacnak otthont adó település polgárai. Megismerik egymást, emberi kapcsolatok szövődnek, a kereskedés a manapság olyannyira „hiánycikknek” számító bizalomra épül. A hentes itt nem fog levegősre töltött kolbászt, vagy avas tepertőt eladni, mert tudja, hogy egy hét múlva úgy is az orra alá dörgöli a csalódott vevő, hogy pocsék volt az áru, a kereskedő pedig gyorsan kiszámolhatja fejben, mennyit veszített azzal, hogy az a kuncsaft jövő héttől már szomszédos standon szagolgatja majd a kolbászt.
És mindezeken túl azt is láttam még, hogy
egy igazán jól működő termelői piac
a városmarketing egyik legjobb eszköze lehet
– ha valóban komolyan gondolják. Tihanyba és Káptalantótiba hétvégenként tavasztól egészen késő őszig özönlenek a turisták, szimatolnak, kóstolgatnak, vásárolnak, jönnek-mennek, költenek. Messze földön híres látnivaló mindkettő, gasztronómiai magazinok, blogok tudósítanak róluk, tévék, rádiók számolnak be műsoraikban a vásárnapokról.
Hiszek abban, hogy erre a budakeszi piac is alkalmas!
Már van burkolat, és vannak új asztalok. A következő lépés az lehetne, hogy, a helypénzekből befolyó összeg egy részét néhány fedett árushely kialakítására fordítsák. Van már néhány termelő, aki szombaton, sőt, hét közben is jelen van, árusít a piacon, szerintem örömmel fizetnének egy kicsit többet (persze ésszerű összeget) egy állandó, fedett, kulturált placcért.
Ismerek olyan budai polgárokat, akik már most is felkerekednek vasárnaponként, autóval, vagy akár busszal kijönnek Budakeszire – csak a piac miatt! Hiába, a friss tojás, a jófajta sonka, a kézműves sajt és a nagymama lekvárja komoly vonzerő!
A budakeszi médiumok felelős szerkesztőinek feladata lenne, hogy tartalomcsere keretében a piacról szóló tudósításokat helyezzenek el a II-XI-XII. kerületi médiumokban (lapokban, weboldalakon, helyi tévékben), így csalogatva ki hozzánk a manapság reneszánszukat élő, organikus, kézműves élelmiszerek szerelmeseit. (Mi pedig természetesen hírt adnánk az ottani rendezvényekről.)
De lehetne szervezni tematikus vasárnapokat, afféle mini-fesztiválokat is: jöhetnének a Zsámbéki-medence sajtosai, a húsosok, a borászok, és be lehetne mutatni a sváb gasztronómiai hagyományokat, sőt, brit mintára lehetne rendezni terményfesztivált és versenyt a helyi termelőknek (lásd például: River Cottage mozgalom – Hugh Fernley Wittingstall brit szakács televíziós sorozatait!) Biztos vagyok abban, hogy efféle rendezvényekre jó néhány embert ki lehetne csalogatni hozzánk a budai kerületekből. Most is sokan jönnek, de többségük lekanyarodik a Budakeszi útról a Vadaspark felé és lehet, hogy eközben a Himnusz szoborra sem figyel fel. De aki a piacra jön, az szükségképpen végigutazik a településen, látja a megújult parkot, a templomokat – képet kap az egész településről, vagy legalábbis a javáról.
És ha egyszer majd a 22-es busz végállomása is elköltözik a Dózsa György térről, és feltörik a mostani buszforduló aszfaltját, szép zöld, parkosított, a minifesztiválok megrendezésére alkalmas terület lesz a helyén, akkor elmondhatjuk majd, hogy „itt van már…”, ha nem is a Kánaán, de
Budakeszi egyik legszebb, leghasználhatóbb,
legszerethetőbb közösségi tere.
Még azt sem tartanám eretnek ötletnek, ha profi szakemberre, vállalkozóra bíznák a termelői piac üzemeltetését, aki anyagilag is érdekelt lenne abban, hogy az üzlet jól menjen. Némi reklámmal, átgondolt marketinggel szerintem feltétlenül sikerre lenne ítélve az ügy, s ebből a városnak is csak haszna lenne, hiszen részesülne az önkormányzat a bevételből, a piacnak pedig lenne valódi, fejlesztésben, beruházásban érdekelt gazdája.
Vagyis van ebben a piacban, és persze a térben még lehetőség bőven, csak meg kell benne látni, és ki kell belőle hozni!
