Nagyszéna, szerelmem

Budakeszi Blog | 2019.04.28. 19:00

Május 6-án, hétfőn várják a városházára (nem a művházba!) a nagyszénászugiakat, hogy a terület fejlesztéséről beszélgessenek. Ami a különélők egy részében másképp csapódik le, mint azt egy városlakó elsőre gondolná. Felsmann-Vass Virág írása 

6 éve élünk Nagyszénában. Eleinte még béreltük a házat, aztán nem volt kegyelem, beszippantott minket a hely szelleme (ld. cím), és megvettük.

Már korábban is találkoztam az ambivalenciával a közvélekedésben, ami Nagyszénát övezi, de korábban nem volt ez ilyen húsbavágó, mint most – nem is foglalkoztam vele. De mostanában… sorra futok bele a helyzetekbe, amikor magyarázkodom:

nem, nem szeretnék gázt, nem szeretném, hogy belterület legyen, nem kell közvilágítás, nem kell villamos.

Valamiért Budakeszin csomóan azt hiszik, hogy az emberek azért költöznek fel ide, mert reménytelenül, de mindenképpen hisznek abban, hogy ez valami bitang jó befektetés, amiből pár éven belül meggazdagszunk, hmmm, aha, aha. Hogy ez a klasszikus felállás – megveszed olcsón, és ezerszer annyiért eladod, amint belterületté nyilvánították, MINT MAKKOSON.

Jó ég, emberek! Nagyszéna nem egyhamar lesz ebben a helyzetben, bárhogyan is ágáltok ellene, vagy bármit is tesztek érte, mindegy tulajdonképpen.

Kettőféle álláspont különíthető el helyben, Nagyszénában; az egyik a fentebb említett „miért-nincs-már-busz?”, „legyen-gáz!”, „legyen-közvilágítás!” vonal, a másik meg semmit nem akar, csak hogy minden évszakban fel- meg lejusson, és békén hagyják.

nagyszena_domb_utca.jpg

Na jó, egy gyalogút még jó lenne a kétlábonjárók miatt. És közvilágítás sem kell a fényszennyezés miatt, mert ha van közvilágítás, hogyan nézzük majd a csillagokat a kertjeinkből? Ja, és állítsa meg valaki a szemetelőket, ha szemetet szedünk, vigye el, adjon zsákokat, slussz-passz.

Nna, ez a két álláspont. Biztos rájöttetek, hogy én ez utóbbit osztom. Már csak azért is, mert opportunista lévén nem szívesen megyek szembe a dolgokkal. Márpedig a dolgok rendes menete szerint a másik álláspont hívei még sokáig lesznek csalódottak. Mi ellenben

pont azért költöztünk ide (és még jó sokan), mert nem kell nekünk a város zaja/fénye, a civilizáció en bloc…

Persze vannak dolgok, amiken szívesen finomítanék, és fogom is ebbe az irányba tolni a dolgokat – remélem – a többi nagyszénásival egyetemben. Csakis azért, hogy boldoguljunk :)

Az egyik ilyen a beépíthetőség, a SZÁZALÉK kérdése. Jelen pillanatban a területen a beépíthetőségi százalék 3. Három!! Korábban, évekkel ezelőtt a szerencsések még 40 négyzetméteres házakat húzhattak fel a telkeikre, ami

inkább 7, mint 6%-os beépítettséget eredményezett,
és persze vannak olyan telkek, amelyeken még ezt is meghaladó nagyságú építmény díszeleg.

Hát és ez oké? Kérdem én az illetékeseket: nem kellene elmozdulni erről a 3%-ról? Miért gondolja bárki, hogy pusztán a százalékos téma pozitív változása beköltözési hullámba fordul? Mert ezt hiszi mindenki…

Pedig a hely egyéb stabil jellemzői (csatorna nyista, gáz nyista, közvilágítás nyista, BKV vagy azzal egyenrangú közlekedési megoldás nyista) akkor is megmaradnak, és sokakat visszatartanak továbbra is a beköltözéstől. Szerintem.

