Budakeszin lakunk, Nagyszénászugba kimegyünk. Távolodva a várostól közelebb kerülünk a természethez. A kiskertekben ismerősök, barátok és rokonok élnek. Csak egy kicsit másképp. 

Ha már voltál egy lakossági fórumon, tudod, mire számíthatsz egy másikon. Pulpitus, plebs, mikrofon, miegyéb. A nép morog és kérdez, a hatalom válaszol és megnyugtat. Nem így, ha Nagyszénászug a téma. Ilyenkor valódi diskurzus folyik – a hallgatóság soraiban. Már az első kérdésekre sem a színpad felől érkezik először a válasz, hanem a szomszédos székekről.

– Mikor viszik el a zöldhulladékot?
– Komposztálj, te marha.

– Lesz minden utcában közvilágítás?
– Aztán kinek égjen ott egész éjjel?

– Mikor lesz buszjárat?
– Józsi bácsi, biztos felveszi valaki.

A pulpitusról felszabadult érdeklődéssel figyelik az eseményeket, végre ők a nézők. Odalenn az egyik csoport fejlesztést igényel, ők a felértékelődésre vagy nagyobb komfortra vágyó tulajdonosok. A másik oldalon azok, akik

ezt a Nagyszénászugot választották otthonul.

Egy olyan helyet, ahol nincs gáz, nincs csatorna, nincs vezetékes telefon és internet, nincs kábel-TV. Az utcák többségén nincs egybefüggő aszfalt, és jó néhány még ahhoz is keskeny, hogy két autó elférjen egymás mellett. Nincs járda, nincs tömegközlekedés, nincs szemétszállítás. A városból nézve igencsak mostoha körülmények.

Nehéz lenne szétszálazni, hogy ki miért költözött ki. Hogy döntésükben mennyi volt a kényszer vagy a tudatos választás. Ami biztos, hogy a kinti életnek nemcsak az előző olvasata létezik. Ami másnak felettébb zordnak tűnik, azt sokan a világért sem adnák fel.

Például azt, hogy sokkal függetlenebbek.

Általában nem nyomja a vállukat devizahitel, külterületre ilyet nem is nagyon adtak. Nem tartanak a gázáremeléstől, és nem esnek hanyatt a rezsicsökkentéstől. Nem kényelmesedtek el, maguk fűtenek, maguk kezelik és hordják a szemetüket, tisztítják a szennyvizüket. Ebből a hétköznapi autonómiából pedig nagyobb öntudatosság is fakad.

Ha valami igazán fontos nekik,
akkor összefognak és megcsinálják.

Összegyűjtik az illegális szemetet, összedobják a pénzt a bekötőút köztéri lámpáira, karbantartják a földutakat, zugkátyúznak. És jobban figyelnek egymásra. Nagyszénászugban nincsenek jobbosok meg balosok, csak szomszédok vannak, akik évente meg is ünneplik egymást.

Ezek az emberek nem csendes őrültek vagy remeték, csak minden értelemben természetesebben szeretnének élni, mint az a városban lehetséges. Nem mondanának le minden komfortról, bőszen használják az új technológiákat, legyen szó telekommunikációról, szennyvízkezelésről vagy tüzeléstechnikáról.

Miközben évről-évre egyre többen vannak. Valószínűleg arra is vágynak, hogy ne legyenek túl sokan. Előre látják, mivel járna a városrész fejlődése. A teljes közművesítést beépülés követné, csökkennének a zöldterületek. A betelepülés magával hozná a forgalmat, a zajt és a szmogot. Elveszítenék azt, amiért kiköltöztek, és amiért szeretnek ott élni.

A saját emberléptékű lakóhelyüket védik, amikor szót emelnek a fejlesztési igényekkel szemben. Nem elleneznek minden változást, csak nem szeretnék elvéteni a mértéket. Látták az elmúlt évtizedek féktelen urbanizációját, és nem akarnak úgy járni, mint sok másik, valaha volt nyaralóövezet. A fórumok eszmecseréin

ők képviselik a friss gondolatot.

És nem csak ott.