Művelődési központ vagy közösségi ház? Ímhol a múlt, de hol a jövő?

Doleschall Tamás | 2017.10.10. 12:00

Eretnek gondolatok a művházról és arról, hogy hol az önkormányzat helye a kultúrában és a közösségi térben. 

Disclaimer: Ha úgy általában nem bírod a különc véleményeket, amelyekben régi, jól bevált megszokásokat kérdőjeleznek meg, akkor ne is olvass tovább. Ha viszont egy most belefér, akkor hajrá!

Adott a helyzet: van Budakeszinek egy 36 éves művelődési háza, korának megfelelő, leharcolt állapotban. Esedékes lenne a teljes felújítása és korszerűsítése, de ezek nem orvosolnák az épület rossz adottságait, és mindemellett annyiba kerülnének, mint egy új kultúrház felhúzása.

Ésszerűnek tűnik, hogy a település akkor inkább építsen egy szebb, jobb, nagyobb komplexumot, könyvtárral, előadó- és/vagy színházteremmel, valamint egyéb közösségi helyiségekkel. Pedig logikusan előbb azt a kérdést kellene feltenni, hogy

szüksége van-e Budakeszinek művelődési központra?

És ha igen, pontosan milyen funkciókra? Mert azt azért látni kell, hogy nemcsak a könyvtár nőtte ki a maga épületrészét, hanem számos kulturális közösség és szolgáltatás működik a művházon kívül.

Nem meglepő, hiszen az idős-foglalkozások természetes közege az idősek napközije, a gyerekprogramoké az óvodák és iskolák, és így tovább. A budakesziek egyre több közösségi teret használhatnak kulturális célokra, és azon érdemes elgondolkodni, hogy milyen előnyökkel (szinergiákkal) és hátrányokkal járna, ha ezeket (vagy néhányukat) egy helyszínre vonnák össze.

A mostani és a korábbi, leégett kultúrház eredeti koncepciója nagyjából ez a központosított, forrás-szerep volt. Mert maga

a művelődési ház történetileg
a szocialista társadalomtervezés terméke,

ahol a népművelés eszközeivel kívánták széles tömegek számára hozzáférhetővé tenni a kultúrát. Ami egyébként nagyjából sikerült, és éppen ezért vált egyúttal túlhaladottá is.

Ma már a közművelődés központi szervezésére nincs szükség, kezdeményezés és választék van bőven, a közösségek önszerveződése és a kulturális szolgáltatások térnyerése határozza meg ezt a szférát.

Pont úgy, ahogy egy polgári társadalomra jellemző. Az oda-vissza rendszerváltásokat vagy szocialista érzelmű rezsimeket nélkülöző,

régi kapitalista országokban
nincs is ilyenfajta művelődési ház,

és nem valamilyen elvont eszmei, hanem szimplán gyakorlati okokból.

Ahol a polgárok különféle csoportjai hitük, elköteleződésük vagy hobbijuk szerint maguknak építenek közösségi helyiségeket, ahol a kocsmák és éttermek üzletviteli okokból emelnek nagytermeket, és rendeznek benne koncerteket, esküvőket, ahol használaton kívüli pajtákat és templomokat alakítanak át magánerőből közösségi célokra, ott az önkormányzatnak (vagy az államnak) csak akkor kell szerepet vállalnia, ha ahhoz egyéb, hosszú távú közösségi érdek fűződik.

Városi viszonylatban ilyen például a könyvtár, amely információs csomópontként köti össze az egyetemes kultúrát a lokálissal, a nyugdíjasokat az iskolásokkal, és aligha jöhetett volna létre, illetve maradhatna fenn üzleti számítás alapján vagy egy elhivatott kisközösség jóvoltából. Viszont sajnos a fordítottja is igaz: minden olyan kulturális térbe,

ahová a városi önkormányzat feleslegesen beteszi a lábát,
onnan kiszorítja az önszerveződő közösségeket,

és hiába a jó szándék és az elkötelezettség, pont ellentétes hatást vált ki, mint amiért beavatkozott. Így jönnek létre az alig látogatott kiállítások, az erőltetett jókedvvel önigazoló rendezvények és a kiherélve őrzött-ápolt hagyományok.

Szóval igencsak csínján kellene bánni azzal, hogy mihez nyúlnak ebben a szférában, mert sokkal mélyrehatóbb következményei lesznek, mint mondjuk a közigazgatási túlterjeszkedésnek.

Mielőtt tehát az önkormányzat építene egy másfél-kétszer akkora művelődési központot, mint a mostani, tisztázni kellene, hogy egyáltalán

miben tudnák hatékonyan és nem kontraproduktívan
segíteni a szerteágazó közösségi élet szereplőit.

A különböző helyszíneken különböző profillal megtartott rendezvények közös pontja lehet például a hangosítás és egyéb technika, a catering, továbbá egyfajta, összefogott marketing biztosítása. És még nyilván sok minden, amiről a kisközösségek tagjai vagy a kulturális szolgáltatók tudnának többet mondani.

Az persze közel sem biztos, hogy az önkormányzatnak minden ilyen feladathoz érdemes saját kapacitást kiépítenie. De ettől még fel kell mérniük a távlatos(!) igényeket, hozzá kell igazítaniuk a személyi és technikai struktúrát, és csak azután következhet az, hogy mindehhez milyen ingatlanra lenne szükség. Úgy lehetne kiszabadulni végre a múlt béklyóiból, ha

nem egy letűnt korszak elavult koncepcióját
öntenék betonba a következő 30-50 évre.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: közélet kultúra városfejlesztés városközpont új városközpont DT EFMK