(Jó, nem csak szerintem. Alakulgat a helyiek összefogása, alakulgat a közös vélemény, a közösen képviselhető álláspont. A mostani fórumon meg is jelenik majd ennek több képviselője, valamint szavazás is volt, ahol a fejlesztési célok közül magasan a legeslegtöbbet a 10%-os beépíthetőség kapta, nem pedig a gáz, vagy a csatorna vagy a vagy a vagy a…)

A kis kitérő után pedig íme a másik dolog, ami elérhető és el is érendő rövidtávú célként fogalmazódik meg bennünk – de bennem mindenképpen – ez pedig

a meglévő és leendő házak ÜDÜLŐ-ként avagy hétvégi házként való minősítésének, ebbéli létezésük elfogadásának kérdése.

700 főt meghaladó állandó lakosság vagyunk, SŐT, és ennek többszörösére tehető a tavasztól őszig időszakosan kint tartózkodók száma.

Jelen pillanatban a józan belátás, a számítások és a jelek alapján Nagyszénászug területe továbbra is „kiskertes terület” marad. Az építési, beépíthetőségi százalékok – nagyon reméljük – hogy elmozdulnak a 10% felé, de az övezet besorolása nem valószínű, hogy mostanában gyökeresen megváltozik.

Egy kis jogászkodás a szerkesztőtől
A jelenlegi helyi építési szabályzat (HÉSZ) tiltja a lakó- és üdülőépületek elhelyezését Nagyszénászugban, és ezzel a meglévő épületek átminősítését is. Az egyetlen lehetőség a gazdasági épületek létesítése, így eléggé megszaporodtak az alma- és egyéb terménytárolók.
Csakhogy az üdülőkre vonatkozó tilalom ellentétes a kormányrendelet (OTÉK) 7. § (2) bekezdésében foglalt szabállyal, amely szerint az övezeteket meglévő vagy tervezett rendeltetésük szerint kell besorolni. Ez pedig nemcsak a magára a besorolásra, hanem a részletszabályokra is vonatkozik.
Nagyszénászug a meglévő rendeltetése szerint évtizedekre visszanyúlóan kiskertes üdülőterület, kiépült ivóvíz- és elektromos hálózattal, és jó ideje rendszeres szemétszállítással, ahol szinte minden telek beépített, legális, a földhivatali térképen is feltüntetett épületekkel. Tervezett rendeltetése pedig a távlati célokat kitűző településszerkezeti terv (TSZT) szerint továbbra is „kiskertes terület” marad, ahol a lakócélú(!) átalakulás nem támogatható.
A hatályos HÉSZ tehát mind a meglévő, mind a tervezett rendeltetés alapján ellentétes a magasabb szintű OTÉK-kal, és jogellenesen korlátozza a tulajdonosokat az üdülőépületek elhelyezésében, illetve átminősítésében.

Nekünk ez azért lenne a boldogság, elégedettség felé vezető úton egy fontos mérföldkő, mert abban a pillanatban, ahogy az egyébként nagyon is lakóházainkat legalább hétvégi házzá vagy üdülőépületté tudnánk minősíttetni, rögtön fel lehetne használni többek között a lakástakarékpénztár jellegű megtakarításokat. Gyanítom, hogy a hitelezési gyakorlat is pozitív irányba változna.

Az Önkori hatástanulmányt rendel, aminek én spec nagyon örülök. Vannak hangok, akik szerint mindezt azért teszi, hogy megerősíttessen a helyzet jottányit-sem-változtatásának szándékában, de én igenis bizakodom, és hiszek. Hiszek abban, hogy ők is látják, hogy

az eddigi hozzáállás nem helyes, a kialakult állapotot ugyan nem szentesíteni kell, de tudomásul kellene venni.

Nagyon is hiszek a megegyezésben, a kommunikáció erejében, abban, hogy lesz olyan megoldás, ami nekünk, nagyszénásiaknak is, és egész Budakeszinek jó :)

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: fórum városfejlesztés Nagyszénászug FVV

süti beállítások módosítása