Tavaly a Kerekmező felét parcellázták volna fel, mert csak 10 tantermes iskolát terveztek, de most is a maradék helyre szorítanák be a gyerekeket

Doleschall Tamás | 2016.09.19. 18:00

Ahogy növekszik a tervezett iskola mérete, úgy csökken a Kerekmezőnek az a része, amit a városházán lakóövezetté alakítanának. De nem tágítanak: inkább bepréselik az új intézményt egy amorf telekre, csak hogy a többi területet pénzzé tehessék. 

Három héttel ezelőtt ott hagytuk abba, hogy noha minden városfejlesztési érv a Kerekmező lakóházas beépítése ellen szól, de az önkormányzat sokkal hamarabb előállíthatja azt a helyzetet, amikor már nem lehet közcélra használni az ingatlan jelentékeny méretű részét. És ezen nem most kezdtek el ügyködni, hanem majdnem egy évvel korábban.

A képviselők 2015 októberében fogadták el az ingatlan olyan megosztását, amely szerint a belső 8800 m² jutna az új iskolának, a terület külső felén pedig kisebb telkeket alakítanának ki. Ez a 8800 m² pontosan megfelel annak a területnek, amekkorát három és fél hónappal később az iskola számára jelöltek meg a Nemzeti Sportközpontokkal (NSK) kötött szerződésben.

Ezt most emésszük egy kicsit, mert itt látszik igazán, mi az alapprobléma:

a városvezetés simán felparcellázta volna
a 10 tantermes iskola telkén kívül eső területet.

Ezzel gyakorlatilag ki is lőtték volna az iskola későbbi bővítésének a lehetőségét, hiszen a 7‑800 m²‑es telkek sem erre, sem más közcélra nem alkalmasak. Az északkeleti sarokban egyben tartott 2200‑m²‑es ingatlan pedig erősen határeset egy plusz 6 tantermes (és az azokhoz tartozó, egyéb helyiségeket magában foglaló) hozzáépítéshez, és akkor a tanuszodáról még szót sem ejtettünk.

Szerencsére jött néhány elszánt szülő, akik az iskolai igények oldaláról közelítve olyan erőteljesen kongatták meg a vészharangot, hogy az önkormányzatnál is elkezdtek 16 tantermes iskolában gondolkozni. Ennek megfelelően a képviselők

idén májusban már egy 11800 m²‑es terület
leválasztását vállalták

a Nemzeti Sportközpontokkal (NSK) módosítandó szerződésben.

De hogy az említett, nagyobb ingatlan kialakítását pontosan hogyan képzelték, arról csak három hónappal később értesülhettünk. A Kerekmező HÉSZ-módosításáról szóló határozat eredeti mellékletéből ugyanis sajnálatos módon kimaradt a tervezett megosztás vázrajza, de kérésünkre augusztus végén pótolták.

Az önkormányzat telekalakítási javaslatában azonban az iskolára szánt területet meglepetésünkre nem arányosan felnagyították, hanem

változatlan formájában hozzáillesztettek
két, kb. 1000 m²‑es fület.

Arról most ne is beszéljünk, hogy valahol eltűnt 800 m² a szerződésben másodjára vállalt területből, mert a csak így juthat 6100 m² a tervezőktől kért lakóövezetre. Sokkal figyelemre méltóbb, hogy a városvezetés tulajdonképpen ugyanazt a területet ajánlaná fel a 16 tantermes iskolához, mint a 10 tantermeshez, csak két gyerekfuttatóval kiegészítve:

Az öszvérnek sem mondható megoldást valószínűleg azért választották, mert az iskola telkének arányos növelése olyannyira elkeskenyítette volna a lakófunkcióra szánt karéjt, hogy arra már rendes családi házakat sem lehetett volna felhúzni. A városházán azonban mindezek ellenére sem tudnak szabadulni az eredeti koncepciójuktól, és

inkább alakítanak ki egy amorf, és emiatt szoros iskolai telket,
minthogy lemondjanak az eladható ingatlanokról.

És nem úgy tűnik, hogy a tervükről bármiféle józan érvelés hatására letennének. A városvezetők viszont eddig még semmilyen magyarázattal nem álltak elő, hogy mégis mi a francért kellene 800‑1150 m²-es telkeket leválasztani a Kerekmezőről.

Az NSK-val kötött szerződés alapján ugyanis az önkormányzatnak ez ügyben csak annyi a dolga, hogy az iskola területét önálló ingatlanná alakítsa – pontosan azért, hogy azon kívül semmi se kerüljön állami fenntartásba. A szerződés szövegéből egyértelműen kiderül, hogy

az állam nem akarja elvenni
sem a leendő iskola telkét, sem a maradék területet.

A városháza felől arról sem hallhattunk eddig semmit, hogy mi indokolná az iskolán kívül eső terület lakóövezetté minősítését. Hiszen az nyugodtan maradhatna intézményi övezet egy olyan városrészben, ahol a Darányi- és Barackos-tömbök beépülése után még biztosan szükség lesz közintézményekre. Épp az ilyen települési alközpont hiányzik nagyon az ugyancsak beépülés alatt álló Makkosmáriáról.

Arra meg végképp nem kaptunk semmiféle magyarázatot, hogy egyáltalán miért kellene módosítani a helyi építési szabályzatot. A hatályos szabályozás szerint ugyanis a Kerekmezőn 3000 m²‑nél nagyobb telkeket lehet leválasztani, illetve 40%‑os beépítettséggel 10 méter magas épületeket lehet emelni. Azaz

sem az iskola telkének,
sem a maradék területnek a leválasztásához,
sem az iskola építéséhez nem kell változtatni a szabályokon.

Márpedig egyéb érvek híján tényleg nehéz másra gondolni, mint hogy a városvezetés a telekalakítással, a HÉSZ-módosítással és az új iskolaépület középre telepítésével annak a bizonyos 6100 m²‑nek az eladásához szeretne közelebb kerülni.

A városvezetők szemei előtt valószínűleg az Etheles parkból befolyt összeg lebeg, ami a Kerekmező karéjára tervezett 20-25 lakásos beépítéssel kombinálva 150‑200 millió forint bevétellel kecsegteti őket.

Ha azonban emiatt mondanának le az iskola bővíthetőségéről, a járási uszoda vagy bármilyen későbbi közintézmény helyéről, akkor helyrehozhatatlan hibát követnének el a következő generációk ellen. Mert a városnak ezen a felén

ez az utolsó, közfunkcióra alkalmas,
méretes és központi fekvésű ingatlan.

Később már ha akarnának, sem vehetnének ilyet abból a pénzből, amit most ezért a 6100 m²‑es területért kapnának. Így végül a Kerekmező harmadának igazi árát nem az ingatlanvásárlók fizetnék meg, hanem a gyerekek, a tanárok, az úszni vágyók és valamennyi budakeszi polgár – a következő évtizedekben, apránként.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: ingatlan közélet iskola uszoda telek városfejlesztés általános iskola tanuszoda DT Kerekmező