Mégis mi a terv, mi lesz a makkosi utakkal?

Budakeszi Blog | 2015.04.28. 09:00

Úgy fest, rendes utak idén már nem lesznek. A kivitelező okkal lobogtatja a szerződést, amit a várossal kötött. Az önkormányzat pedig magyarázkodik, holott csak le kellene tenni az asztalra, hogy mi következik ezután. Frank Tamás írása 

Lassan tényleg megkezdődik a csatornázás utáni úthelyreállítás, az érintettek közti egyeztetések eredményét ismerjük. Sejtjük, hogy mi lesz, és azt is, hogy ezen már nem fogunk tudni változtatni. Az okos ember más kárán tanul, a buta a sajátján sem, próbáljunk meg valahol a kettő között megállapodni. Nézzük a megválaszolatlan kérdéseket, találjunk ezekre válaszokat, hogy a következő nekifutásra már tényleg járható útjaink legyenek.

Az egyeztetések vége felé világos lett, hogy a kivitelezőtől valóban nem várhatjuk el, hogy a lakosok érdekét figyelembe vegye, hiszen az önkormányzattal kötött szerződésben rögzített pontos megrendeléshez képest nincs mozgástere. Itt a tényleges megvalósításra kell odafigyelni: ha véletlenül mégis a Széll Kálmán téri bontásnál felmart aszfalt kerülne le a makkosi utakra, akkor legalább az alapozás vastagsága legyen meg, hiszen a silány hulladékot úgy is lemossa a víz. Mindenesetre azt, hogy a megfelelő rétegrendben és minőségben történjen a helyreállítás,

csak az önkormányzat tudja leverni a kivitelezőn,
hiszen ők a megrendelők.

Arra a kérdésre viszont, hogy úthelyreállítás tekintetében mi a pontos megrendelés, senki adott választ. Hol az volt a mindent ütő érv, hogy csak sávosan szabad helyreállítani az eredeti állapotot, hol az, hogy mehet bármi teljes szélességben, de nem lehet magasabb szintű a végeredmény a kiindulásinál. A zavart, hogy pontosan mi alapján történik a helyreállítás, senki nem tudta feloldani.

Nézzük meg hát, mi van a szerződésben. Közadat, fent kell lennie a városháza honlapján. Nem volt fent, ki kellett kérni, némi türelmi idő után ki is adták egy részét.

(A közadatként kiadott szerződésből a transzparencia jegyében természetesen kimaradt a költségek pontos részletezése, holott véleményünk szerint ennek közzétételére törvény kötelezi a városházát. Szerintük nem. A pontos ügymenet erre. Jogászok kommentben segíthetnek véleményükkel.)

Amit megkaptunk, abból egészen érdekes dolgok derültek ki. Egyfelől méterről méterre lebontva megtalálható az anyagban, hogy melyik utca melyik szakasza milyen burkolattal került volna helyreállításra.

Ezek alapján szinte minden utcában kötőanyaggal ellátott burkolatot kaptunk volna. Indokolt a „volna”, hiszen a szerződés Kiegészítő tájékoztatás című fejezetében az is szerepel, hogy bizony az EU csak sávos helyreállítást támogat, így

bármi egyebet csak külső forrásból lehetett volna megvalósítani.

A megfelelő mellékletben pedig tájékoztató jelleggel azt is megtaláljuk, hogy a sávos helyreállítás a teljes szélességű helyreállításhoz képest mekkora részt jelent, négyzetméterben megadva. Nagyjából egyharmad-kétharmad az arány, a kisebb rész helyreállítása mehet a pályázat terhére, a nagyobb pedig?

Jó kérdés. Az önkormányzat a szerződés aláírásakor szükségszerűen tisztában volt azzal, hogy ha a projekt végén a terveknek megfelelően szeretnék látni a csatornázott utcák burkolatait, erre forrást kell teremteniük. A lehetőség adott volt, hiszen magára a csatornázásra nem kellett lakossági hozzájárulást kérni, lehetett volna a csapadékvíz-elvezetésre plusz úthelyreállításra, és máris tiszta sor, egy ütemben, jobb áron megoldódhatott volna Makkosmária legégetőbb problémája.

Nem ez történt, mert a választási évben
nem nézett volna ki jól a pénzbeszedés,

ehelyett most egy talán ideig-óráig sem működő burkolatot kapunk, amiért – immár jól látszik – egyértelműen az önkormányzat felelős.

De tekintsünk előre, hiszen a mostani megoldás úgy sem éli túl a telet. Lássuk a terveket, lássuk az ütemezést, amit végrehajtva járható lesznek a makkosi utak! Ehhez minimum az kell, hogy az önkormányzat az eddig tapasztaltakra rácáfolva legalább egy kicsit gondolkozzon előre, sőt esetleg beszéljen is róla, hogy tudjunk valamihez igazodni. Nem, nem olyan ígéreteket várunk, amilyeneket a választások előtt kaptunk. Azokról már kiderült, mennyit értek. Kérdéseink vannak bőven:

  • Van-e engedélyes csapadékvíz-elvezetési terv Makkosmáriára? Ha nincs, mikorra lesz?
  • Van-e kiviteli terv ugyanerre? Ugye nem a kivitelezésről van szó, pusztán a tervekről, melyek alapján a megfelelő források esetén el lehetne kezdeni a megvalósítást.
  • Van-e engedélyes útterv a nagy forgalmú utcákra: Makkosi út, Megyei út, Gerinc utca, Gábor Áron utca, Kert utca, Szász utca? Ha nincs, mikorra lesz?
  • Melyekre van kiviteli tervük? Amelyikre nincs, mikorra lesz?
  • Merre vannak közzétéve ezek a dokumentumok?
  • Mi a pontos elképzelés a szabályozást igénylő utcákban az útleadások kezelésére?
  • Van-e egyáltalán az önkormányzatnak pontos listája az itteni tulajdonosokról, adófizetőkről?

A válaszokról már régen tudnunk kellene, ahogy arról is, hogy mennyi hozzájárulást várnak tőlünk az árkok és a rendes burkolt utak megépítéséhez. Erről most, a nagy földtúrások idején lemaradtunk, de azért még nem mondtunk le róla végleg, sőt áldoznánk rá.

Tisztelt Önkormányzat! Ha végre-valahára

előállnak egy pontos és számon kérhető tervvel,
a lakosság örömmel nyitja meg pénztárcáját,

és száll be a költségekbe, de további évek elvesztegetésére nincs időnk. Később sem lesz sem egyszerűbb, sem olcsóbb a makkosi utak rendberakása. De Önöknek kell lépni, senki sem fog hetente dörömbölni a városháza kapuján, hogy mikor szállhatna már be egy kis útépítésbe, amíg projektterv sincs hozzá.

Őszintén reméljük, hogy meg akarják oldani ezt a problémát, és nem csak a közfelháborodás túlélése a cél.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: útépítés szennyvíz városfejlesztés csapadék csatornázás Makkosmária FT szennyvízprojekt

süti beállítások módosítása