Fű alatt adnák el az új buszvégállomás telkét

Doleschall Tamás | 2015.01.29. 07:00

Eladó Budakeszi egyik közcélra szánt, fontos ingatlana. Gyorsan és titokban. Ahogy azt kell, ha minden ellene szól. 

Január 16-án, pénteken lejárt a pályázati határidő. Addig lehetett ajánlatot benyújtani két gyűjtőút, a Kert utca és a Domb utca találkozásánál lévő 2000 m²-es területre. Hogy tiszta legyen: ez a Makkosmáriáról és Nagyszénászugról közlekedők csomópontja, ráadásul évtizedes távlatban legalább tízszer akkora forgalommal, mint a mostani. Tehát piaci szempontból egy bitang értékes hely.

De ki tudott egyáltalán a pályázatról? Te hallottál vagy olvastál róla?

Nem csoda, ha nem. A pályázati kiírás ugyanis csak a városháza honlapjának egy rejtett zugában jelent meg: sem a főoldalon, sem az helyi újságban, sem annak a honlapján, de a nagyobb ingatlanhirdetési portálok egyikén sem szerepelt. Az egyetlen fellelhető helyen egy január 5-én készült pdf-et találtunk, azaz a kiírás a benyújtási határidőig legfeljebb 11 napon át volt elérhető az önkormányzati honlap egyik aloldalán.

A hírzárlat teljes volt:

a képviselő-testületi ülésre invitáló meghívóban csak annyi szerepelt, hogy döntés egy ajánlatról – értékesítésről, pályázatról vagy kiírásról szó sem esett, nehogy valaki szagot fogjon. A meghívó szerint zárt ülésen tárgyalták az ügyet, tehát az előterjesztés is titkos volt. Magáról az ülésről a pályázati határidőig nem jelent meg semmi: sem jegyzőkönyv, sem az ülésen hozott határozatok. Semmi sem tudódhatott ki, minden titokban zajlott.

Pedig azok a cégek vagy magánszemélyek, akik gazdasági területet vennének Budapest környékén, üres óráikban valószínűleg nem Budakeszi Város honlapján szörfölgetnek, hogy hátha ráakadnak egy ilyen telekre. Mondhatni, csak az bukkanhatott rá, akinek szóltak, hogy lenne itt egy frankó lehetőség.

De most, a határidő leteltével sem tudhatjuk, hogy a jelentkezők hányan lehetnek, mert a pályázat elbírálása is zárt ülésen történik. Szóval megint

egy titkos előterjesztés a közvagyon amúgy
nyilvános és átlátható értékesítéséről.

Így aztán tippünk sincs, hogy egyetlen vevőjelölt van-e, esetleg akadtak-e még igazi vagy ál-konkurrensek.

És ha az önkormányzat így folytatja közadat-kezelési gyakorlatát, akkor leghamarabb a tulajdoni lapról ismerhetjük meg a szerencsés, kiválasztott vagy beavatott (tetszés szerint aláhúzandó) vevő nevét.

Egyelőre mindössze annyit tudhatunk, amennyi az eldugott kiírásból kiderül. Az önkormányzat eladná egy 3466 m²-es telek 2000 m²-ét 18.000 Ft/m²-os áron. Ez az ár reális lehet Budakeszi gazdasági területén, a Szőlőskertben, ahol hegyekben állnak a hasonló célú építési telkek, de nem reális egy leendő közlekedési csomópontban.

Márpedig ez az lesz. A város legújabb, 2014-ben elfogadott Közlekedési Koncepciója a mostani szennyvíztisztító helyére tervezi az új autóbusz-végállomást, az előtte levő teret pedig közösségi térként tartja fenn. De így volt ez már a régi, 2010-es anyagban is, és ezzel eddig mindenki tisztában volt.

Példának okáért 2011 tavaszán, amikor a friss városvezetés szinte minden, beépítetlen vagy üres önkormányzati ingatlant meghirdetett eladásra, ez a terület nem szerepelt felkínált ingatlanok listáján. Úgy tűnik, akkor még volt némi (ön)kontroll a városházán, vagy legalábbis tudták, hogy

a településnek hosszú távon szüksége van
erre a szennyvíztelep melletti területre.

A legutóbbi választások után ez utóbbit erősítette meg a polgármester is, aki meghirdetett programjában azt ígérte, hogy rekultiválják és közösségi célra hasznosítják a régi telepet. Feltehetően egyik választó sem értette ezt úgy, hogy két hónappal később majd eladják az új közösségi tér település felé néző kapuját.

A botrányos eljárás azonban több annál, minthogy áron alul és minél kevesebb lehetséges vevőnek akarnak eladni egy eddig közösségi célra szánt területet. Ez a telek ugyanis nemcsak akkor értékelődik fel, amikor majd ideköltözik a buszvégállomás, hanem akkor is, ha Budakeszi nem jut hozzá egykönnyen a régi szennyvíztisztító telkéhez.

Márpedig eddig senki sem cáfolta az önkormányzat részéről, hogy a vagyonkezelési szerződés szerint a Vízművek az új tisztító idei üzembe helyezése után akár tizenöt évig is használhatja a régi területét, blokkolva minden hasznosítási tervet. Ebben az esetben pedig a városnak csak a most részben piacra dobott telek szűk 3500 m²-e marad arra, hogy áthelyezze a végállomást – és ebből adna most el 2000 m²-t.

Egy normális városfejlesztési folyamatban az önkormányzat először lezongorázná a Vízművekkel, hogy a cég mikor és milyen állapotban adja vissza a mostani szennyvíztelep telkét. Aztán ennek ismeretében megterveztetnék

a Közlekedési Koncepcióban szereplő
végállomás, P+R, B+R és buszparkolók,

valamint a távlatosan Budaörs felől ide befutó kötött pályás kapcsolat elhelyezkedését.

Már ebben a tervben elkülönítenék a Makkosmária benépesedése után szükséges intézmények (óvoda, iskola) területeit. És a végén, a tervezési folyamat eredményeként válna láthatóvá, hogy hol és mekkora részt lehetne kereskedelmi-szolgáltató célra hasznosítani. Így lehet egy önkormányzati telek értékesítésről felelősen dönteni.

Ehelyett most eladnák a terület legértékesebb sarkát, még mielőtt a valódi értéknövekedés megtörténne, és aztán majd lehet kerülgetni az odaépült bármit. Kerülgethetik majd a budakesziek, akik csak a buszhoz szeretnének eljutni, meg kerülgethetik a tervezők, hogy hogyan lehetne körülötte megvalósítani a már ma is létező városfejlesztési elképzeléseket.

Igazából egyetlen oka lehet ennek a bárhonnan nézve értelmetlen és alamuszi értékesítésnek:

a városvezetésnek pénzre van szüksége.

Hogy pontosan mennyire és milyen célra, azt jelen pillanatban esélytelen kibogozni. Csak az a biztos, hogy a képviselők éppen Budakeszi egyik stratégiai fontosságú telkét készülnek áron alul eladni, egy eltitkolt pályázati eljárásban. Ez pedig nem a város és nem a polgárok érdeke.

De akkor mégis kié?

Ha érdekel a folytatás vagy a többi hasonló poszt,
csak egy kattintás, és nem maradsz le az újdonságokról:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Címkék: ingatlan közlekedés pénzügyek telek nyilvánosság buszvégállomás szennyvíztisztító városfejlesztés vízművek DT P+R

süti beállítások módosítása