Szabad-e teret adni egy kistelepülésen az országos pártpolitikának? Úgy látszik, a szomszédos Telkiben már tudják erre a kérdésre a választ. Döntöttek, mert féltik a nyugalmukat, az igazán fontos helyi ügyeiket és persze kisközösségüket – példát adva ezzel a valóban értékelvű helyi gondolkodásra. Illisz L. László írása
Olvastam, hogy Telkiben az önkormányzat szeretné megőrizni a település pártoktól mentes közegét, és ezzel együtt a lakók nyugalmát. Ezért a település honlapján közzétett nyilatkozatban szögezték le, hogy Telki lakóinak nyugalma érdekében a község képviselő-testülete a jövő évi választások közeledtével is minden eszközt megragadva igyekszik korlátozni a „zavaró politikai tevékenységek” megjelenését a településen.
Azt írják: Telki vezetősége évtizedek óta arra törekszik, hogy a településtől távol tartsa az országos pártpolitikát. A községben érzékelhető, kormánypárti majd ellenzéki politikai „mozgolódás” ellenére (az egyik országos párt már kétszer kért az idén közterület-foglalási engedélyt) igyekeznek megőrizni Telkiben a „pártoktól mentes” közéletet.
A képviselő-testület garantálja azt is, hogy a falu portálja és a helyi lap, a Telki Napló a jövőben sem ad teret egyetlen országos párt hirdetésének sem. A helyi médiumok független weboldalként, illetve hírújságként működnek majd a voksolások ideje alatt is.
Nagyon jól teszik.
Munkám miatt kénytelen voltam meglehetősen közelről szemlélni a rendszerváltozás óta eltelt évtizedek belpolitikai csatározásait, és mára szilárd meggyőződésemmé vált, hogy a 20 ezer lakosnál kisebb lélekszámú településeken egyáltalán nem szabadna teret adni a pártpolitikának. (Szerencsére az embereknek azért van magukhoz való eszük és – amennyire az elmúlt két önkormányzati választásra visszaemlékszem – a kistelepüléseken országszerte egyre több független polgármesternek és önkormányzati képviselőnek szavaznak bizalmat.)
Úgy gondolom, hogy
a kisközösségeknek éppen a számonkérhetőség
és a teljesítményelvűség lehet az egyik legfőbb ereje.
A nagypolitika négyévenként üzemszerűen rátelepszik az életünkre, mélyen a szemükbe néznek, a politikusok gondosan koreografált lakossági fórumokon kerülnek testközelbe a választóikkal, hogy aztán a voksolást követő négy esztendőben hűvös távolságtartással intézzék az ország ügyeit.
Egy helyi képviselő ezt nem teheti meg, hiszen szembe jön velünk a piacon, összefutunk vele az utcán (talán köszön), vagy éppen éjfél után, a parketten lekérjük a nejét az iskolabálon. Vagyis képtelenek vagyunk elkerülni egymást, hiszen a kisközösségeknek éppen az az egyik leginkább szerethető tulajdonságuk, hogy lakóinak közük van egymáshoz. Ugyanazokon az ócska, bokatörő járdán botorkálunk, ugyanabban düledező, lassacskán már ólnak is csak jóindulattal alkalmas Forfa iskolaépületbe visszük reggelente a gyermekeinket, és együtt vesszük észre, hogy valahogy mindig a négyéves választási ciklus utolsó negyedében fognak hozzá az útjavításhoz, a bölcsődeépítéshez vagy bármihez, közben pedig nem nagyon történik semmi. Persze azért ez nem akkora baj, mert ekkor legalább történik valami, aminek lehet egy kicsit együtt örülni.
Aztán újra eljön a választás napja, a polgárok az urnákhoz járulnak és döntenek.
Miként a nagypolitikában, az önkormányzati voksolások estében is két alapvető szempont vezérelheti a választó döntését: egyrészt a pártszimpátia, másrészt pedig a hatalom megszerzéséért vívott küzdelembe beszálló erők/személyek valódi teljesítménye.
Az elmúlt hónapokban Baján, egy önkormányzati választókerületi helyért lezajlott szégyenteljes és riasztó pártpolitikai versengés világosan megmutatta, miféle eszement helyzetet képes teremteni az a szemlélet, amikor
a helyi ügyekben nem a valódi teljesítmény,
hanem a nagypolitika kezd el dominálni.
Emlékszik valaki a bajai cirkusszal kapcsolatban egyetlen olyan nyilvánosan elhangzott mondatra, amely a jelöltek valós teljesítményéről szól? Aligha. Csak az számított, hogy kit melyik politikai erő támogat, tegyük hozzá, időnként teljességgel nemtelen, amorális és a kriminalitás határát súroló eszközökkel, módszerekkel, szavakkal.
És pontosan ez az a kártékony, megosztó és sehová sem vezető személet, amit feltétlenül ki kellene rekeszteni egy kistelepülés közéletéből. Ez eredményezi azt a józan ésszel szinte értelmezhetetlen helyzetet, hogy egy tucatnyi főből álló helyi képviselő-testület frakciókra szakad, ezek az asztaltársaságok elkezdik egymással szemben (politikai vagy esetleg ideológiai alapon) meghatározni önmagukat, az asztalnál helyet foglalók pedig előbb-utóbb komolyan elhiszik magukról, hogy ők valamiféle helyi politikát csinálnak. És ez már sokkal inkább siralmas, mint vicces. Aztán jönnek a politikai alapon zajló összecsapások, a presztízsharcok, végül pedig a következő választáson induló képviselők – kivéve persze a valóban függetleneket – magukra húzzák a saját pártjuk logójával ellátott trikót, bízva abban, hogy a politikailag megosztott ország közéleti lövészárkainak két oldalán egymásra acsarkodó választók valós teljesítmény híján, pusztán a pártszimpátia alapján úgy is hatalomhoz juttatják/hatalomban tartják őket.
Szánalmas logika, de sajnos működik.
Mindez persze nem zárja ki azt, hogy egy pártszínekben induló és tevékenykedő helyi képviselő ne végezhetné jól, eredményesen a munkáját, vagyis ostoba döntést hoz az a választó, aki pusztán a pártkötődés miatt nem voksol valakire.
Úgy gondolom, akkor működik igazán jól egy kisközösség,
ha képes olyan belső erőteret teremteni, amelyben csak a teljesítmény lehet az érték valódi fokmérője,
függetlenül attól, hogy ki melyik párt zászlaját lobogtatja éppen.
Vagyis úgy gondolom, bölcs, példamutató döntést hoztak Telkiben, amikor minden erővel igyekeznek kirekeszteni településükről a nagypolitikát. És alig hiszem, hogy a telki polgárok sűrű sorokban vonulnak majd az önkormányzat elé tiltakozni, hogy nekik bizony rettenetesen hiányzik az, amikor a vasárnapi piacon helyi potentátok gyűjtik a támogató aláírásokat anyapártjuk országos kampányához.
Egy kistelepülés a helyi vezetés és persze a helyi média foglalkozzon a helyi ügyekkel. És csak az ügyekkel, a jó ügyekkel, a fontos ügyekkel, közös ügyeinkkel. Függetlenül attól, hogy ki kinek a kicsodája, mögötte milyen érdekcsoport nyomását vagy melyik politikai oldal eszméit sejthetjük.
Mert ez nem vezet sehová.
