Írasd be a bölcsődébe, hogy járhasson a családi napközibe

Doleschall Tamás | 2014.04.03. 23:00

Mert aki jelentkezik és nem jut be, az támogatást kaphat. Havi 30000 forintot. És később, amikor mások kötelezően óvodába mennek, ti maradhattok a megszokott környezetben. Csak most ne tétovázz! 

Mert nincs sok időd: április 7-én és 8-án lehet beiratkozni a Fő utca 133. alatt (a Posta mögött), mindkét napon reggel nyolctól délután négyig. Amit vinni kell, azt felsorolják a hivatalos tájékoztatásban. Ami hiányzik belőle, azt most kipótoljuk.

Először is minden olyan gyerek beíratható, aki a következő nevelési évben (2014. szeptember 1-től 2015. augusztus 31-ig) legalább 20 hetes és legfeljebb 3 éves lesz. A felső korhatár egészen 4 éves korig kitolható, ha a gyermek testi vagy szellemi fejlettsége indokolja. Például ha nem szobatiszta, és emiatt nem mehet óvodába.

Aki beiratkozik, az nemcsak a bölcsődébe jelentkezik, hanem megteszi az első lépést a családi napközis támogatás felé. Ez annak járhat, akinek nem vették fel a gyermekét a bölcsibe. Lehet akár két és fél éves is. Ha nem jelentkeztek, akkor nincs elutasítás, és nincs támogatás sem. Tehát annak is érdemes nekifutni, aki biztos benne, hogy lemarad.

Ők régebben be sem adták a papírjaikat, annyira nem volt hely. A népességi adatok alapján nem lehettek kevesen. Mondjuk a bekerülőkről sem tudhatunk semmit, mivel fél éve nem kapok választ arra a kérdésre, hogy legutóbb hány gyereket vettek fel, illetve hányat nem. Totális látencia.

Az sem ismert, hogy idén hány helyre jelentkezhetünk. A kimaradásnak most azért jóval kisebb az esélye, mint egy éve, mert

az új bölcsőde szeptemberi átadásával
megduplázódik a gondozottak száma.

De még így is lesznek, akik nem férnek be, és akiken csak a magánbölcsik és a családi napközik segíthetnek. Feltéve, hogy meghosszabbítják a támogatás hatályát. A mostani konstrukció ugyanis csak ez év augusztus 31-ig biztosít pénzt a tavaly kimaradóknak.

Nekik biztosan kipostázták a rendelet mellékletét képező két nyomtatványt, mert az önkormányzat honlapjáról letölthető dokumentumban nincs benne. Ha valaki mégis most kapna észbe, feltettem a két űrlapot egyben, hogy hozzájuthasson. Még négy hónapra igényelheti a támogatást, ha időközben nem fogyott el a keret.

Mi, többiek, pedig erősen bízunk benne, hogy folytatják ezt a kezdeményezést.

És emiatt érdemes jelentkezni.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Silencefinie 2014.04.05. 09:54:29

A bölcsőde szociális intézmény - ami azt jelenti, hogy elsősorban azoknak van, akik máshogyan nem tudják a gyermek nevelését-gondozását megoldani.

Ez pedig elgondolkodtató: sokkal jobb volna a gyermeknek, ha otthon tudnának maradi vele!

Aki tudja, oldja meg ezeket az éveket a gyermekével együtt maradva - a gyermek érdekében! Ez a kor a legfontosabb a gyerek fejlődése szempontjából és nagyon nem mindegy, hogy hogyan telik el - mondjuk éppen édesanya nélkül.

Ha ez a támogatás arra ösztönzi a szülőket, hogy ilyen-olyan bölcsibe vigyék a gyermeket, akkor nagyon rossz kezdeményezés, olyan, ami a gyerek kárára tesz.

Sokkal jobb lenne ha azt támogatnák (végre!), hogy a szülő otthon maradhasson a gyermekével.

sitya 2014.05.02. 12:38:35

Nem tudjátok, Budakeszin van olyan, hogy születési támogatás? Sok helyen, budapesti kerületben van, de itt nem találtam a városházi honlapon, mondjuk ez nem jelent semmit...

Doleschall Tamás 2014.05.02. 16:33:13

@sitya: Szerintem Budakeszin nincs ilyen, de mindenkinek jár az államtól az anyasági támogatás: www.allamkincstar.gov.hu/maganszemelyek/anyasagi_tamogatas

sitya 2014.05.02. 17:36:38

@Doleschall Tamás: Köszi, az megvan, csak szok helyen van települési bónusz is, de ezek szerint itt túl sok a gyerek :))

Címkék: gyerekek pénzügyek bölcsőde családi napközi DT

süti beállítások módosítása