Avagy hogyan vészeljük át a következő, szűk két hónapot? Mentális felkészülés, ellazulás, filozófia – elsősorban mezei választópolgároknak, de nemcsak nekik.
Augusztus 24-én hivatalosan is kezdetét veszi a kampány, amelynek a végén, október 13-án újabb öt évre választjuk meg az önkormányzatok tagjait és vezetőit. Ez az időszak – a gyakorló és wannabe populisták kivételével – nem hiszem, hogy sokunk kedvenc ötven napja lenne.
A jelöltek, aktivisták és szakemberek ilyenkor kőkeményen melóznak, hogy minket, átlagpolgárokat elvigyenek szavazni – vagy éppen eltántorítsanak tőle. Messze vagyunk már attól az ideától, hogy a pártok és politikusok majd elénk tárják a programjaikat, mi pedig válogatunk, mint a húsok közt a hentespultnál. A mai korteskedőknek
nem a bizonytalan szavazók meggyőzése a célja,
hanem a saját hívek felrázása és mozgósítása.
Ha a következő, elméleti fejtegetés nem érdekel, ugorj rögtön a praktikus tanácsokhoz!
A mostani kampányok ezért valójában csak mért futamai annak a hosszú távú politikai versenynek, amelyben szavazótáborokat építenek, tartanak egyben és mobilizálnak az aktuális választások napjára.
Ebben a kulcsmomentum az érzelmi kötődés kialakítása, amelyhez profi ügynökségek vetik be a befolyásolás teljes pszichológiai eszköztárát. Értékeket kapcsolnak az adott párthoz, hogy elnyerjék a célcsoport bizalmát, akárcsak egy fogyasztási cikk vagy piaci brand esetében.
A politikai marketing azonban nem áll meg ezen a ponton, hiszen a célja nem csupán egy termék és/vagy élmény eladása. A stabil szavazótábor tagjainak a közösséghez tartozást is intenzíven át kell érezniük, hogy ne lehessen őket csak úgy simán, pár jól célzott üzenettel átcsábítani egy másik párthoz vagy jelölthöz. Ezt a szoros és tartós köteléket pedig
olyan ősi, törzsi viselkedésminták előhívásával érik el,
amelyek mindannyiunkban ott lappanganak.
Méghozzá nem is túl mélyre ásva, hiszen a zordabb időkben a túlélésünk múlt, múlik rajtuk. Ebben az „üzemmódban” a törzs minden tagja harcostárs, és mindenki más potenciális ellenség.
A harckészültséget fenn is kell tartani, ebben segít egy konkrét ellenségkép, amit időről-időre érdemes feleleveníteni, hogy a fenyegetettséget senki ne feledje. Erre épül aztán a táboron belüli kommunikáció, amelyhez a szellemi hátország saját fogalmakat, értelmezéseket és narratívákat társít.
Nem véletlen a háborús terminológia: a szavazótáborok felépítése és működtetése alapvetően a konfliktushelyzetek fenntartásáról szól. A politikai marketing egyáltalán nem közügyeket akar kitárgyalni, csak a hatalom megszerzéséhez, illetve birtoklásához biztosítja a választói hátteret. A szavazatmaximalizáló rendszerek szabályai szerint ezért nyilvános közegben
nincsenek érvelések és nincsenek viták,
csak profik által kitalált kommunikációs panelek,
és azokban is az érzelmi töltet dominál.
És sajnos nincs ez másképp a különböző táborokhoz tartozó polgárok között sem. Mostanra már a társasági élet szinte minden formájában kerülendőek a politikai kérdések – kivéve azokat a közösségeket, amelyek tagjai tudják egymásról, hogy egy táborhoz tartoznak. Ha mégis kialakulni látszik egy táborokon átívelő párbeszéd, akkor nagyon hamar kiütközik a törzsi gondolkodásmódra jellemző beszűkültség, túlérzékenység és alacsony kritikatűrő képesség (ld. belső egység megszilárdítása).
Ha bárki is azt hinné, hogy ebből ki tud maradni, téved. Egyrészt mindenkiben működnek azok az ösztönszerű erők, amelyek fogékonnyá teszik a törzsi viselkedésre. Másrészt könnyen válhatnak belgákká a flamand-vallon szembenállásban, azaz hiába érzik úgy, hogy a konfliktuson kívül állnak, attól még minden tábor ellenségként tekint rájuk.
Aki a mai állapotok közt közéleti kérdésben megnyilvánul, óhatatlanul bekerül egy táborba, és legfeljebb arra ügyelhet, hogy mikor és milyen mértékben tapasztalja magán a törzsi gondolkodás tüneteit. Nincs függetlenség, csak egy újabb tábor – vagy a periféria, ahogy azt nagyon sokan választják.
Mégis azt mondom, hogy az önkormányzati kampány egy jó esély arra, hogy kibeszéljük a közügyeinket. Ilyenkor ugyanis koncentráltan kerülnek elő a helyi témák, amelyek messze vannak az országos törésvonalaktól, és
ha a szavazásnál úgysem az érvek számítanak, akkor szabadon, kampányoló és hittérítő szándékok nélkül vitatkozhatunk.
Ehhez persze azért több akadályt meg kell ugranunk. A táborközi kommunikáció legfőbb problémája a valóság eltérő érzékelése (valójában inkább értékelése). Azaz hogy elvileg ugyanazt látjuk és ugyanarról beszélünk, mégis úgy érezzük, mintha vitapartnerünk egy másik bolygón élne.
A javaslatom az, hogy kezeljük is így. Tekintsük a szituációt harmadik típusú találkozásnak, azzal a bónusszal, hogy nincsenek alapvető nyelvi korlátok. Miről és hogyan beszélgetnénk egy perfekt magyar földönkívülivel?
Először is igyekezzünk minél szűkebbre venni a diskurzus tárgyát, különben nagyon hamar azon kapjuk magunkat, hogy nem egy ügyről, hanem egy egész világképről polemizálunk. Nem kevésbé fontos, hogy legalább annyira érdekeljen minket a másik mondandója, mint amennyire a sajátunkat elő szeretnénk adni. De nem elég, ha
fókuszáltan és nyitottan állunk beszélgetésünk tárgyához, háttérbe kell tudnunk szorítani az érzelmeket is.
Mondanom sem kell, ez a legnehezebb feladat. Senkit nem beszélnék le arról, hogy – hozzám hasonlóan – nagy vehemenciával vesse magát a vitákba, de mindenkit arra kérnék, hogy az adott téma iránti szenvedélyét ne keverje össze a saját, illetve a másik érzéseivel.
Különösen befogadóként kell észnél lennünk, hiszen attól, hogy valaki nem ért velem egyet, még nem engem támad, legfeljebb a véleményemet (vagy még azt sem). Tudom, hogy a táborokban nehéz ezt elfogadni, de a politikai nézetrendszerünk nem egyenlő a személyünkkel vagy az életünkkel.
Még a kampány alatt sem. A többségünk a helyi politikának nem résztvevője, csak szemlélője, azaz semmi nem indokolja, hogy érzelmileg is bevonódjunk a szavazótáboroknak produkált előadásba.
Mi a nézők vagyunk, és magáról az előadásról vitatkozunk. És nem a meggyőzés igényével, hanem csak a magunk kedvéért. Ha közben esetleg oda-vissza átkerülnek információk egyik törzsből a másikba, az már csak hab a tortán. Élvezzük ki, és maradjunk jó szomszédai egymásnak.
