Iskolaérett-e már a gyermek?

Doleschall Tamás | 2015.04.16. 09:00

Itt a beiratkozás ideje. Próbálunk a legjobban dönteni: hat-, hét- vagy nyolcévesen vigyük-e, melyik iskolába, melyik tanítóhoz? Megannyi egyéni probléma, de mind egy tőről fakadnak. Milyen iskolarendszer az, amihez ennyire „érettnek” kell lenni? 

Immár a negyedik gyerekünkkel pörgünk az iskolai beíratás körül, szóval van némi tapasztalatunk. Nem mindig pont ugyanazok a kérdések merülnek fel, de mindig ugyanabban a körben: intellektus, lelki-érzelmi érettség, mozgás, et cetera. Ezeket nézik az óvodában, és ezeket vizsgálják a nevelési tanácsadóban, aprólékos és letisztult kritériumok alapján. De nem gyanús, hogy

a többség későbbi életében soha, sehol
nem lesz ilyen kiterjedt alkalmassági vizsgálat?

Például arról sem, hogy jó lesz-e orvosnak, tanárnak vagy bármilyen főnöknek.

Most, a sokadik menetben már tudjuk: a kérdés igazából az, hogy a gyermek el bírja-e viselni az iskolát. Mert visszatekintve a saját és a gyerekeink eddigi életére, az óvoda és az iskola között van a legnagyobb törés a fiatalok életében. Nem az elemi meg a gimnázium, nem az iskola meg az egyetem, és nem az alma mater meg a nagybetűs Élet között.

A születéstől a felnőtté válásig tartó érési folyamat többé-kevésbé egyenletesen zajlik, de a legnagyobb szakadék pont az óvoda és az iskola között van. Ezt az árkot kell megugrani a nagycsoportos gyerekeknek, és a körültekintő vizsgálat arról szól, hogy képesek lesznek-e a nagy ugrásra.

Innen nézve miről is döntünk a gyermek hat-nyolc éves korában? Hogy

érzelmileg elég érett-e ahhoz, hogy orrba vágja a rendszer?

Mert a szakadékról nem az egyes óvodák és iskolák tehetnek, hanem az egész oktatási-nevelési rendszer. A kisebb szakadék érdekében szerencsére nem kezdtek el az óvodákból kisiskolákat faragni, ezzel pont ellentétes az általános szakmai nézet.

Az iskolákban pedig a tanítók segítenek: az első években nagyrészt arról szól a munkájuk, hogy átsegítsék a gyerekeket az iskolakezdés nehézségein. Sok mozgással, sok játékkal, fokozatos terheléssel. Ebben viszont akkor tudnak igazán sikeresek lenni, ha szembe mernek menni a saját iskolarendszerükkel.

Merthogy a rendszer nem változik.

Az elmúlt években számtalan szülőtől hallottam már, hogy amikor még nem adná állami iskolába a gyermekét, akkor Waldorfba már igen. Szaporodnak is az alternatív iskolák, amiket ilyenformán a központi oktatási rendszer hív életre – és közben ahol lehet, nehezíti az alapításukat és működésüket.

De az is jelzésértékű, hogy az állami iskolákban is erős túljelentkezés van a rendszer-szelídítő tanítókhoz. És ezek a tünetek egyáltalán nem új keletűek, sőt igazából több évtizedesek. Mindeközben négy éve a nagy oktatási átszervezések korát éljük.

Nem tudom, mi kellene még ahhoz, hogy a taneszközök központi beszerzése, a tankönyvreform és a tanári életpályák modellezésének árnyékában történjen valami közvetlenül a legkisebb gyerekekért is. Szülőként csak azt az igényemet tudom megfogalmazni, hogy

ideje lenne végre gyermekéretté tenni az iskola első éveit.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: közélet gyerekek iskola óvoda DT