Az önkormányzat nem mutatja meg az új iskola jóváhagyott terveit

Doleschall Tamás | 2016.10.24. 07:00

A hivatalban két éve küzdenek az átláthatóságért. Aztán jön a városvezetés, összehív egy oktatási fórumot, majd eldugja a rajzokat, amelyekről a fórum szól. 

Miután szűk egy hónappal ezelőtt megcsodálhattuk az új iskola vázlat- és látványterveit, kikértük a polgármesteri hivataltól azokat a terveket, amikre a bemutató épült. Az igényelt, úgynevezett jóváhagyási tervben ugyanis elvileg sokkal jobban láthatóak a helyiségek és méretek, mint a prezentáció áttekintő képein.

Hogy miért lenne szükségünk pontosabb rajzokra? Hát azért, hogy az önkormányzat által november 9-ére összehívott fórumig

azok a pedagógusok és családok,
akik majd használni fogják az épületet,

lehetőséget kapjanak áttekinteni a terveket, és esetleg előállhassanak pár praktikus ötlettel, amik még bekerülhetnének a részletesebb változatokba. Vagy csak szimplán azért, hogy jobban a magukénak érezhessék az állam által építendő iskolát.

A kért dokumentum helyett azonban egy újabb, külön kérésre határidőn túli elutasító válasz érkezett: nem adják, mert nem ők a gazdái. Ez mondjuk nettó hülyeség, mert a közérdekű adatnak nem az a gazdája, akinél született, hanem aki kezeli, de erről majd a bíróság felvilágosítja a városházi jogászokat – és politikusokat. Mert ne legyünk naivak, feltehetően nem a jegyző fejéből pattant ki, hogy ideje lenne újraértelmezni az infótörvény fogalmait.

De van itt valami, ami az eset jogi vetületén túl is minimum szokatlan. Mert az már előfordult, hogy az önkormányzat nem adott ki egy közérdekű adatot, de minden ilyen ügyben sejthető volt, hogy kinek és miért fájt volna, ha az nyilvánosságra kerül.

Így volt ez a makkosi úthelyreállításnál, illetve az új városközpontról szóló gazdasági koncepciónál és egy hatástanulmánynak nevezett dokumentumnál, ez utóbbiaknál ugyancsak a bíróság döntésére várunk.

Az új iskolánál azonban sehol egy magáncég vagy magánérdek, amit az önkormányzatnak meg kellene védenie. Mégis előcibáltak a hajánál fogva egy mondvacsinált indokot, hogy megtagadhassák

az önkormányzat által jóváhagyott tervek kiadását,

amiket egyébként éppen az állami szereplővel kötött megállapodás alapján kellett elfogadniuk.

A dolog annak a fényében is meglepő, hogy a hivatalban az elmúlt két évben óriási erőfeszítéseket tettek a közérdekű adatok nyilvánossága érdekében. Folyamatosan feltöltötték – még ha sokszor határidőn túl is – a képviselő-testületi ülések dokumentumait, elérhetővé tették az általános közzétételi listát, benne az önkormányzati működés és gazdálkodás számos adatával (noha ennek a frissítése is akadozik, sajnos).

Szóval tényleg nagyon sokat küzdöttek-küzdenek azért, hogy Budakeszi megszűnjön sereghajtónak lenni abban a rangsorban, amely a járásközpontok működésének átláthatóságát a honlapjaik alapján osztályozta.

De nemcsak a kétéves, eredményes folyamaton belül érthetetlen az elfogadott tervek rejtegetése, hanem az önkormányzat saját szempontjából is. Aki ugyanis tüzetesebben megnézi a prezentációban szereplő telekfelosztást, láthatja, hogy

a Kerekmező karéjában jóval nagyobb területet ábrázolnak,
mint amekkorának a leválasztását és eladását tervezik.

Ez pedig csak olaj a tűzre egy olyan petíció ismeretében, amelyet már több mint 400‑an írtak alá, hogy a városvezetés végre letegyen az új iskola lakóházakkal történő (fél)körbeépítéséről. Már csak amiatt is mihamarabb elő kellene rukkolni az ominózus rajzokkal, hogy el lehessen kerülni az olyan félreértéseket, miszerint a városháza még mindig a Kerekmező felét szeretné értékesíteni.

Az egyetlen elképzelhető ok, ami az önkormányzatot visszatarthatja a jóváhagyási terv nyilvánosságra hozásától, ha olyan döntést hozott, amit jobb minél tovább titokban tartani. Hogy mégis meddig, az a jövő zenéje: lehet, hogy az új iskolát felépíteni is titokban fogják, aztán meg csak sikeres C típusú átvilágítással rendelkező nebulók és tanárok léphetnek be a kapuján.

Könnyen belátható, hogy a lebukás veszélye a projekt előrehaladtával minden egyes fázisban növekedni fog. Tehát csak azt javasolhatjuk a városvezetőknek, amit óvodás korú gyermekeinknek szoktunk: egyszerűbb gyorsan túlesni a beismerésen, és utána a hiba kijavítására koncentrálni.

Mindenki jobban értékeli, ha látja az őszinte igyekezetet, mint ha azzal szembesül, hogy az orránál fogva vezetik.

Update: a jegyző ma, október 26-án este, 27 nappal a közérdekű adatigénylés és egy ugyancsak tőle származó elutasító levél után közölte, hogy a jóváhagyási terv tudomása szerint(!) még nem készült el, ebből következőleg a képviselők sem erről döntöttek a szeptember 29-i testületi ülésen. Az újabb válasz itt olvasható, azt ennél bővebben nem kommentálnánk.

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: oktatás fórum közélet gyerekek iskola nyilvánosság szülők aláírásgyűjtés általános iskola petíció törvényesség DT Kerekmező

süti beállítások módosítása