Akármerre járunk a Budai-hegyekben, nem kerülheti el figyelmünket a zöldterületek zsugorodásának folyamata. Fogyatkozó természeti értékeink kapcsán megkerülhetetlen kérdés, vajon milyen érdekekért történik mindez, és milyen következményekkel jár, ha közömbösen hagyjuk, hogy megtörténjen – mintha nem a mi dolgunk lenne? Koós Kolos írása
A természetvédelem elvontnak tűnő céljai és eszközei miatt kevésbé érinti meg az embereket, mint a környezetvédelem, melynek céljai sok esetben kifejezetten az emberre irányulnak. Jó esetben az emberi érdekek nem különböznek az élő környezet élni akarásának érdekétől, mivel a kettő elválaszthatatlanul összefügg, akár a természetvédelem, akár a környezetvédelem céljairól van szó.
Nehezebb fölfedezni ezt az összefüggést, természet és ember egymásra utaltságát akkor, amikor anyagi szempontok törnek utat maguknak – ilyenkor minden alapvető, egészséges élethez való emberi jog háttérbe szorul. Ez az elemi jog soha nem érvényesülhetne abban a közegben, amit „modern civilizációnak” csúfolnak, ha hiányozna belőle a táptalaj, amelybe a természetbe vezető gyökereink behatolhatnak, hiszen az Ember egy nem elhanyagolható részét tekintve biológiai lény.
Más oldalról azonban a veszély sokkal nagyobb annál, mint amit még szívesen látnánk, készséggel elismernénk, sőt, néha föl sem ismerjük az összefüggéseket. Konrad Lorenz vagy korábban Gábor Dénes a mai társadalmat jóval megelőzve fölismerték a modernitás veszélyeit, és figyelmeztettek rájuk. Azt bárki könnyen beláthatja, hogy forrásaink nem végtelenek, és alig van megújuló forrás, amit használnánk. Sokkal kevésbé támaszkodunk ezekre, mint amennyire azt a józan belátás sugallja.
Az emberiség által termelt hulladék vagy az egyéb szennyező anyagok folyton növekedő mennyisége felől is lehet elképzelésünk, és nem nehéz fölismerni, hogy véges lehetőségeink vannak az ezeket elnyelő területek kihasználására. A természetes zöld területek kárára történő terjeszkedésért egészségünkkel és utódaink jövőjével kell fizetnünk – ez is átlátható összefüggés.
Nem csupán a rosszul értelmezett fejlődés jelent veszélyt a természetes környezetre, mert a leépülésük akkor is bekövetkezik, ha nem avatkozunk be a pusztulási folyamatokba, és nem cselekszünk megmaradásáért. Ha hagyjuk őket, ahogy vannak, hogy bozót, szemét, szennyvíz és haragos emberek civakodása teremjenek rajta. Ezért a zöld területeket a városnak használnia kellene – illetve erre kellene használnia. A kérdés csak a hasznosítás módjával kapcsolatos. Soha, sehol nem volt eredményes és hasznos a természeti értékek megőrzése az emberek bevonása nélkül, és ha föladjuk megbecsülésüket, azzal nem a fejlődést segítjük elő.
A civilek tudják, mit jelent az itt élők számára idegen érdek, amely nem veszi figyelembe a helyiek szükségleteit és igényeit. Nagyon sok minden forog kockán, és sokat veszíthetünk – saját jólétünket is. A zöldterületek romlása és fogyatkozása intő jel: saját életünk jobb minőségének reménye tűnik el a néhány, megmaradt zöld területtel, ahol még hallani a fülemüle vagy az énekes nádiposzáta hangját, ahol gyurgyalag fészkel, és tövisszúró gébics ringatózik a bokorág hegyén, a fűben haris szól, és sordély énekel megfeledkezve az emberi meggondolatlanság veszedelméről.
