Igazgatóváltás az iskolában – mi történt? I. rész

Doleschall Tamás | 2017.08.22. 13:00

Hat év után új vezetőt kapott a SZIA, búcsúzunk a régitől. Az ide vezető események és okok többsége eddig rejtve maradt, pedig egyáltalán nem intim részletekről van szó. Az iskola Budakeszi egyik legfontosabb közügye. 

Július utolsó napján Czifra Zsuzsanna iskolaigazgató (nem mellesleg önkormányzati képviselő és az oktatási+mindenmás bizottság elnöke) szívhez szóló üzenetben búcsúzott el tanítványaitól és kollégáitól. A Facebook-posztra tengernyi köszönő, biztató komment érkezett, és mind között újra meg újra visszatért a kérdés: miért?

czifra_bucsuposzt.png

A teljes válasz az érintettek elmondásai alapján rajzolódhatna ki, itt csak az eseménysor és a hat évre visszanyúló előzmények egyfajta, szubjektív magyarázata kaphat helyt. A történet számomra elsősorban nem a személyes vonatkozásokról, hanem Budakeszi iskolájáról szól, amely – mint minden település vagy városrész esetében – a legjelentősebb közösségformáló helyszín.

A leköszönő igazgató, (sokéves ismeretségünk okán a legnagyobb tisztelettel a keresztnevén említve) Zsuzsa másfél évtizedes szakmai múlttal, már önkormányzati képviselőként lett előbb igazgató-helyettes, majd később egy évre megbízott, végül 2012-ben öt évre kinevezett igazgató.

Akkoriban még mindenhol a képviselők, azaz helyi politikusok választották meg az önkormányzati fenntartású iskolák vezetőit, ám azzal, hogy Zsuzsa benn is ült a testületben, az átlagosnál biztosabb hátországgal és jobb érdekérvényesítő képességgel rendelkezett.

A stabil háttér jól jött, hiszen Zsuzsa nagyon elszántnak mutatkozott az iskola megújítására. Emlékszem a terveire és az ígéreteire, hogy milyen mélyreható változtatásokra van szükség a már akkor is ismert problémák megoldásához.

A kezdeti hatalmas ambíciók
azonban szépen lassan elporladtak.

Először az önkormányzatról derült ki, hogy továbbra is csak annyira érdekli őket az iskola, hogy minél kevesebbe kerüljön. Nemcsak pénzben, hanem időben és energiában is. Minden más ügyre több figyelem és több erőforrás jutott: az új városházára, a szennyvízprojektre, a közterületekre, a közbiztonságra, a mindenféle pályázatokra és nem utolsósorban a rendezvényekre meg a propagandára.

Hiába lett tehát egy képviselő az igazgató, ez nem járt különösebb előnnyel az iskola számára. A dolog éppen fordítva működött: a városvezetés azt várta el Zsuzsától, hogy képviselje az intézményben és a szülők felé a fenntartói minimalizmust.

Ne szépítsük, Zsuzsa a politikai hátországért (védelemért és képviselői fizetésért) cserébe engedelmesen asszisztált ahhoz, hogy az önkormányzatnál ne kelljen tudomást venniük az iskola települési léptékű gondjairól.

Ezzel persze egyben meg is védte az iskolát a helyi politikusok okvetetlenkedéseitől, háborítatlan miliőt biztosítva az általa tervezett, átfogó szakmai megújulásnak. Azt ugyanis

több indikátor már akkor is jelezte, hogy az intézmény
a korábbi években-évtizedekben kátyúba ragadt.

A nagymérvű elvándorlás, illetve be nem íratás azt mutatta, hogy az iskola sokkal több potenciális diákot veszít el, mint amennyit a Prohászka algimnáziuma felvesz. A tanulói kompetenciák és a családi háttér kapcsolatát elemző indexek pedig nem sok jóval kecsegtették az iskola mellett kitartó szülőket.

Most, öt-hat évvel később sajnos ugyanezeket a jelzéseket láthatjuk, ami azt a gyanút erősíti, hogy Zsuzsának az iskolán belül sem sikerült olyan léptékű változásokat elindítani, mint amilyeneket eredetileg szándékozott.

Időközben azért alaposan átalakult a jogi-szakmai környezet: az új köznevelési törvénnyel egy jelentősen merevebb és centralizáltabb oktatási rendszer jött létre, amely a pedagógusok számára is inkább újabb terheket és korlátokat hozott, de az igazgatók kezeiből is kicsavart jó pár eszközt az amúgy is kevésből.

E kormányzati döntések biztosan megnehezítették az intézményvezetők munkáját, de ne feledjük, éppen abban a politikai-eszmei hátországban születtek, amelynek Zsuzsa is a képviselője. Az értékidegennek tehát semmiképp sem mondható változások akár segíthették volna is kirántani az iskola szekerét a kátyúból.

Hogy mégsem így történt, annak én azonban sokkal inkább belső, vezetői okait sejtem, mégpedig azt, hogy Zsuzsa

igazgatóként sem tudott kilépni
a politikai gondolkodásmódjából.

Befelé is politizált. Ezalatt nem valamiféle pártpolitikát kell érteni, hanem csak azt, hogy a vezetői döntéseknél sokat nyomott a latban, hogy azok milyen vélt vagy valós választói csoportokat érintenek.

Márpedig Budakeszin, ahol a település vezetése és közélete még mindig falusias (értsd: rokoni-baráti-szeretői) viszonyok mentén szerveződik, és ebbe az iskola – mint ugyebár a legjelentősebb közösségformáló helyszín – alaposan beágyazódott, nehéz elképzelni olyan iskolavezetői döntést, amelynek ne lenne valamilyen tovagyűrűző hálózati hatása.

Ennek megfelelően Zsuzsa olyan óvatosan nyúlt mindenhez és mindenkihez, hogy a kezdeti terveiből és ígéreteiből az igazgatói ciklusa végéhez közeledve alig valósulhatott meg valami.

Ettől persze még nyugodtan maradhatott volna az iskola élén nemcsak Budakeszin, hanem bárhol az országban. Végül nem így lett, és ez annak a sűrű másfél évnek a következménye, amely egy szülői segélykiáltással és az új iskola építésének hírével kezdődött.

A következő rész itt olvasható.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: oktatás politika közélet iskola általános iskola DT SZIA