Lehet-e Budakeszin a kerékpározás reális alternatívája az autózásnak és a buszozásnak? Nem lehet! Avagy mit jelent a paradigmaváltás egy agglomerációs kisváros közlekedésében. Kóródi Péter írása 

Utazzunk gondolatban egy kicsit keletre, az Alföldre, például Békéscsabára, ahol én is születtem. Igen, ott mindenki biciklizik. Tessék odautazni és szétnézni, kicsit megismerni az ottani emberek közlekedési szokásait.

A nagy, sík területen fekvő városban más napi közlekedési forma szinte szóba sem kerül.

Nagyok a távolságok, kicsi az autós forgalom, szélesek az utcák és a biciklizés hagyományai mélyig hatolnak, ott vannak az emberek lelkében.

Én hajdanán biciklivel mentem iskolába, azután edzésre az Előre-pályára, majd este haza. Az utca képe olyan, ami Budakeszin elképzelhetetlen. 80 éves néni hajt a piacra, szatyorral a kormányon, amott egy középkorú férfi cigizve kerékpározik valahova, talán épp munkába megy, s lám az a kislány, aki mobilozva teker, hova tart? Gurulnak az út szélén, a széles járdán, a városszerte kialakított kerékpárutakon és sávokon és azonnal csengetnek, ha gyalogosként eléjük tévedsz.

Mikor nemrég lent jártam, a fül-orr-gégész doktor osztálytársnőm kerékpárral tekert a rendelésére, Pufinak becézett barátom pedig biciklivel hozott nekem pálinka kóstolót a találkozásunk örömére. Ott nem kell 18 sebességes Shimano váltó a Merida járgányra, az egyszerű Csepel a divat, váltó nélkül. Az elektromos kerékpárt csak hírből ismerik.

Azon a vidéken nincs szükség paradigmaváltásra a közlekedésben, mert ha másképp nem megy, hát mindenki kerékpározik, mint láttuk, ha kell a piacra, vagy nyáron a strandra, a Körösökhöz, vagy Póstelekre kirándulni. Sőt, télen elvinni a kolbászt a füstölőbe!

Budakeszi más.
Itt nincsenek hagyományai a kerékpározásnak,
mert a dimbes-dombos vidék erre kevésbé alkalmas.

A keskeny, forgalmas utcákon tekerni veszélyes, járda szinte egyik utcában sincs folyamatosan megépítve, nemhogy biciklizni, még gyalog sem lehet normálisan végigmenni rajtuk.

Az utcákon biciklist alig látni, vajon ki az a merész (atléta), aki például a budapesti munkahelyére kerékpárral megy, majd délután vissza és megáll a sarki boltnál, s a teli cekkerrel estére hazateker. A városon áthaladó napi 22 ezer autós hadsereggel vajon hány belvárosi munkahelyére igyekvő kerékpáros veszi fel a versenyt?

Rendben, holnap én is felülök, csak egyvalami zavar: félek, hogy az Erdő utcánál elcsap egy szembetépő autó, a Fő utcai járdán eltanyázom a Polgári Sörözőnél, aztán ha túléltem a nehezített körülményeket, vajon a Himnusz szobornál eléri-e pulzusom a koromnak megfelelő maximális értéket. Tovább, a Budakeszi (halál)útra pedig jó ideje nem vágyom, se le, se fel.

Igen, szégyellem, én nem váltok paradigmát Budakeszin! Nem fogok rollerral postára menni, 6 szatyorral gyalog bevásárolni a Tescoban, vagy télen síelve az erdőben rövidebb utat keresni.

100 millió forintot elköltöttünk többek között kerékpárút fejlesztésre a városban, nyomok nélkül. 200 milliót el fogunk költeni a reptérig vezető sávra, csak nem tudom minek. Ja persze, azért, hogy Budakesziről majd egyszer simán elkerékpározhassunk a Balatonra. Akar a fene! Apa, anya, a két gyerek, négy hátizsákkal Aligára. Persze, talán majd jövőre.

Paradigmát Budakeszin úgy lehet váltani, ha azt a marha sok autót valahova eltereljük, megállítjuk, kitiltjuk.

Menjenek kerülőre, álljanak ott vagy a városhatárban, békén hagyva minket, hogy buszozhassunk, vonatozhassunk, ahogy kedvünk tartja a munkahelyre, iskolába, SZTK rendelésre, vagy csak úgy, kicsit zötyögni.

Egy-két bátor fel is ülhet majd kerékpárra, s hírül viheti, hogy innen jött, ráér, csak pár kilométert tekert át a zöldben, kedvére.