Keresetlen szavak a budakeszi oktatási helyzetről azzal a nem-titkolt céllal, hogy érdemi párbeszéd kezdődjön, végre. Felsmann-Vass Virág írása 

2012-ben vált először szükségessé gyermeket beiskoláznom Budakeszin. Eleinte nem is volt ezzel különösebb probléma, minthogy a férjem és az ő összes testvére a SZIÁ-ba járt, nem volt kétséges, hogy a mi gyerekünk sem kerül máshova, pláne, a Szél utcából, ahol akkoriban laktunk. (Az a Gumidoktor utcája, szemben a suliéval, ha valaki nem tudná…)

Hamarosan szembekerültem azonban azzal a jelenséggel, amely körül jelen cikkem is tekereg. Mert gyorsan felvilágosított valaki, hogy bizony ez maximum az alsó végéig érvényes választás, hiszen ebben az iskolában

csak a rossz tanulók maradnak felsőben,
a jókat ötödiktől elviszik.

Persze beszéltem olyanokkal is (ezek után meg pláne), akiknek felsős volt már akkor a gyereke a SZIÁ-ban, de azt kellett látnom, hogy egyfajta sajátos mentegetőző metakommunikáció zajlik minden ilyen esetben a kérdező és a megkérdezett között. Aki otthagyta/otthagyja a gyerekét felsőben, az szabályosan (és minden esetben, tehát a megkérdezettek 100%-a) mentegetőzik, ürügyeket, okokat nevez meg, amiért okos, érvényes döntés volt ez a részéről.

Azt vettem tehát észre, hogy vannak a „jó gyerekek” és a „jó szülők”, akik ötödiktől mindenképpen más helyre kerülnek, nem maradnak a SZIÁ-ban, és vannak a többiek, akik maradnak, de emiatt minimum tudat alatt rosszul is érzik magukat, tudat fölött

ennek okán mentegetőznek.

Na, klafa.

Gyakorló többgyermekesként aztán besöpörtem a többi „majd megoldom, amikor eljön az ideje” probléma közé ezt is, és ezt követően vígan el is telt három év. Azt nem mondom, hogy gond nélkül, már ami az érintett gyermek iskolai karrierjét illeti, mert nem, ááá, dehogyis gond nélkül, de mi nem a sarokban csendben tanulgató gyerekek specialistái vagyunk a férjemmel, szóval ezzel nincs is semmi baj. A gyermek nehezen indult, ezerrel fejlődött (volt honnan), kapott sok-sok segítséget, az iskolában is, itthon is. Na, de most!

Most itt állunk, a gyermek 4. osztályos. Épp ideje választani, dönteni, meg minden.  (Persze a családi gondolkodás erről nem most kezdődött.) Ééés ímhol ismét a probléma, a metakommunikatíve zavaróan mentegetőző maradósok (a mi osztályunkban ez a kisebbség), és mindenki más, azaz mindazok, aki átviszik a gyermekeiket a Virányosba, a Prohiba, a bárhova, csak itt nem maradnak. És persze

a sztorik, pro és kontra.

És ha mindez nem teremtene elég okot az álmatlan éjszakákhoz: a következő gyermekünk is tanköteles korba lép, az ötödikbe menő nagyfiúval egyidejűleg a kis középsővel is kezdenünk kell valamit. Ő ráadásul beszédfejlődési megkésettséggel abszolválta már az ovit is (rá is húztunk egy évet), minden szempontból veszélyeztetettnek számít. Nemes egyszerűséggel, a sztorik és a saját tapasztalatok okán be sem merem íratni ebbe a suliba.

Nos, mit tehetek tehát? Megoldási lehetőségek:

1. Teszek magasról mindenre, érvekre, sztorikra,

és beíratom az elsőst a SZIÁ-ba, ötödikest hagyom szintén ott. Lesz, ami lesz.

Ez a megoldás azzal a veszéllyel jár, hogy a probléma nem megoldva, csak elodázva lesz, és majd év közben/félévkor, nyáron kell intézni a suliváltást. Nem beszélve ennek a megoldásnak arról a nem elhanyagolható lehetséges hátrányáról, hogy az elsősünk a nem-túl-jó kezdet miatt rengeteg kudarcélményt szerez, és nehéz lesz visszafordítani az iskola-megutálási folyamatot.

2. Nagyobb gyerek megy a Virányosba,

tűzzel-vassal, de elintézem, nem lesz könnyű, mert finoman szólva nem egy éltanuló… Egyedül jár nap mint nap, slusszpassz, többiek maradnak Keszin.

Ezzel az a probléma, hogy nagy gyermekem teljesíthetetlen kihívással szembesül az erősnek feltételezett Virányosban, azaz túl nehéz lesz neki a suli, elkezd melléjárni, juhúúú, 11 évesen csavarogni kezd. Na, neeem. Nem is beszélve a kisebbel kapcsolatos lehetséges nehézségekről, ááá, ez sem az igazi…

3. Mindet, azaz mindhárom gyerekemet elviszem Kesziről,

konkrétan egy családilag már bejáratott és rém szimpi suliba. Problémák:
- távolság, benzinköltség, koránkelés, parkolás,
- gyerekek Keszis társadalmi kapcsolatainak megszakadása,
- Keszis különórákkal kapcsolatos logisztikai nehézségek,
- én nem is tudom, hogy mi még…

4. Iskolaalapítás

Az melós. És pénzbe kerül. Meg hát lesz-e elég jelentkező? Meg, meg, meg, meg… De szerintem ez sok más szülőnek is megfordul mostanában a fejében Keszin… Én legalábbis ismerek párat.

Ezeket tehetem én. Korlátozza a lehetőségeimet az, hogy rájöttem, hogy hosszú távon jobban megéri nekem, ha bele merek nézni a tükörbe szülői minőségemben, és azzal a jó érzéssel létezhetek, hogy mindent megadtam adott körülmények között a fiúknak és a lánynak, amit lehetett. A megoldás még azért alakulóban van, és nagyon várom azok jelentkezését, akik érdemben – akár kommentben, akár egy egész cikk keretében – szeretnének hozzászólni a problémához. Mert

a lényeg a sztorikban van,

az egyéni történetekben, amelyek miatt (vagy adott esetekben: amelyek ellenére) a SZIA jó híre sajnos hagy kívánnivalót maga után.