Kisebb kukák kellenek jövőre

Doleschall Tamás | 2014.08.25. 10:00

Négy hónap múlva, 2015. elejétől kötelező lesz szelektíven gyűjteni a hulladékot. Nemcsak annak, aki elviszi, hanem annak is, akinél keletkezik. Nálad is, nálunk is. És sokkal jobban járunk azzal, ha kisebb kukákba pakolunk. 

Bár az új hulladéktörvény már 2013. júliusától érvényben van, a jelentős változások csak fokozatosan, szinte hónapról-hónapra lépnek életbe. Az utolsó ilyen lépcső a mindenkire kötelezően teljes körű szelektív gyűjtés bevezetése 2015. január 1-től. Hogy ez pontosan mit jelent számunkra?

Jóval kevesebb szokásos, vegyes háztartási szemetet. Hogy pontosan mennyivel, azt az fenti ábrán láthatod. Őrületes arányok: gyakorlatilag

a háztartásokban keletkező hulladék ötödének
kellene csak a kukákba kerülnie.

És ez nemcsak becslés vagy a lényeget elfedő statisztika. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy pontos saját adataim vannak az új rendszerről, még mielőtt azt bevezették volna: nálunk már több mint tíz éve kiválóan működik.

Amikor kezdtük, Budakeszi még nem volt szelektív gyűjtés, de a papírt, az üveget, azt a kevés fémet meg a zöldhulladékot már akkor is külön kezeltük, mint sok más helybéli háztartás. Aztán megjelentek a gyűjtőszigetek, ahová a műanyagot is ki tudtuk vinni, és mi rögtön kisebb kukára váltottunk, 110 literről 50 literre. Azóta jócskán gyarapodott a családunk, idővel a konténerek helyett is házhoz jöttek a válogatott szemétért, de a kiskuka változatlanul kiszolgál minket, 2-3 hét alatt telik meg.

Igen jól olvastad: egy hatfős háztartásban 2-3 hetente kell az utcára vinni az 50 literes kukát. Nem tömörítünk, nem csalunk, csak minden újrahasznosíthatót külön gyűjtünk. A mi példánk talán annyiban nem jellemző a többségre, hogy nem vagyunk tipikus fogyasztók, kevés készárut veszünk, inkább alapanyagokat, és lehetőség szerint kerüljük a túlméretezett csomagolásokat.

A szelektív gyűjtés egy átlagos háztartásban is
simán megfelezi a kukába szánt hulladékot.

Ha marad mostani szállítási rend (és miért ne maradna), akkor mindenkinek, aki eddig nem kezelte külön az összes szemétfajtát, érdemes lesz eggyel kisebb kukát üzembe állítania. Már csak azért is, mert feleakkora súlyt kell majd emelgetnie.

Meg persze azért, mert a kukaméret alapján fizetjük a szemétdíjat. Aki 110 vagy 120 literesről vált 50 literesre, annak a kuka ára fél év alatt megtérül. Ha jövőre árat emelnek, akkor még hamarabb. De ha most váltasz, akkor még annál is hamarabb.

Csak egy kisebb kukára kell szerződnöd a szolgáltatóval. Ehhez elég annyi, hogy írsz nekik erről egy levelet vagy egy e-mailt, és várod az új szerződést. Kukát akkor kell venned, ha már életbe lépett az új jogviszony. Az ügymenetnek azért nyilván van valamennyi átfutási ideje, főleg ha egyszerre sokan módosítanának.

Érdemes tehát mielőbb kisebb kukára váltani.

(Budakeszin a hulladékgyűjtést a Depónia Nonprofit Kft. végzi, postacíme: 8000 Székesfehérvár, Sörház tér 3., e-mail címe: titkarsag@deponia.hu.)

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sitya 2014.08.27. 07:38:29

Nálunk 75 literes kuka van (5 fős család), de az is csak ritkán telik meg, lehet, hogy 50-es lesz belőle. A havi szelektív szállítás mellett a komposztálás igen nagy jóság.

A Depónia viszont legrosszabb hulladékszállító, akivel eddig találkoztam. :S

Címkék: pénzügyek szemét hulladék kuka szemétszállítás szelektív gyűjtés városüzemeltetés DT

süti beállítások módosítása